Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Jelentősen nőttek a BASF agrárbevételei

Jelentősen nőttek a BASF agrárbevételei

Agrofórum Online

A BASF német vegyipari konglomerátum mezőgazdasági megoldások szegmensének 2,0 milliárd eurós árbevétele jelentősen meghaladta a 2020 második negyedévi szintet. Ennek oka elsősorban az összes régióban jelentősen megnövekedett volumen és a magasabb árak.

A negatív devizahatások, különösen Dél- és Észak-Amerikában csillapító hatással voltak a szegmens értékesítésére. A magasabb árbevétel ellenére a szegmens 75 millió eurós speciális tételek előtti EBIT eredménye jelentősen elmaradt az előző negyedév szintjétől. Ez elsősorban a devizahatásoknak, valamint a magasabb fix költségeknek tudható be.

Az egész BASF csoport a második negyedévben 2,36 milliárd eurós, speciális tételek nélküli EBIT, azaz kamatfizetés és adózás előtti eredménye megfelel a július 9-én közzétett előzetes számoknak. A társaság megerősítette az előzetes eredménnyel együtt közölt 2021-es előrejelzését is. Ez alapján 74-77 milliárd eurós árbevételre és 7-7,5 milliárd eurós EBIT eredményre számít a menedzsment – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

„Az előző két negyedév erőteljes növekedési lendülete folytatódott: a magasabb áraknak és volumennek köszönhetően, így összességében nagyon erős második negyedéves eredményeket tudunk bemutatni” – mondta Dr. Martin Brudermüller, a BASF SE igazgatótanácsának elnöke. „Az értékesítési mennyiség növekedését és az áremelkedést minden régióban és szegmensben elértük 2020 második negyedévéhez képest” – mondta Brudermüller.

Az árbevétel 7,1 milliárd euróval nőtt 2020 második negyedévéhez képest, így 19,8 milliárd eurót tett ki. 2021 második felében a BASF nagyrészt stabil ipari gazdasági fejlődésre számít. A BASF előrejelzése azt feltételezi, hogy a koronavírus-járvány hatásainak leküzdésére irányuló intézkedések miatt az esztendő második felében a fő piacaikon nem lesznek szigorú korlátozások a gazdasági tevékenységekre vonatkozóan.

A BASF csoport mintegy 122 ezer embert foglalkoztat és hat divízióba sorolják a tevékenységeiket. Ezek a Chemicals (vegyi anyagok), a Materials (anyagok), az Industrial Solutions (ipari megoldások), a Surface Technologies (felületi technológiák), a Nutrition & Care (élelmezés és gondozás) és az Agricultural Solutions (mezőgazdasági megoldások).

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Márciusban rekordot dönthet az orosz gabonaexport

2024. március 27. 12:10

Az orosz búza exportára zsinórban második hete emelkedett, amit a világpiacok okozhattak, és az elemzők szerint a gabona kivitele rekordot dönthet márciusban.

100 millió forintot fizetnének egy hektár földért Németországban

2024. március 25. 17:10

Magdeburg közelében 1100 hektáros iparterületet terveznek kialakítani. A helyi gazdák a földjeikért 250 ezer eurót (100 millió forint) kapnának – hektáronként.

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. március 25. 16:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás.

Itt az új, 2024-től érvényes Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátor

2024. március 22. 12:10

Létrehoztuk az új Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátort, amely márciustól elérhető az Agrárközösség honlapján.

Még várni kell a fordulatra az agrárcégeknek a tőzsdén

2020. augusztus 5. 11:33

A vizsgált 24 társaság közül 14 árfolyama emelkedett, míg 10 cégé csökkent az elmúlt hónapban. Az árfolyammozgást saját devizában számolva vizsgáltuk meg.

Jól teljesített a BASF mezőgazdasági részlege

2020. március 1. 15:07

A BASF stratégiája, hogy a szinergiák kihasználásával organikus és akvizíciókkal is bővítse agrárszegmensét.

A xarvio™ 2020-ban új FIELD MANAGER funkciókat vezet be

2020. február 19. 14:02

Magyarországon 2019 végéig 1225 felhasználó mintegy 78.000 hektáron használta a xarvio FIELD MANAGER alkalmazást, ami elősegítette, hogy jobban megtérüljenek a gazdálkodók beruházásai a földeken.

A BASF és a Corteva Agriscience licensz megállapodást kötött a Clearfield Plus technológia használatára napraforgóban

2018. szeptember 27. 13:56

A BASF és a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója licenszszerződést kötött a Clearfield® Plus növénytermesztési rendszerre, amely világszerte új lehetőségeket kínál a napraforgó-termelőknek.