11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárgazdaság

Kreml: az orosz „jóindulat” nem végtelen a fekete-tengeri gabonaüzlet kapcsán

Agrofórum Online

Oroszország „jóakarata” nem tarthat a végtelenségig a fekete-tengeri gabonaszerződés megújítása kapcsán – közölte a Kreml szerdán, egy nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin elnök közölte, hogy Moszkva fontolgatja a kilépést a megállapodásból.

Moszkva vonakodva egyezett bele a diplomaták által Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezésként emlegetett megállapodás július 17-ig történő meghosszabbításába, azzal a feltétellel, hogy saját élelmiszer- és műtrágyaexportjához is segítséget kap.

A gabonaszerződés meghosszabbítása jóindulatú gesztus volt. Oroszország többször is tett ilyen gesztusokat”

– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy sajtótájékoztatón. „De sajnos a kölcsönösség hiányában, a nyugat részéről az Oroszországgal kapcsolatos megállapodások egy részének teljesítésére irányuló szándék hiányában a jóakarat és a politikai akarat eme megnyilvánulása nem lehet végtelen” – mondta. „Ezért fontolgatjuk, hogy kilépünk az ügyletből annak lejárta után. De még nincs végleges döntés” – tette hozzá Peskov.

Putyin kedden azzal vádolta a Nyugatot, hogy „becsapta” Moszkvát, mivel nem váltotta be az orosz mezőgazdasági áruk világpiacra juttatását célzó ígéreteit. A nyugati hatalmak kemény szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben, miután 2022. február 24-én több tízezer katona támadta meg Ukrajnát. Noha Oroszország élelmiszer- és műtrágyaexportját nem szankcionálják, a nyugati fizetési, logisztikai és biztosítási korlátozások akadályt jelentenek a szállításban, mondja Moszkva.

Putyin június 17-én Oroszországban tárgyal a gabonaszerződés jövőjéről az afrikai vezetőkkel – jelentette az Interfax hírügynökség. Az orosz vezető kijelentette, hogy Moszkva kész ingyen gabonát szállítani a világ legszegényebb országaiba. Korábban a Kreml azt közölte, hogy Putyin gabona-, műtrágya- és üzemanyag-ellátásról tárgyalt egy telefonhívás során Mali ideiglenes vezetőjével – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Ukrajna gabonaexportja csaknem hatvanmillió tonnára emelkedhet

2021. augusztus 21. 13:14

Ukrajna 2021-es gabonatermése elérheti a 76,97 millió tonnát, beleértve 28,79 millió tonna búzát, 37,76 millió tonna kukoricát és 8,34 millió tonna árpát.

A Kreml szerint tettekre van szükség a fekete-tengeri gabonaüzlet kapcsán

2023. augusztus 5. 15:10

Oroszország pénteken közölte, hogy lépésekre van szüksége, nem pedig ígéretekre az Egyesült Államok részéről, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyeket a fekete-tengeri gabonaszerződéshez való visszatéréshez szükségesek.

Oroszországnak kezdettől fogva az volt a terve, hogy a háború finanszírozása érdekében elrabolja az ukrán gabonát – állítja a jelentés

2023. november 28. 08:10

Úgy tűnik, nem „menet közben alakult ki” az ukrán gabona kifosztásának terve – legalábbis ezt állítja egy nemzetközi emberi jogi csoport, amely szerint Oroszországnak már az invázió kezdetekor az volt a célja, hogy 1 milliárd dollárnyi ukrán gabonát kaparintson meg magának – a háborús erőfeszítései finanszírozására.

A Cargill és az ADM visszafogja oroszországi tevékenységét

2022. március 17. 08:03

A mezőgazdasági cégek az olajtársaságoknál és a kiskereskedőknél lassabban jelentették be, hogy megnyirbálják az orosz műveleteket.