11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárgazdaság

Megkezdődik a napraforgó betakarítása Ukrajnában

Agrofórum Online

Az ukrán gazdaságok megkezdték a 2022-es napraforgó- és szójabab betakarítását – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium. A gazdálkodók a vetésterület 1%-áról takarították be az első 81 700 tonna napraforgómagot, a terület 0,1%-áról pedig 1300 tonna szóját.

Ukrajna jelentős napraforgómag-termelő és napraforgóolaj-exportőr volt, mielőtt Oroszország februárban megszállta az országot. A minisztérium szerint a gazdálkodók befejezték a búza betakarítását, 19,2 millió tonnát arattak a vetésterület 99%-án. A termésátlag 4,1 tonna hektáronként. Emellett a terület 100%-áról 5,5 millió tonna árpát, a vetésterület 98%-áról pedig közel 250 ezer tonna takarmányborsót takarítottak be. A minisztérium közölte, hogy a gazdaságok megkezdték a kukorica betakarítását is, az első 2000 tonnát takarították be.

Csökkenő export

Ukrajna gabonaexportja 54,5%-kal csökkent éves szinten a 2022/23-as gazdálkodási szezonban, eddig 4,16 millió tonnát tett ki – közölte a mezőgazdasági minisztérium. A minisztérium adatai szerint a 2022 júliusa és 2023 júniusa közötti szezonban eddig 2,59 millió tonna kukorica, 1,19 millió tonna búza és 361 000 tonna árpa ment expora. A mennyiség 195 ezer tonna gabonát tartalmaz, szemben az előző év azonos időszakában exportált 514 ezer tonnával.

Enyhülő tárolási problémák

Ukrajnában november végére 12 millió tonna gabonatároló kapacitás hiányozhat, ami kezelhető szint, kevesebb, mint amit az ország fekete-tengeri kikötőinek újranyitása előtt vélelmeztek.

Csökkenő vetésterület

Ukrajna 2023-as búzavetésterülete 30-40%-kal csökkenhet forráshiány miatt, és a betakarítás valószínűleg nem haladja meg a 15 millió tonnát – közölte az Ukrán Agrártanács alelnöke. Denys Marcsuk, akinek szervezete a mezőgazdasági termelőket képviseli, a Reutersnek elmondta, hogy a búzatermés 2023-ban viszonylag alacsony, 4 tonnás hektáron maradhat a műtrágyahasználat esetleges csökkenése miatt.

Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter a héten elmondta a Reutersnek, hogy a 2023-as betakarításra szánt őszi búza területe 2022-től legalább 20%-kal, mintegy 3,8 millió hektárra csökken az orosz invázió miatt.

Zátonyra futott hajó

A kormányzói hivatal és egy hajózási cég szerint 3000 tonna kukoricát szállító teherhajó Ukrajnából az ENSZ közvetítésével létrejött exportmegállapodás értelmében indult el és zátonyra sodródott a török Boszporusz-szorosban, és eltorlaszolta a hajózási lehetőséget Isztambulon keresztül. Senki sem sérült meg, és a parti őrség is jelen volt.

30 millió tonnás orosz export

Oroszország készen áll akár 30 millió tonna gabona exportjára 2022 második felében – áll a moszkvai mezőgazdasági minisztérium közleményében.

Ez támogatni fogja a rászoruló országokat, és segít stabilizálni a globális élelmiszer-helyzetet

– tette hozzá a minisztérium. Kereskedők és iparági elemzők szerint az orosz búzaexport várhatóan 4 millió tonnára nő szeptemberben az augusztusi 3,5 millió tonnáról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Hogyan tároljuk télen a betakarított zöldségeket?

2023. november 8. 07:10

Az őszi betakarítás sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eredményez, mint amennyit el tudunk fogyasztani. A termés egy részét le lehet fagyasztani, be lehet főzni, de a többit hűvös kamrában, pincében, sötét helyen kell tárolni. Kérdés, hogy hogyan?

Betakarítás mesterfokon – John Deere kombájnok

2023. május 19. 13:22

Közeledik a nyári betakarítási szezon, amely minden gazdálkodónak az évben az egyik legfontosabb művelet.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Retró: betakarítás egy Claas vontatott cséplőgéppel és egy ősöreg Fendt traktorral

2024. március 20. 08:10

Érdekes kísérletbe fogott egy holland gazda, aki bő félévszázados német masinákkal látott neki tavaly a betakarításnak.