Agrárgazdaság

Nagyobb repce- és napraforgó-termés várható Európában

Agrofórum Online

A Strategie Grains 19,46 millió tonnára emelte az Európai Unió idei repcetermésére vonatkozó előrejelzését a múlt havi 19,15 millióról, ami most 14,5%-os millió tonnával több, mint 2021-ben.

Az olajos magvakról készült jelentésben a tanácsadó cég az EU napraforgómag-termését is 9,25 millió tonnára emelte a múlt havi 9,17 millióról, de még mindig 10%-kal elmarad a tavalyi évtől.

Helyreállt a normál állapot a Rajnán

A németországi Rajna-szakasz vízszintje meredeken emelkedett a legutóbbi esőzések után, és visszatért a normál szintre, így a teherszállító hajók teljesen megrakottan közlekedhetnek – közölték kedden hajózási szakemberek és árukereskedők.

A hetekig tartó magas hőmérséklet és a kevés csapadék augusztusban csökkentette a vízszintet Németország fő kereskedelmi vízi útvonalán, ami késéseket okozott a szállításban és megnövelte a logisztikai költségeket.

A kereskedők elmondása szerint a folyó sekély víztől sújtott utolsó északi szakaszain a referencia-vízszintek mára visszatértek a normális szintre, beleértve Köln és Duisburg közötti szakaszt is.

„A hajók már teljesen megrakottan közlekedhetnek az egész folyón” – mondta egy kereskedő. Az augusztusi alacsony vízviszonyok miatt egyes teherhajók csak körülbelül 25 százalékosan terheléssel tudtak haladni augusztusban, ami növelte a rakománytulajdonosok költségeit, akiknek több hajóra volt szükségük ugyanannak a terménymennyiségnek a szállításhoz. Félő volt, hogy a zavar erősen éreztetheti hatásait az általános német gazdasági növekedésben is – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A referencia vízszint a Koblenz melletti Kaub fő referenciapontján 2,51 méter volt kedden, ami jóval meghaladja a 1,5 méteres szintet, amely a gabonaszállító teherhajók teljes megrakott közlekedéséhez szükséges vízszint. Augusztusban mindössze 32 centiméterre esett vissza ez a szint, ami megzavarta a szállítást. A Rajna az áruk, köztük a gabonafélék, ásványok, szén és olajtermékek fontos szállítási útvonala.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

A pénteki amerikai termésjelentésére vár a piac

2023. május 11. 06:36

A gabona- és olajosmag-kereskedők egyre inkább az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pénteki nagy termésjelentésére összpontosítottak.

A kukorica ára 19 százalékkal zuhant egyetlen hét alatt

2021. június 28. 06:17

Múlt héten is az eladók uralták az agrárpiacokat, mind a tengerentúlon, mind Európában.

Sokan lecsaptak a viszonylag alacsony árakra

2023. május 23. 06:36

Hétfőn emelkedtek a határidős amerikai búza-, szójabab- és kukoricapiaci jegyzésárak, a nyersanyagárakat alátámasztó akciós vásárlások kíséretében.

Az ipari növények termesztése kissé visszaszorult

2020. augusztus 21. 09:10

A cukorrépa területe több évi növekedés után 2018-ban és 2019-ben is számottevően csökkent.