Agrárgazdaság

Rekordmagas élelmiszerárak világszerte – Némi jó hír a nyugat-európai gabonapiacról

Agrofórum Online

Ahogy arról már korábban beszámoltunk az ENSZ élelmezésügyi ügynöksége közölte, hogy az élelmiszerek világpiaci ára márciusban csaknem 13%-kal új rekordszintre ugrott, mivel az ukrajnai háború zűrzavart okozott az alapvető gabonafélék és az étkezési olajok piacán. Tekintsük át most részletesen a gabonapiacra gyakorolt hatásokat a FAO adatai alapján.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszerár-indexe, amely a legtöbbet forgalmazott élelmiszerárut követi nyomon, a múlt hónapban 159,3 pontot ért el, szemben a februári, felfelé módosított 141,4 ponttal. A februári adatot korábban 140,7-re tették, ami akkor rekordnak számított.

Oroszország és Ukrajna a búza, kukorica, árpa és napraforgóolaj fő exportőre a Fekete-tengeren keresztül, Oroszország Ukrajna ellen indított, hat hete tartó inváziója megakasztotta az ukrán exportot és ez jelentkezik az árakban.

A FAO a múlt hónapban azt közölte, hogy az ukrajnai konfliktus következtében az élelmiszer- és takarmányárak akár 20%-kal is emelkedhetnek, ami növeli az alultápláltság fokozott kockázatát számos országban.

A FAO adatai szerint az ügynökség gabonaárindexe 17%-kal emelkedett márciusban rekordszintre, míg a növényi olaj indexe 23%-kal emelkedett, ami szintén az eddigi legmagasabb értéket jelentette.

A fekete-tengeri régióból származó termények ellátásának megszakadása felgyorsította az élelmiszer-alapanyagok árának emelkedését, amelyek már az ukrajnai háború előtt 10 éves csúcson jártak a FAO indexében a globális betakarítási problémák miatt. A cukor és a tejtermékek ára is meredeken emelkedett a múlt hónapban – közölte a FAO.

A FAO külön gabonakínálati és keresleti becslésében 784 millió tonnára csökkentette a világ 2022-es búzatermelésére vonatkozó előrejelzését a múlt havi 790 millióról, mivel figyelembe vette annak lehetőségét, hogy Ukrajna őszi vetésű termőterületének legalább 20%-án akadozhatnak majd a betakarítások. A felülvizsgált globális búzakibocsátási becslés ennek ellenére 1%-kal meghaladta az előző évi szintet.

Az ügynökség csökkentette a globális gabonakereskedelemre vonatkozó előrejelzését a 2021/22-es gazdálkodási évben, mivel az Argentínából, Indiából, az Európai Unióból és az Egyesült Államokból érkező megnövekedett export várhatóan csak részben ellensúlyozza a fekete-tengeri export megszakítását.

A teljes gabonakereskedelem 2021/22-ben a korábbi havi kilátásokhoz képest 14,6 millió tonnával 469 millió tonnára csökkent, ami most 2%-kal marad el a 2020/21-es szinttől.

A 2021/22-es év végére tervezett globális gabonakészlet 15 millió tonnával közel 851 millió tonnára módosult, főként azért, mert az export fennakadása miatt Ukrajnában és Oroszországban nagyobb készleteket fognak felhalmozni – tette hozzá a FAO.

Jó hír a nyugat-európai gabonapiacról
 
A németországi rajnai hajózási lehetőségek visszatértek a megszokott viszonyok közé, a teherszállító hajók újra teljes terheléssel tudnak közlekedni a folyón, miután az eső megemelte a vízszintet – közölték kereskedők.

A folyó március közepén a száraz időjárás után a normál szint alá süllyedt, és a hajókat csak részben terhelték meg. A dél- és közép-németországi folyók vízgyűjtő területein az elmúlt napokban lehullott eső azonban a normál szintre emelte a vizet, beleértve a Köln környéki utolsó sekélyebb területeket.

A sekély víz azt jelenti, hogy a teherhajók csak részben rakodva közlekedhetnek, a hajóüzemeltetők pedig pótdíjakat vetnek ki a fuvardíjakra, ami növeli a rakománytulajdonosok költségeit az agrártermékek szállításakor is. A Rajna fontos áruszállítási útvonal, beleértve a gabonákat, ásványokat, szenet és olajtermékeket, illetve a fűtőolajat is.

Kiemelt kép: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Télen nagyobb odafigyelést igényel a baromfi takarmányozása

2024. október 14. 16:10

Ha szélsőségesek a körülmények, főleg ha hó is borítja a kertet, takarmánykiegészítésre még a szabad tartású baromfiaknak is szükségük van.

Szójának áll a világ

2023. november 14. 10:10

Magyarországnak, a magyar termelőknek megérné többet foglalkozni szójával, amelynek piaca világszerte keresleti, termesztése hazai viszonyok között is egyértelműen nyereséges, és jól beilleszthető a fenntartható vetésforgóba is.

SURAJA – az ütőképes szójafajta az eredményes gazdálkodás alapja

2024. február 23. 11:40

A szójatermesztés sikerének egyik kulcsa a szakmailag megalapozott – a termőhelyi adottságokhoz illeszkedő – fajtaválasztás.

Biztonságos takarmány előállítása a cél

2023. február 23. 08:03

Fontos cél, hogy az európai takarmánygyártás legyen tudásvezérelt, megbízható és felelős partnere az állattartásnak.