Agrárgazdaság

Termelői, feldolgozói szervezetek is az árstop kivezetését javasolják

NAK - Sajtóközlemény

Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, stabilizálva hazánk élelmiszer-önellátását. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye.

Az agrárium Magyarország stratégiai ágazata, a hazai élelmiszergyártás kiemelten fontos, ami a koronavírus-járvány alatt is bebizonyosodott. A jelenlegi megborult egyensúlyú európai uniós piacon pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy a hazai beszállítók megőrizhessék pozícióikat, versenyképességüket. Ismert, hogy az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés, ugyanakkor sajnos az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszerkereskedelem terén. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül.

A kereskedők az árstop egy éve alatt jelentős nagyságrendű árengedményt közvetítettek a családok számára a vonatkozó jogszabályok alapján. Ugyanakkor az ársapkák kivezetésével a kiskereskedelemben elhárulna egy akadály az elől is – mivel mára már a kereskedőknek jelentős veszteségeket jelent, ami az egész ágazatba begyűrűzik –, hogy (az árstop előtti időszakhoz hasonlóan) tudjanak szélesebb körben akciókat, árengedményeket biztosítani.
Az ársapka kivezetésével megszűnnének a kedvezőtlen hatásokat kiváltó piactorzító folyamatok, amelyek megszűnése kedvező lehet a fogyasztók számára is.

Minden magyar vásárlónak érdeke, hogy ne nőjön az importnak való kitettség, ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot is veszélyezteti. A hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, azonban hosszú távon áruhiányt generál, torzítja a piacot és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható és kiszámítható működését.

A magyar agrárium, élelmiszeripar, illetve -kereskedelem szempontjából indokolt az árstop megszüntetése. Kivezetése esetén a kereskedők együtt fognak dolgozni a hazai beszállítóikkal azon, hogy a vásárlók összességében kedvezőbb árú és a fogyasztói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar termékhez jussanak.

A fenti, közös álláspontot kiadó szervezetek:

ÁFEOSZ-COOP Szövetség, Baromfi Termék Tanács, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Hússzövetség, Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács, Országos Kereskedelmi Szövetség, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

Putyin elnök kiadta a kemény parancsot, de ebbe beleroppan az orosz mezőgazdaság

2025. október 29. 16:10

Hogyan hat az évek óta tartó háború az orosz mezőgazdaságra? A szektor nem olyan rendíthetetlen, amilyennek mutatni akarják.

Költségcsökkentő programot jelenthet be a Kraft Heinz

2020. szeptember 17. 04:36

A tegnapi kereskedés során 0,3 százalékot emelkedett a Kraft Heinz részvények árfolyama.

A német kormány kiemelten támogatja a precíziós mezőgazdaságot

2019. február 24. 14:37

A modern mezőgazdasági üzemek precíziós módszerekkel, illetve gépekkel fognak dolgozni annak érdekében, hogy minimalizálják a vegyszer és műtrágya használatot.

2000 forint is lehet a kenyér kilója jövőre

2022. november 8. 15:29

Európa-szerte állnak a műtrágyagyárak, ennek következtében jövő tavasszal több százezer tonnányi hiány alakulhat ki nitrogén műtrágyából, ami nélkül viszont lehetetlen szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni.

Így zajlott a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2022. december 28. 10:42

Több mint 1800 ellenőrzés, 12,2 millió Ft bírság és 51,6 tonna forgalomból kivont élelmiszer a fő mérlege az idei téli élelmiszerlánc-ellenőrzésnek.