Agrárközélet

Fontos a női termelők erősítése – a Trimble kampányt indít

Axiál Kft.

A mezőgazdaság egyik technológiai vezető szereplője a fejlődő országokban dolgozó női mezőgazdasági termelők támogatására szolgáló gyűjtést kezdeményezett.

A Trimble (NASDAQ: TRMB) bejelentette, hogy 100 000 USD összegű adománnyal egészíti ki a CARE globális szegénység elleni küzdelemben részt vevő nonprofit szervezetet és a “(N)Ő táplálja a világot” programot. 50 millió nő és fiatal, kistermelő és családja számára az élelemhez és táplálkozáshoz való hozzáférés javítására törekszik. A “(N)Ő táplálja a világot” programokat és projekteket támogat Afrika, Ázsia és Latin-Amerika több mint 76 országában.

A kampány révén a Trimble alkalmazottainak, kereskedőinek, vásárlóinak és a nagyobb mezőgazdasági közösségeknek lehetőségük lesz adományozni, annak érdekében, hogy a vidéki közösségek fejlődhessenek.

„Mint a mezőgazdaság iránt mélyen elkötelezett vállalat, büszkék vagyunk arra, hogy erősítjük a CARE programot a “(N)Ő táplálja a világot” kampányon keresztül” – mondta Jim Chambers, a Trimble mezőgazdasági divíziójának alelnöke és vezérigazgatója. „Ezen kívül a fejlődő országokban a nők szerepének erősítése a Trimble Alapítvány, a Trimble filantróp kezdeményezésének egyik elsődleges fókuszterülete, ez a kampány lehetővé teszi, hogy mezőgazdasági vállalkozásaink megfeleljenek ennek a küldetésnek. Nagyon fontos számunkra, hogy támogassunk olyan programokat, amelyek összekötik a nőket a gazdaságuk, a családjuk és a közösségük sikeréhez szükséges erőforrásokkal.”

A “(N)Ő táplálja a világot” erőforrásokat és képzést biztosít világszerte a női mezőgazdasági termelőknek, hogy megteremtsék számukra a gazdaság termelékenységének és hatékonyságának növeléséhez szükséges eszközöket, amelyek javíthatják a terméshozamot és a jövedelmet. A nők szerepvállalásának, az erőforrásokhoz és a piacokhoz való hozzáférés javításával ez a projekt pozitívan hozzájárul az élelmiszerekhez való hozzáféréshez és a táplálkozáshoz, ugyanakkor megsokszorozza a mezőgazdaság szerepét a vidéki közösségekben.

„Az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot tovább súlyosbítja a COVID-19, mivel az ellátási láncok megszakadhatnak és a piacok bezárulhatnak” – mondta Juan Echanove, a CARE Élelmiszer- és Vízügyi Rendszerek vezető igazgatója. „A válság elkerülése érdekében a világjárványra adott válasznak foglalkoznia kell az élelmiszer- és táplálkozásbiztonsággal, különösen a legkiszolgáltatottabbak és a legszegényebbek, azaz különösen a nők és a lányok körében. Egy olyan globális mezőgazdasági partner támogatása, mint a Trimble, lehetővé teszi számunkra, hogy még több közösségre pozitív hatással legyünk ezekben a nehéz időkben is, és új célcsoportot érjünk el, akik osztoznak a szegénység elleni küzdelmünk elkötelezettsége iránt. ”

A CARE kampány keretében 2020. november 1-30. között van lehetőség adományozni a Trimble webhelyén. A Trimble ugyanannyit adományoz a kampányban, mint amennyit Önök felajánlanak (100.000 USD értékig). A Trimble a gazdáknak lehetőséget kínál mindeközben arra, hogy nyerjenek egy GFX-750™ kijelző és NAV-900 csomagot.

Az adományozáshoz és a nyerési lehetőségért látogasson el a https://ag.trimble.com/hu/we-can-feed-the-world oldalra.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Mennyibe kerül, milyen ételhez javasolt – ezeket is figyelembe veszik a rögös túrót vásárolók

2023. február 15. 11:22

A Tej Terméktanács megbízásából a Trend International Market Research Kft. végezte el a ’Rögös túró, mint minőségrendszer ismertsége Magyarországon” című kutatást.

A cukor drágult a legjobban, a tojás ára meredeken zuhant

2024. július 17. 15:10

Tizenkét hónap alatt, 2023. júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,1%-kal, a szolgáltatásoké 9,7%-kal, az üzemanyagoké 3,2%-kal nőtt.

Nem lesz zsizsikes a bab és a liszt, ha erre ügyel

2024. november 1. 08:10

Ezeket „kamra-kártevőknek” is nevezik, hiszen az elraktározott ételeket kutatják fel és teszik tönkre, hacsak idejében nem lépünk közbe.

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.