Ukrajna megnövekedett szerepe bonyolítja a válság hatását
Ukrajna szerepe az elmúlt évtizedben jelentősen növekedett a globális gabonaexportban, idénre a 3. helyet tűzték ki a búzában és a 4. helyet a kukoricában, bár a legutóbbi, Oroszországgal való konfliktus is elmélyülhet. Ez félelmet okoz a piacokon amiatt, hogy Ukrajna export erőfeszítései sikeresek lehetnek-e.
Ennek az esetleges exportzavarnak az időzítése rossz, mivel a világ még mindig igyekszik kilábalni a tavalyi szezon történelmi szűkös kínálatából, valamint a gabonafélék és olajos magvak több éve tartó magas árai okozta helyzetből – írta Karen Braun a Reuters piaci elemzője véleménycikkében.
A kereskedők egyértelműen kifejezték aggodalmukat. Oroszország 100 000 katonát gyűjtött össze Ukrajna határain, Moszkva azonban tagadja, hogy inváziót tervezne. A NATO hétfőn közölte, hogy készenléti állapotba helyezi erőit, és a főbb energiatermelő országok az energiaellátás védelméről tárgyalnak, Ukrajna vezetője közben nyugalomra intett.
Bizonytalan, hogy a konfliktus eszkalálódása milyen hatással lehet az exportra. Bár nem közvetlen összehasonlítás, de az ukrán területek nyolc évvel ezelőtti orosz megszállása nem feltétlenül hátráltatta a gabonaexportot, bár az ukrán valuta destabilizálása gondokat okozott.
A globális élelmezésbiztonság kerülhet bajba, ha Ukrajna exportjában zavar keletkezik, mivel gabonájának nagy részét az importtól erősen függő közel-keleti és afrikai országokba szállítják. Az utóbbi időben Ukrajna éves kukorica- és búzaszállítmányainak több mint 40%-a a Közel-Keletre vagy Afrikába ment – hívta fel a figyelmet Karen Braun.
A gabonaexport Ukrajna gazdaságának sarokköve. Az ország idén várhatóan kukorica- és búzatermésének több mint háromnegyedét exportálja. Ez az arány igen magas az Egyesült Államok egyötödéhez képest.
Ukrajna egyre fontosabb az olajos magvak piacán, mivel a világ napraforgóolaj-exportjának felét adja, és a 3. legnagyobb repceexportőr. Sok globális olajos mag, különösen a növényi olajoké, rekordmagas árat döntött az elmúlt évben.
Az előrejelzések szerint idén Ukrajna adja a globális búzaexport 12%-át, a kukorica 16%-át, az árpa 18%-át és a repce 19%-át.
Ukrajna növekvő szerepe a globális mezőgazdasági piacon rengeteg külföldi befektetést vonzott az országba, növelve a hozamokat és a termésbiztonságot. A gazdálkodók azonban már a 2022-es kukoricaszezon előtt aggodalmukat fejezték ki a magas üzemanyagárak esetleges negatív hatásai miatt.
A hrivnya idén eddig több mint 5%-ot gyengült a közelmúlt geopolitikai instabilitása miatt, ami szintén problémákat vet fel a Reuters oldalán megjelent véleménycikk szerint.