Agrárgazdaság

Ukrajna merész tervet fontolgat, újra beindulhatnak a gabonaszállítások

Agrofórum Online

Amióta Oroszország kilépett a fekete-tengeri gabonaszerződésből, megnehezült az ukrán gabona külföldre juttatása. Most úgy tűnik, új és működőképes terv születhet a megoldásra.

Másfél évvel az orosz-ukrán háború kirobbanását követően is az az egyik legégetőbb kérdés, hogyan juthat el az északkeleti szomszédunkban megtermelt gabona a világ más tájaira. A magyar gazdák berzenkednek a olcsó, nagy tömegben hozzánk érkező terménytől, Afrikában viszont az éhínséget enyhíti.

Oroszország néhány hete kilépett a fekete-tengeri gabonaszerződésből, és azóta már alkalmanként figyelmeztető lövéseket is leadott ukrán szállítóhajókra, a bizonytalan helyzet pedig nyilvánvalóan megnehezíti a termények eljuttatását a célállomásokra.

Most úgy tűnik, hogy Ukrajnának sikerült tervet kidolgoznia a gabonaszállítások biztonságosabbá tételére. Tárgyalásokat kezdett néhány nagy biztosítótársasággal, és az eddigiek alapján alighanem sikerrel jár, azok hajlandóak megfelelő fedezeti konstrukciót kidolgozni. Ukrajna eddig már közel 550 millió dollárt különített el hajóbiztosításra, hogy az orosz erők által tűz alá vett kikötőibe vonzza a hajótulajdonosokat.

Ukrajna közben új humanitárius folyosót is tesztel, amely a Fekete-tenger nyugati partvidékét öleli át Románia és Bulgária közelében. A közelmúltban egy hongkongi zászló alatt közlekedő tartályhajó már igénybe is vette az útvonalat, anélkül, hogy az oroszok lőttek volna rá.

A globális élelmiszerárakra is hatással volt a fekete-tengeri gabonaszerződés felborítása, ezért szinte minden piaci résztvevőnek érdeke, hogy új megoldást találjanak a szállításra. Ukrán remények szerint ez néhány héten belül bekövetkezhet. Ha minden jól alakul, ismét annyi gabona áramolhat ki a kikötőikből, mint az oroszokkal kötött egyezményük idején.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Itt a nagy terv az uniós műtrágyagyártás helyreállítására

2025. február 10. 11:10

Az elmúlt két hónapban az alapvető nitrogénműtrágyák (karbamid és ammónium-nitrát) árai minden piacon több mint 20%-kal ugrottak meg.

Kína máris visszavág a vámháborúban, ez az amerikai mezőgépgyártóknak fájni fog

2025. február 7. 08:10

Kína készen áll arra, hogy a WTO-tagországokkal együtt kezelje a kihívásokat, és sürgeti az amerikai felet, hogy hozza helyre hibáit.

Nagyobb repce- és napraforgó-termés várható Európában

2022. október 6. 11:17

A Strategie Grains 19,46 millió tonnára emelte az Európai Unió idei repcetermésére vonatkozó előrejelzését a múlt havi 19,15 millióról.

Ukrajna nem enyhítené a gabonaszállításokkal kapcsolatos álláspontját

2023. szeptember 6. 12:40

Ukrajna visszautasította Törökország azon javaslatát, hogy Kijevnek enyhítenie kellene álláspontját a fekete-tengeri gabona szállításával kapcsolatos megállapodás újraélesztése érdekében.

Ukrán gabonát szállító hajókat foglalhattak le

2022. március 23. 08:03

Az ukrán ügyészség vizsgálatot indított öt ukrán gabonát szállító hajó orosz csapatok általi erőszakos lefoglalása ügyében Berdjanszk kikötőjében.

Oroszország 300 ezer tonna gabonát semmisített meg a kikötőkben

2023. október 14. 18:10

Ukrajna gabonaexportja eddig 25,8 százalékkal, 6,7 millió tonnára esett vissza 2023/24-ben. Oroszország július óta csaknem 300 ezer tonna gabonát semmisített meg az ukrán kikötői létesítmények és hajók elleni támadások során – közölte az ukrán kormány, hangsúlyozva, hogy a háború fenyegeti a globális élelmezésbiztonságot.