Agrárgazdaság

Ukrajnában évekig hiány lehet vetőmagból

Agrofórum Online

Az Oroszországgal vívott háború miatt csökken a vetőmag-termelés Ukrajnában, ez több évre hatással lehet az ország gabonatermelésére – közölte egy francia vetőmagipari csoport.

A világ egyik legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajnában várhatóan csökkenni fog a termés idén, mivel az orosz invázió megzavarja a gazdálkodást. Claude Tabel, az UFS francia vetőmaggyártók egyesületének elnöke szerint a várható hanyatlás erősen érinti azokat a gazdaságokat is, amelyek a következő év vetőmagjának biztosítására termesztenek növényeket, így az ukrán gazdálkodók esetleg hiányt érzékelhetnek a 2023-as vetőmagból.

Mivel az idei termelési terveket más országokban, például Franciaországban, Ukrajna vezető beszállítójánál már meghatározták, kevés lehetőség lenne ellensúlyozni, ha például Ukrajna vetőmagtermelésének körülbelül a felére csökkenne

– mondta.

Egy alagútba lépünk be a következő két évre, valószínűleg nagy fennakadások lesznek a vetőmag ágazatban

– mondta Tabel egy sajtótájékoztatón.

Más szervezetek is figyelmeztettek az ukrán gabonaellátásra gyakorolt elhúzódó hatásokra, mivel a konfliktus tönkretette az infrastruktúrát, és megakadt a kulcsfontosságú készletek, például az üzemanyag és a műtrágya kereskedelme. Az ukrán gazdálkodók március végéig megkapták kukorica-vetőmag mintegy 60%-át és napraforgó-vetőmag 90%-át – becsülte az UFS a tagjai körében végzett felmérés alapján, amelyek közül sokan Ukrajnában működnek.

Franciaország, az Európai Unió legnagyobb gabonatermelője, általában évente mintegy 100 millió euró értékű vetőmagot exportál Ukrajnába, ami Ukrajna importált vetőmag-ellátásának harmadát jelenti – mondta Tabel. Az ukrajnai vetőmagtermelés kiesése elsősorban a kukoricát és a napraforgómagot érintené – tette hozzá.

Franciaország lehetőségét arra, hogy jövőre több tavaszi vetőmagot exportáljon Ukrajnába, az is visszafogja, hogy egyes francia gazdálkodók a magas piaci árak miatt úgy döntöttek, hogy rendszeres növénytermesztésre váltanak – hangoztatta Didier Nury, az UFS alelnöke. A napraforgómag esetében Franciaország vetőmagtermő területe 2022-ben 16 000-16 500 hektárra várható, szemben a néhány héttel ezelőtt várt 18 000-19 000 hektárral.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Pattogatni való kukorica: nem csak finom, de jó üzlet is

2020. január 7. 11:47

A Győr melletti Kránicz tanya a székhelye annak az a Agrogenius Kft-nek, amelyet Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapított tizenöt évvel ezelőtt. A cég mára már nemcsak európai, hanem ázsiai exportra is termel, illetve szerződött partnereikkel termeltet pattogatni való kukoricát. Mindezt olyan sikerrel teszik, hogy szinte már nem is tudják a rendeléseket kielégíteni, további beszállítókra lenne szükségük… Krániczné Mayer Erikával, a cég vezetőjével beszélgettünk.

Itt a zöldborsószezon - a KITE Zrt. bemutatta a legújabb fajtákat

2019. június 7. 06:38

Az ország minden szegletében jelen vannak a KITE Zrt. és a van Waveren közös együttműködésében kínált zöldborsófajtái. Ma Magyarországon nincs olyan feldolgozó, illetve integrátor, aki az elmúlt években ne használta volna ezeket a fajtákat.

Takarmányborsó. Kiváló lehetőség méltatlan helyzetben

2024. február 13. 11:10

Az őszi és a tavaszi fajták is nagy terméssel, magas fehérjetartalommal, kiváló utóvetemény-hatással és jövedelemtermelő képességgel hálálják meg, ha bekerülnek a vetésforgóba.

Válasszon szempontot, mi adjuk hozzá a napraforgót

2023. december 7. 11:10

Hibridjeink a megbízhatóságot képviselik, legyen szó alkalmazkodóképességről, olajtartalomról, rezisztenciáról vagy gyomirtási rendszerről.