Oroszországnak idén jó gabonatermése lesz, körülbelül 123 millió tonna, ebből 78 millió tonna búza - közölte a moszkvai mezőgazdasági miniszter, jelezve, hogy a termés körülbelül ötödével lesz kevesebb a tavaly elért rekordnál.
2022-ben 153,8 millió tonnás gabonatermés-rekord volt Oroszországban, ebből több mint 100 millió tonna búza, a magasabb terméshozam és a vetésterület növekedése miatt.
Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter a Vlagyimir Putyin elnök által vezetett tanácskozáson azt mondta, hogy a tavalyi rekordtermés globális problémákkal párosulva alacsonyabb árakat eredményezett a belföldi piacon a gazdálkodók számára.
Az idei adatok magukban foglalják az Ukrajnától elfoglalt területeket, amelyeket Putyin Oroszországnak tartozónak mond – jelentette ki Patrusev.
Tisztességes, és ami nagyon fontos, kiegyensúlyozott terméssel számolunk: 2023-ban az új régiókat is figyelembe véve a gabona mennyisége körülbelül 123 millió tonna lesz, amelyből mintegy 78 millió tonna búza”
– emelte ki.
Ez lehetővé teszi számunkra, hogy maradéktalanul biztosítsuk a nemzeti élelmezésbiztonságot, és továbbra is a szükséges, bejelentett mennyiségben szállítsunk termékeket külföldi partnereinknek.
Az év elején az orosz mezőgazdasági minisztérium mintegy 120 millió tonnában határozta meg 2023-as gabonabetakarítási tervét.
Kína a világ legnagyobb búzatermelője, de általában Oroszország a legnagyobb búzaexportőr.
Oroszország és Ukrajna a világ két kulcsfontosságú mezőgazdasági termelője, valamint a búza, az árpa, a kukorica, a repce, a repceolaj, a napraforgómag és a napraforgóolaj piacának jelentős szereplője.
Oroszország a műtrágyapiacon is meghatározó – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.
Az ukrajnai konfliktus jelentősen megváltoztatta az ukrán export áramlását. Ukrajna és Oroszország is azt állítja, hogy a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás, amely lehetővé tette Ukrajnának a Fekete-tengeren keresztüli exportját, összeomlással fenyeget.