Agrárközélet

2010 óta több mint duplájára nőtt a hazai mézfogyasztás

MTI

A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból.

Feldman Zsolt szombaton Jászberényben, a 31. nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó megnyitóján közölte: az egy főre jutó éves mézfogyasztás a 2010-ben jegyzett mintegy 30 dekagrammról csaknem 80 dekagrammra emelkedett. Ez egy szép ugrás, még annak tudatában is, hogy a Nyugat-Európában ennél jóval több mézet esznek.

A magyar méhészek által előállított méz többletét „javítómézként” döntően a német, a francia és az olasz piacon kell értékesíteni – tette hozzá.

Közölte: Magyarország a minőségi mézben érdekelt, nem véletlenül lett lharcosa annak a folyamatnak, hogy az Európai Unió tegyen lépéseket az Európába máshonnan érkező „silány” mézek, mézkészítmények beáramlásának megakadályozására. E termékek minősége ugyanis bizonytalan, ráadásul árletörő hatással voltak a magyar mézekre – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár kitért arra, hogy a méhészetnek az agrárium többi ágazatához hasonlóan meg kell küzdenie a kihívásokkal, így az értékesítés gondjaival, a klímával vagy az állategészségügy nem kívánatos fejleményeivel. Mint megjegyezte, elég csak idei „bolond tavaszra” gondolni, amely szélsőséges fordulataival nemcsak az embereket viselte meg, hanem a méhek teljesítőképességét is rontotta.

Feldman Zsolt az elmúlt hónapokban bekövetkezett, különösen nagy mértékű méhpusztulásokkal kapcsolatban azt mondta: ez is megmutatta, milyen szoros szakmai párbeszédre, napi szintű együttműködésre van szükség a méhészek és a mezőgazdasági területek gazdái között.

A felelős mezőgazdasági termelés és a felelős méhészkedés csak együtt lehet sikeres, „ha hibázik az egyik, annak nagyon komoly következményei vannak a másik oldalon” – tette hozzá, jelezve, a tömeges méhpusztulás okainak feltárására még folynak a vizsgálatok.

„Abban a legeltökéltebbek vagyunk, hogy az agrártermelési oldalon minden olyan észszerű és működőképes szabály, illetve gyakorlat megvalósítását segítsük, amely védi a méheket és ezáltal a magyar méhészeket” – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A jászberényi méhésznapon csaknem kétszáz szakmai kiállító, hagyományos árus vett részt termékeivel.

Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

Nem kedvez a méhészeteknek a forróság

2019. június 28. 15:03

A növények virágzási időszaka körülbelül felére csökken, emiatt a méheknek kevesebb idejük van nektárt gyűjteni.

Változik a méhészek gyógyszer-cukor támogatási határideje

2020. április 8. 11:14

A méhészek számára elérhető gyógyszer-cukor támogatás beadási határideje megváltozott, így a korábbi április eleji határidő május végére módosult.

Magyarország megpályázta a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését

2022. április 30. 13:16

Magyarország megpályázta a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését.