Agrárközélet

30 százalékot drágult egy év alatt a sertéshús – ez még nem a vége

24.hu

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz.

Egy év alatt majdnem 30 százalékos volt a drágulás, és a trend az afrikai sertéspestis miatt valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik – prognosztizálta a 24.hu-nak Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó.

A sertéshús árának emelkedése elsősorban a Kínában elhatalmasodott afrikai sertéspestissel magyarázható. Becslések szerint Kínában a sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnhet el egy éven belül – ezt pedig már Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, a NAK alelnöke mondta a lapnak.

De a sertéshús-prognózis legijesztőbb adata ez:

„világszinten 15-20 százalékkal kevesebb sertéshúst állítanak elő egy éven belül, mint korábban.”

Éder szerint az afrikai sertéspestis kínai terjeszkedése – amely a piaci vihart okozza – és az azzal járó jelentős sertéshiány jó darabig eltarthat. Hosszabb távon, akár évekig a jelenlegihez közeli vagy még magasabb élősertésárakra kell berendezkedniük a feldolgozóknak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Hatékonyabban készülhet biogáz a sertéstrágyából

2022. április 14. 07:37

Minél gyorsabban kerül a sertéstrágya a biogázüzembe, annál kevesebb metán távozik a tárolás során, és annál több gáz nyerhető ki belőle.

A koca kondíciójának objektív értékelése a termelékenység alapja

2024. szeptember 6. 11:10

A kocák megfelelő kondíciójának biztosítása kritikus fontosságú – nemcsak a kocák egészsége és jóléte, hanem a gazdaság jövedelmezősége szempontjából is.

Tájékoztató fórumokat tart a kamara az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 12:46

A NAK szeptember folyamán soron kívüli tájékoztató rendezvényt tart az afrikai sertéspestis kapcsán az állattartók részére Miskolcon, illetve Nádudvaron.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.