Állattenyésztés
Állattenyésztés

Belgium is sertéseket vágna le

Belgium is sertéseket vágna le

MTI

Belgium mintegy négyezer sertést vágna le a nemrégiben, összesen kilenc vaddisznó esetében kimutatott afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

A napilap információ szerint Denis Ducarme belga agárminiszter javaslata alapján azon a mintegy 630 négyzetkilométeres területen, ahol szeptember közepén és azt követően a betegséget hordozó vaddisznókat találták, egészségi állapotuktól függetlenül minden sertést levágnának.

„Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést, amely véleményük szerint az egész európai húsiparra nézve kedvezően hat majd.

Anca Paduraru bizottsági szóvivő egy brüsszeli sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, az intézkedéssel „a belga hatóságok helyes döntést hoznak”. Hozzátette, a sertéspestis elleni küzdelem uniós prioritásnak kell lennie, ugyanis a betegség az egész kontinens gazdasága számára fenyegetést jelent.

Belgium egy héttel ezelőtt 63 ezer hektárra kiterjedően fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezetett be az érintett régióban. Célja, hogy a vaddisznók ne riadjanak meg, és ne vándoroljanak át más területekre, vagy akár a szomszédos Németországban, vagy Luxemburgba. Az intézkedés október közepéig marad érvényben.

A döntésre azt követően került sor, hogy az afrikai sertéspestis miatt Dél-Korea, Kína, Fehéroroszország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Tajvan, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Japán és Szingapúr a sertéshúsra, Ukrajna és Szerbia a sertéshús mellett más hústermékekre is embargót vezetett be azt követően, hogy kilenc afrikai sertéspestises vaddisznót találtak Belgium dél-keleti, Luxemburggal határos régiójában.

Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhídjain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta.

A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.

Németországban újabb afrikai sertéspestises esetet regisztráltak

2021. november 18. 05:36

Újabb afrikai sertéspestis (ASP) esetet erősítettek meg sertéseknél Kelet-Németországban.

A vágósertés felvásárlási átlagára 2018 óta nem volt ilyen alacsony

2022. június 22. 08:03

A felvásárolt vágósertések száma (3,9 millió) 2020-hoz képest 3,5 százalékkal nőtt, az átlagos tömegük 117 kilogramm volt.

Tovább drágulhat a sertéshús a sertéspestis miatt

2019. július 17. 08:03

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként.