Agrárközélet

55 tonna angolnát fogtak idén a Balatonban

MTI

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán.

Ugron Ákos Gábor, az Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára elmondta, a balatoni halgazdálkodási társaság a teljes költséget támogatásként kapta meg, hasonló módon segítették a horgászturisztikai szempontból szintén fontos Tisza-tavi halgazdálkodókat és a ráckevei Duna-ág ökológiai, illetve élőhely-fejlesztési projektjét is – jegyzete meg.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) 195 millió forintos támogatást kap a volt keszthelyi halászati kikötője horgászturisztikai centrummá alakításához, és 28 millió forintot kapott korábban a menyhal visszatelepítésére a Balatonba – tette hozzá.

Mobil halrács a Nyugati-övcsatornán Kéthely közelében az átadás napján, 2018. május 11-én (MTI-fotó: Varga György)

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást, mivel mindig is probléma volt a csatornán felúszó pontyok és harcsák védelmének biztosítása. A rács elsődleges funkciója, hogy megakadályozza a nagytestű és nagy tenyészértékű balatoni halak feljutását ívási időszakban az olykor alig pár lépés szélességű árkokra. Ezek a halak szeretik a szűk csatornák, árkok sekély vizében letenni ikráikat, és ilyenkor védtelenek az orvhalászokkal szemben.

A vezérigazgató elmondta, fontos az új műtárgy azon ritka hidrometeorológiai esetekben is, amikor a busák tömegesen úsznak fel a csatornába a Balatonból, mert ilyenkor azokat csapdába lehet ejteni, így nem tudnak visszaúszni a Balatonba. A rács lehalászás idején megakadályozza a kiszökő, idegenhonos halak Balatonba jutását. A halrács állíthatósága lehetővé teszi az átjutó halak méret szerinti szelektálását is.

Szári Zsolt elmondta, a tavaszi vízeresztéskor 55 tonna angolnát fogtak be a Sió-zsilipnél elhelyezett angolnacsapdákkal. A befogott egyedek minimum 27 évesek – hiszen 1991 óta nincs angolnatelepítés a Balatonba. Bár az idős példányok nem túl keresettek, értékesítésükből közel 100 millió forint folyt be, amit tógazdasági rekonstrukcióra szánnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Megerősítik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t

2019. szeptember 11. 12:03

A társaság elsődleges feladata a haltelepítéshez szükséges jó minőségű és kellő mennyiségű egészséges halállomány biztosítása, felnevelése és kihelyezése a Balatonba.

Elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei

2020. július 10. 10:17

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Mandulás pisztráng

2018. január 12. 13:14

Kicsit citromos, kicsit fokhagymás pisztráng ropogós mandulával a tetején – egyszerűen mennyei.

Halpéntek: Újabb program segíti a halfogyasztás népszerűsítését

2020. október 15. 11:58

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a halhúsminőségi kérdésekre, a kitűnő haltermékek elismerésére, melynek része a földrajzi árujelzők létrehozása és a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy kialakítása is.