18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

A biomassza-termelők igazolásait ellenőrzi a Nébih

Nébih

2020 szeptemberétől folyamatosan ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a termesztett biomasszára vonatkozóan kiállított igazolásokat. A célirányos vizsgálatok során – a Magyar Államkincstár által szolgáltatott adatokat alapul véve – a biomassza igazolások adattartalmának megfelelőségét és valóságtartalmát egyaránt vizsgálják a hivatal szakemberei.

A fenntartható bioüzemanyag-termelési értéklánc tagjai közül a biomassza-termelők azok, akiknél a bioüzemanyagok alapanyagai a legnagyobb mennyiségben felhalmozódnak. Maga a biomassza keletkezhet az adott gazdasági szereplő tevékenysége során (ún. nem termesztett biomassza, például használt sütőolaj), vagy pedig kifejezett céllal termesztik azt (ún. termesztett biomassza, például nagy cukor- és keményítőtartalmú növények, olajnövények).

Az uniós és hazai szabályozás alapján a bioüzemanyag-alapanyagok hatósági nyomon követhetősége rendkívül hangsúlyos, ennek megfelelően a Nébih is kiemelten vizsgálja a későbbiekben feldolgozásra kerülő alapanyagokra – jelen esetben a termesztett biomassza-tételekre – kiadott termelői nyilatkozatok megfelelőségét. A vizsgálat során egyrészt azt kontrollálják a szakemberek, hogy a termelők az igazolásaikon a kötelezően megadandó, minimális adattartalmat szerepeltették-e, másrészt a helyesen kitöltött dokumentumok esetében automatikusan ellenőrzik az adatok valóságtartalmát is.

A jelenleg is folyamatban lévő ellenőrzések során ez idáig több mint ezer termelő, összesen 1220 biomassza igazolását vizsgálták meg. A szakemberek 539 igazolás (44,18%) esetében állapítottak meg olyan adathiányt, amely nélkül az adott tétel hatósági nyomon követése nem biztosítható. A továbbiakban a fennmaradó 681 darab, formailag megfelelő dokumentumból eddig 200 valóságtartalmát ellenőrizték, melynek során összesen 42 igazolásnál (3,44%) tapasztaltak jogsértést.

A Nébih az adathiányos igazolások kiállítóit figyelmeztetésben részesítette, valamint levélben tájékoztatta a helyes kitöltési gyakorlatról. Egyes esetekben pedig szúrópróbaszerűen, a hiányzó adatok bekérését követően azok valóságtartalmát ugyancsak ellenőrzi. A jogsértő igazolás-kiállításban érintett 30 biomassza-termelővel szemben hivatalból indult eljárás.

Tekintettel arra, hogy az eddig ellenőrzött igazolások mintegy felénél (47,62%) tapasztaltak hibát a szakemberek, ezért szeretnék felhívni a biomassza-termelők figyelmét tájékoztatójukra. A részletes, tematikus útmutató hatékony segítséget nyújt a jövőbeni jogsértések elkerüléséhez. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy azon biomassza-termelő, aki nyomon követhetőségi kötelezettségének nem tesz eleget, illetve valótlan adattartalmú biomassza igazolást állít ki, százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható.1,2

A további, illetve az útmutatóban nem szereplő kérdésekben az mgei@nebih.gov.hu e-mail címen és a +36(1)/336-9488-as telefonszámon állnak a termelők rendelkezésére.

Kapcsolódó jogszabályok:
1) 2010. évi CXVII. törvény a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről (Büat.)
2) 279/2017. (IX. 22.) Korm. rendelet a bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Stratégiai megállapodást írt alá a Nébih és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület

2019. szeptember 20. 13:33

A kooperáció főként a kereskedelmi kapcsolatok kialakításában és a folyamatos szakmai információcsere területén jelenthet előrelépést.

Tíz éves a Nébih – A fejlődés útján kell továbbhaladni

2022. június 8. 13:43

Az élelmiszer egy bizalmi termék, a hazai élelmiszeripar ezért csak úgy lehet sikeres, ha ez a bizalom szilárd alapokon áll – jelentette ki Nagy István.

Határidő-változásra kell figyelni a permetező drónok típusminősítése kapcsán

2022. május 16. 10:37

Az Agrárminisztérium új rendelete lehetővé teszi a permetező drónok típusminősítését, ezúttal a pótlási idő változására hívja fel a figyelmet a Nébih.

Az élelmiszerlánc-biztonság a legfontosabb szakterületek között

2023. március 18. 11:04

A magyar emberek az egyik legfontosabb szakterületnek tartják az élelmiszerlánc-biztonságot, melynek teljesítményével kiemelten elégedettek.