Agrárközélet

A hétvégi kemény mínuszok kifagyást okozhatnak a földeken

Agrofórum Online

Továbbra sem alakul ideálisan a téli időjárás mezőgazdasági szempontból. Hiányzik a hó a földekről, e mellett pedig már eddig is voltak komoly mínuszok, de a java még csak ez után jön. Péntekre annyira hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg érkezik térségünkbe, hogy az északkeleti országrészben többfelé várható -15 fok alatti hőmérséklet, mely egyes növénykultúrákban már kifagyást, elfagyást okozhat.

Ha visszatekintünk a december hónapra, akkor megállapíthatjuk, hogy az átlagosnál 1-2 fokkal hidegebb idő volt, egyes napokon és területeken kevéssel -10 fok alatti minimumok is előfordultak. A hónap szinte teljesen száraz volt, alig volt olyan hely az országban, ahol 5 mm-t meghaladta a havi csapadékösszeg. Ennek megfelelően összefüggő hóréteg is csak rövid időre és legfeljebb 1-2 cm vastagságban alakult ki néhol. A talaj jelenleg országszerte fagyott, a talajfagy mélysége a művelési módtól és a nedvességviszonyoktól erősen függően többnyire 5-15 cm környékén van.

Az északkeleti országrészben már pénteken is maximum -10 fok volt a napos idő ellenére. Ez a viharos északi széllel párosulva már fagyási sérüléseket is okozhat. Szombat reggelre várható a leghidegebb, a minimumok a Dunántúlon -10 fok körül, a keleti országrészben -10 és -15 fok között várhatók, északon, északkeleten viszont ennél is hidegebb lehet. A -15 fok alatti hőmérséklet egyes kultúrákban lefagyást illetve kifagyást okozhat. Vasárnaptól várható majd enyhülés.

(met.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Hogyan védjük meg a fagytól a növényeket?

2022. november 26. 06:34

A növények védelmének számos módja van; téli védősátrakat, növénytakarókat, fagyvédő gyapjút és kókuszrostból készült fagyvédő takarót is használhatunk.

Boldog új évet, Kedves Olvasóink!

2024. január 1. 10:10

Trendfordulót él a mezőgazdaság a szakértők szerint, akik kihívásokkal teli esztendőnek jósolják 2024-et. De ezzel ma még ne törődjünk, optimistán kívánunk mindenkinek boldog új évet – az utóbbi hónapokban született legolvasottabb cikkeinkkel. BÚÉK!

Időjárásjós névnapok

2023. április 27. 05:39

Sok bort hoz, hideg telet ígér, negyven napnyi esőt várhatunk, zsákban hozzák a meleget, keleti szele kemény telet hoz… Vajon kik ők? Milyen napokhoz, és így milyen nevekhez társították elődeink az időjárás változásait? Vajon mennyi „válik be” mind a mai napig?

Jobb, ha megszokjuk a szélsőséges időjárást

2019. július 11. 08:17

Ezek az ellentétes éghajlati anomáliák – az Európa északi részén tapasztalt forró szárazság és a déli viharos esőzések – azonos időben nem fordultak elő az elmúlt 500 év során.