Agrárközélet

Amerikai agrártermékeket vennének a kínaiak

MTI

Amerikai beszállítóknál érdeklődtek, illetve bizonyos agrártermékekre vonatkozó vámok alóli mentességet kérelmeztek a kínai hatóságoknál egyes kínai vállalatok - jelentette vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzat vámügyi bizottságára hivatkozva.

A Hszinhua jelentésében kiemelte: a lépés Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök múlt havi oszakai találkozójának eredménye. Trump akkor beleegyezett abba, hogy felfüggessze a fennmaradó 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvám kivetését annak érdekben, hogy a kereskedelmi tárgyalások folytatódhassanak.

Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.

A jelentés nem nevezte meg a szóban forgó kínai vállalatokat, ahogy azt sem, hogy pontosan milyen termékeket kívánnak vásárolni az amerikaiaktól.

Donald Trump július 11-én közzétett Twitter-bejegyzésében közölte, hogy a kínai fél egyelőre nem tartotta magát az ígérethez, sőt az amerikai mezőgazdasági minisztérium előző nap közzétett adatai szerint Peking lassította az amerikai agrártermékek felvásárlását a G20 csúcs óta.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ugyanakkor azóta arról közölt adatot, hogy Kína április óta a legnagyobb mennyiségben vásárolt fel cirokot az Egyesült Államoktól a múlt héten annak ellenére, hogy a távol-keleti országban zömében szeszes italok előállítására használt terményre Peking 25 százalékos pótvámot vezetett be 2018 júliusában az egyes kínai termékekre kivetett amerikai büntetővámokra válaszul.

A kínai fél reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok szintén tartja majd magát ígéreteihez – olvasható a Hszinhua vasárnapi jelentésében.

Megfigyelők azt remélik, hogy a két fél kölcsönös gesztusai elősegíthetik az újabb személyes egyeztetést a két nagyhatalom képviselői között.

Az amerikai és kínai tárgyalófelek csütörtökön immár másodjára tartottak telefonos megbeszélést a két elnök között Oszakában létrejött egyezség alkalmazásáról, az újabb személyes találkozó lehetősége azonban egyelőre nem merült fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Aggasztó jelek az amerikai kiskereskedelemből

2020. március 5. 13:33

A Target 360 ezer embert foglalkoztat és kizárólag az Egyesült Államokban jelen üzletivel. A teljes árbevétel 20 százalékáét közvetlenül az élelmiszerek teszik ki.

Rekordszinten az amerikai agrárexport

2020. november 26. 06:47

A szójabab exportját az aktuális pénzügyi évben rekordszintű, 26,3 milliárd dollárra ugorhat.

Kína miatt csökkent a szójabab ára

2020. május 5. 08:03

A Washington és Peking éleződő kereskedelmi konfliktus árnyékolta be a szójabab piacát.

Kevesebbet kerestek az amerikai gazdálkodók 2024-ben

2024. december 31. 12:10

A növénytermesztésből származó bevétel a rekordtermés ellenére drámai mértékben csökkent 2024-ben. Az állattenyésztők viszont többet kerestek.