Agrárközélet

A pénzügyi cégek nem hajlandók támogatni az új erdőirtási törvényt

Agrofórum Online

Az Európai Bizottság közölte, hogy a pénzügyi cégek nem támogatják az EU új erdőirtásról szóló törvényét. A mérföldkőnek számító törvény előírja, hogy az olyan áruk importőrei, mint a kávé, kakaó, marhahús, szója, gumi és pálmaolaj, átvilágítási nyilatkozatot készítsenek, amely bizonyítja, hogy áruik nem járulnak hozzá az erdők pusztulásához, különben súlyos pénzbírságot kockáztatnak.

Az éghajlat változását előidéző globális üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 10 százalékáért az erdőirtás felelős, és a 2024 végén hatályba lépő törvény célja az Európai Unió hozzájárulásának kezelése.

Egyértelmű, hogy ennek árat meg kell fizetni. Rengeteg pénzt fektetünk be a termelő országok megsegítése érdekében, de a pénzintézetek nem követik a mintát”

– mondta Leonard Mizzi, a Bizottság nemzetközi partnerségekkel foglalkozó osztályának osztályvezetője.

Leonard Mizzi a londoni World Coffee Summit előadásában elmondta, hogy bár a pénzintézetek hajlandóak finanszírozni a fenntarthatósági kezdeményezéseket az energiaszektorban, a mezőgazdaságot túl kicsi szektornak és bonyolult szabályozásúnak tartják.

A pénzügyi szektort „a nagy elefánt a porcelánboltban” tipikus esetének nevezte, és azt mondta, hogy szerinte az erdőirtás elleni küzdelem szabályozási megközelítésére van szükség. Az osztályvezető úgy véli, hogy a vállalatok önkéntes ígéretei vagy az, hogy harmadik szereplők, például a Fairtrade által végzett auditok segítségével tisztítják meg az ellátási láncaikat, csak korlátozott hatást fejtettek ki.

Leonard Mizzi a termelő országok törvénnyel kapcsolatos aggodalmaira válaszolva elmondta, hogy az EU „több érdekelt fél megközelítését” követi – rámutatva a több latin-amerikai országgal folytatott regionális kávé kapcsán elindult párbeszédekre – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

„Ez nem egyszerű folyamat, de nem lesz olyan bonyolult a megvalósítása, mint amilyennek tűnik” – tette hozzá.

Indonézia a törvényt a „szabályozási imperializmus” példájának nevezte, Malajzia pedig azt közölte, hogy ez „szándékos erőfeszítés” a pálmaolaj-ágazat költségeinek és akadályainak növelésére, amely az ország exportbevételeinek egyik fő forrása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Erdőgazdálkodás, erdőhasznosítás hogyan adózunk utána?

2019. szeptember 25. 08:34

Nagyon sok gazdálkodót, vállalkozást érintő kérdés az erdőgazdálkodás, az erdő hasznosításából származó jövedelem adózási kérdésköre. A cikk - a teljesség igénye nélkül - segít az eligazodásban.

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai

2018. március 12. 20:00

NÉBIH: az új szállítójegy sokkal jobban megfelel a faanyagszállításban résztvevők (feladó, szállító, vevő) igényeinek.

További 7 milliárd forint támogatás erdők telepítésére

2020. február 24. 11:32

Az irányító hatóság eddig 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, ezzel közel 7400 hektár új erdő telepíthető.

Csaknem 60 ezer hektár erdő és ültetvény pusztult el a háborúban Ukrajnában

2023. január 18. 11:42

Az orosz invázió következtében több mint 59 ezer hektár erdőt és egyéb ültetvényt semmisítettek meg rakéták és lövedékek.