Agrárközélet

Agrárexpót és szántóföldi napokat is szervez idén a NAK

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) két nagyszabású agrárszakmai kiállítást is szervez 2017 első felében. A nagy hagyományokkal rendelkező, XXI. Pápai Agrárexpót május 19-21. között rendezi meg a kamara; a számos egyedi rendezvényelemet felvonultató I. NAK Szántóföldi Napoknak pedig Mezőfalva ad otthont, június 1-2-án.éki rendezvényen.

A tradicionális Pápai Agrárexpo a Nyugat-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, ahová legutóbb, 2016-ban több mint tizenkétezren látogattak el – ami rekord látogatószámot jelent. A rendezvény főszervezője idén is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) lesz, az eseménynek a Pápa Városi Sportcsarnok és a környező terület ad majd otthont, 2017. május 19-21. között.

A Pápa Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Pápai Agrárexpón helyet kapnak a szakmai újdonságok, a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai kihívásokat. A tervek szerint megrendezik – hasonlóan a tavalyi évhez – a Portfolio.hu agrárkonferenciáját is, melyen a vállalatvezetők, gazdák, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői közösen foglalkozhatnak a hazai agrárium legfontosabb aktualitásaival. A szakmai programokon kívül különböző bemutatók és családi programok színesítik a rendezvényt. A kilátogatókat – az előzetes tervek szerint – egyebek közt mezőgép show, állatbemutató, termelői sátor, favágó show, gasztrofalu, szórakoztató és gyermekprogramok, illetve vadásznap is várja.

A Fejér megyei Mezőfalva ad majd otthont a kamara idei másik nagyrendezvényének, az I. NAK Szántóföldi Napoknak, melynek stratégiai partnere a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ). Az igazán újszerű és egyedi országos rendezvényre 2017. június 1-2-án kerül sor; itt több mint tízezer négyzetméteren gépkiállítók, továbbá többek közt mikroparcellás és demoparcellás növénybemutató, vetéstechnikai bemutató, nagyszabású szántóföldigép-show várja az érdeklődőket. Ezen kívül előadásokkal, mezőgazdasági innovációs bemutatókkal és családi programokkal is készülnek a szervezők, akik az eseményre minden szakmai érdeklődőt és családtagjaikat, továbbá a mezőgazdasági iskolák tanulóit is várják. Mindemellett a NAK – ahogy az utóbbi időszakban már megszokottá vált – az év folyamán saját standdal lesz jelen a Budapesti Vásárközpont mezőgazdasági és élelmiszeripari témájú kiállításain, továbbá számos vidéki rendezvényen.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Tájékoztató fórumokat tart a kamara az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 12:46

A NAK szeptember folyamán soron kívüli tájékoztató rendezvényt tart az afrikai sertéspestis kapcsán az állattartók részére Miskolcon, illetve Nádudvaron.

Ezért lesz idén finomabb a magyar csemegekukorica, mint valaha

2025. augusztus 12. 13:10

Északon kiemelkedő termés várható, délen gyengébb a hozam – a magyar csemegekukorica-szezon idén is ígéretesen indult.

Már elindult a jégkármérséklő-rendszer felkészítése

2019. február 7. 15:33

Ahhoz, hogy április 15-én elindulhasson a riasztási időszak, már február 18-án az automata és a manuális generátorok kitelepítését el kell indítani.

A támogatások maradéktalan lehívását segítik a NAK falugazdászai

2023. április 21. 16:37

Az idén januárban indult új Közös Agrárpolitika korábbaikhoz képest jelentősen megváltozott szabályrendszere komoly feladat elé állítja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, amelynek falugazdászai minden évben mintegy 110 ezer egységes kérelmet nyújtanak be, és segítik ezáltal a támogatások maradéktalan lehívását.