Agrárközélet

Agrárinnováció Debrecenben

Agrofórum Online

Debreceni Egyetemen nagy hagyománya van az ipar szereplőivel való együttműködésnek klaszterek formájában.

Az ország egyetlen, a Debreceni Egyetemen (DE) működő akkreditált élelmiszeripari klaszterének tapasztalataira is támaszkodva, oktatási, kutatási, innovációs és mezőgazdasági iparfejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen, ami illeszkedik a nemzeti agrárközpontok kialakításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekhez – mondta Szilvássy Zoltán rektor az MTI-nek.

A professzor emlékeztetett arra: a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klasztert 2009-ben alapították, jelenleg nyolcvan tagja van. Az elmúlt években – elsősorban a bio- és a tejtermékek piacán – jelentős eredményeket értek el, új termékekkel jelentek meg a piacon a klaszter tagjai a Debreceni Egyetem tudásbázisára és közreműködésére alapozva. Az agráripari vállalkozások új technológiák kidolgozásában, új termékek létrehozásában működnek együtt az egyetemmel: a klaszterben előállított termékek száma ma már 100 felett van, s az élelmiszeripar minden területét érinti – tette hozzá a rektor.

Az elmúlt években olyan innovatív élelmiszereket kutattak és állítottak elő, mint a szelénnel és kalciummal dúsított juhtúró, a hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt, a lila kukoricából készített tea, a puffasztott cirok, vagy a már exportra is szállított különleges tojások és halak.

A klaszter tapasztalataira is támaszkodó, a térség természeti adottságait, éghajlati viszonyait figyelembe vevő innovációs agrárstratégia kidolgozására egyetemi szakemberekből és a térség legjelentősebb agráripari vállalkozásainak – mint a nádudvari KITE, és a debreceni Tranzit-Ker Zrt. – vezetőiből agrárstratégiai kabinetet hoztak létre. Az általuk készített dokumentumot novemberben eljuttatják a földművelésügyi miniszterhez és az oktatási államtitkárhoz – mondta Szilvássy Zoltán.

Bács Zoltán, a DE kancellárja szerint az egyetem kiemelt feladatának tekinti, hogy a tudomány eredményeit mielőbb a gyakorlat szolgálatába állítsa, és segítse a gazdákat abban: mit termeljenek, mit tenyésszenek verseny- és exportképességük növelése érdekében. Az egyetem, amely jelentős növénytermesztési és állattenyésztési hagyományokkal és volumennel rendelkező régió középpontjában van, törekszik arra, hogy nemzeti agrárközpont legyen – fűzte hozzá.

Bács Zoltán utalt arra, hogy egyetemükön nagy hagyománya van az ipar szereplőivel való együttműködésnek klaszterek formájában. Ennek két zászlóshajója az egészségipari, illetve az innovatív élelmiszeripari klaszter: kutatásaik az elmúlt években tízmilliárdos ipari beruházásokat generáltak.

Példaként említette a gluténmentes kukoricaalapú termékek előállítására épült üzemet, az almafeldolgozás, a gyümölcslé előállítás új eljárásait, az inulinnal és lizinnel dúsított kekszeket és az új rendszerű tejpasztőrözési eljárással összefüggő kutatásokat.

A DE agrártudományi karai az elmúlt években szoros együttműködést alakítottak ki az egészségügyi és a természettudományi karokkal, illetve a térség gazdasági szereplőivel. Az országban a DE az egyetlen egyetem, ahol az agrártudományi mellett orvosi, gyógyszerészeti és természettudományi kar működik, ami egyedülálló hozzáadott értéket biztosít a térség mezőgazdaságának és élelmiszeriparának fejlődéséhez – mondta Bács Zoltán.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Pontytermelés: az intenzív, zárt rendszerek alkalmazása ma még nem rentábilis

2019. február 1. 05:37

A pontyot hagyományosan tógazdasági extenzív technológiában állítják elő, ami azt jelenti, hogy csak kiegészítő takarmányozást folytatnak, illetve nagymértékben külső tényezők határozzák meg a termelést. A ponty jelenlegi piaci ára nem teszi lehetővé azt, hogy egy drága és intenzív technológiába beillesszük.

A nyomonkövetés beépül az agrárképzésbe

2018. november 22. 15:19

Az új együttműködés keretében a debreceni kar oktatóit felkészítik naprakész tudással és a hallgatóknak tartanak majd előadásokat magyar és angol nyelven egyaránt, egy gyakorlati tudásbázis kiépítését is tervezik, ipari partnerekkel.

Tejcsoki, étcsoki vagy fehér csoki? Ezt szeretik legjobban a magyarok

2023. október 28. 07:10

Nem kell a cukormentes, a hagyományos tejcsokoládét szeretik a legjobban a magyarok – többek között ezt bizonyítja a Debreceni Egyetem kutatójának átfogó felmérése. Az Appetite folyóiratban megjelent közleményért a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját is elnyerte Kiss Marietta, a Gazdaságtudományi Kar docense.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.