Agrárközélet

Alacsony a hazai munkaerő termelékenysége az agráriumban

Agrofórum Online

2021-ben az előzetes adatok szerint a mezőgazdasági munkaerő-ráfordítás 3,5 százalékkal elmaradt az előző évitől, és 326 ezer ember teljes munkaidős (évi 1800 óra) tevékenységének felelt meg.

A fizetett alkalmazottak száma a 2010-es évek első felében még nőtt, ami összefüggésben lehet azzal, hogy az egyre inkább visszaszoruló családi munkaerőt a fizetett alkalmazottak munkája váltotta fel. 2017 óta azonban lassú csökkenés figyelhető meg ebben a körben is. 2010 óta a munkaerő-ráfordítás hazánkban több mint negyedével, míg az Európai Unióban 20 százalékkal visszaesett.

A hazai munkaerő termelékenysége az egyik legalacsonyabb a nagyobb mezőgazdasági kibocsátó uniós tagországok között. A hazai érték (12 ezer euró/éves munkaerőegység) az EU-átlagnak alig több mint a fele, a német, a belga és a francia érték negyede. A mutató értékét többek között a kibocsátás szerkezete, a ráfordítások nagysága vagy a termelési technológiák fejlettsége is befolyásolja – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2021 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A magyarországi mezőgazdasági munkaerő termelékenységnél az EU-n belül csak a litván, a romániai, a horvát, a szlovén és a lengyel alacsonyabb. Lengyelországban csupán 5,9 ezer euró/éves munkaerőegység ez az adat, míg Hollandiában 68,5 ezer euró/éves munkaerőegység.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Tovább nőtt az állati takarmány külkereskedelme

2021. július 6. 04:37

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala áprilisban a kivitelben 5,0%-kal, a behozatalban 7,7%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Itthon csökken, de globálisan emelkedő tendenciát mutat a málna termésmennyisége

2018. augusztus 10. 06:20

A gombás betegségekkel szemben ellenállóbb, valamint a folyton termő fajták használata adhatna lendületet a málnatermesztésnek.

Az élelmiszerek kiskereskedelme 2,1 százalékkal nőtt

2022. január 13. 12:03

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom 548,09 milliárd forintot tett ki 2021 novemberében.

Emelkedett a vágások száma

2020. augusztus 27. 10:15

A statisztikai hivatal előzetes adatai szerint a hazai vágóállat-termelés 1,4 százalékkal, 1,6 millió tonnára nőtt a tavalyi esztendőben. A vágások száma az elmúlt években emelkedő pályán volt, ez alól csak 2017 jelentett kivételt.