21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

AM: az agrárágazat a technológiai modernizáció időszakát éli

AM Sajtóiroda

A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak, a kormány pedig támogatáspolitikájával segíti azok megvalósítását – fogalmazott Farkas Sándor az Axiál Kft. új, felsőzsolcai telephelyének átadásán.

Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a mezőgazdasági gépeket gyártó cég mintegy 1,3 milliárd forintból, 3 hektár területen megvalósított korszerű telephelyátadóján hangsúlyozta: az agrárágazat a technológiai modernizáció időszakát éli. A magyarországi mezőgazdasági gépértékesítés évek óta dinamikusan növekszik. A járvány és az aszály okozta nehézségek ellenére 2021-ben újabb rekord született: a mezőgazdasági gép- és alkatrész-forgalom átlépte a 300 milliárd forintot. A hazai géppark egyre korszerűbbé válik, ami szintén visszaigazolja azt, hogy az agrárium szereplői nyitottak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Mint Farkas Sándor elmondta, a mezőgazdasági üzemek gépparkjának megújítása idén is folytatódott, az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 165,5 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket és eszközöket 2022 első fél évében. Ez a forgalom 80 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A további fejlesztéseket mások mellett a versenyképesség fenntartása, az élelmiszer- és élelmezésbiztonság egyre szigorúbb követelményei kényszerítik ki – hangsúlyozta Farkas Sándor. Ebben véleménye szerint óriási szerepet kaphat a legkorszerűbb erő- és munkagépek használata, az öntözésfejlesztés gyorsítása, továbbá a legfejlettebb digitális technológiák alkalmazásával a precíziós gazdálkodás feltételeinek megteremtése. A hazai agrárium fejlődését a kormány támogatáspolitikája is segíti – fogalmazott a miniszterhelyettes. Tavaly például az agrártárca a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdette a precíziós gazdálkodást elősegítő felhívást, amelyet kiemelkedő érdeklődéssel fogadtak a gazdálkodók: 212 milliárd forintra nyújtottak be kérelmet, és az eddig meghozott döntések eredményként már 2609 termelő részesült összesen közel 193 milliárd forintnyi támogatásban.

Farkas Sándor, Felsőzsolca, AXIÁL, gyárcsarnok avató

A jövőt illetően Farkas Sándor megerősítette, hogy a 2023 és 2027 között meghatározó új Közös Agrárpolitika (KAP) kiemelt szerepet szán a környezet védelme, a biodiverzitás megőrzése mellett a digitalizációs átállás megvalósításának. A korszerű, digitális megoldások a jövedelmezőség növelése, a termelés biztonságosabbá tétele, a munkaerőigény csökkentése mellett hozzájárulnak az okszerű tápanyag- és növényvédőszer-kijuttatáshoz. A miniszterhelyettes kiemelte: mindehhez a források is rendelkezésre állnak majd, a gazdaságok fejlesztésre a 2027-ig tartó időszakban soha nem látott mértékű összeg áll rendelkezésre: 2485 milliárd forint közvetlen ágazati támogatás, valamint a 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás biztosítja a célok eléréséhez szükséges pénzügyi hátteret.

Továbbra is arra törekszünk, hogy a nemzetközi piacokon is eredményes, magas hozzáadott értéket termelő mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk legyen, amely képes arra, hogy biztonságos, jó minőségű élelmiszerrel lássa el a magyar lakosságot – fogalmazott Farkas Sándor. A miniszterhelyettes az üzemcsarnok-átadón jelezte: a gazdálkodók számítanak az olyan, az agrárium fejlesztése mellett elkötelezett, szolgáltatásai színvonalára sokat adó partnerekre, mint az Axiál-cégcsoport.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

2020. július 16. 09:24

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.

Még 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van a hazai agráriumban

2019. szeptember 6. 11:08

Az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában.

2021 az agrárfejlesztések éve lehet

2021. február 9. 07:38

A koronavírus mellett a Közös Agrárpolitika (KAP) az, ami 2021-ben is dinamikusan alakítja majd a mezőgazdaságot.

Nagyot fordult velünk a világ, és közben mi is megváltoztunk

Épphogy kilábaltunk a járványügyi korlátozásokból, amikor háború tört ki a szomszédos országban, a mezőgazdasági alapanyagok piacán árrobbanás következett be, aszályos évjáratok következtek, jelenleg pedig az emelkedő infláció és a gazdasági válság adja fel a leckét.