Agrárközélet

Kitekintés: a magyar agrárágazat helyzete

Szuperfarm

A magyar élelmiszergazdaság belső problémái évtizedekre nyúlnak vissza. A kilencvenes évektől kezdődően az is elmondható, hogy Magyarország messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő lehetőségeit – véli Benedek Fülöp, az OTP Agrárigazgatóság ügyvezető igazgatója egy vele készült interjúban.

Milyen a mai magyar agrárágazat helyzete?

Magyarország kedvező adottságokkal rendelkezik az agrártermeléshez, amit jól mutat, hogy az ország teljes területének közel kétharmada mezőgazdasági művelés alatt áll. Agrárökológiai potenciálja azonban mintegy duplája a jelenleg realizáltnak. Márpedig ennek a természet adta lehetőségnek a lehető legteljesebb mértékű kihasználása nemzetgazdasági érdek és egyben morális kötelesség.

Mik jelentik hazánk erősségeit és hol vannak még megoldandó feladatok?

A termőföld, a víz nemzetközi összehasonlításban még mindig kiaknázható verseny előnyt jelent. Annak ellenére tehetjük ezt a megállapítást, hogy kétségtelenül vannak komparatív hátrányaink is. Az eszközök és a tőke tekintetében már gyengébbek vagyunk, a vízi szállítás útvonalai korlátosak, de a kontinentális éghajlat miatti gyakori szélsőséges időjárás, az aszály, nyáron a kánikulai meleg, a késői fagyok, télen a -20 fokot elérő hideg versenyhátrányt is okoz a hazai termelőknek.

Az agrárgazdaság jelenlegi helyzetéből előrelépni csak akkor van esélyünk, ha reálisan értékeljük az elmúlt évek történéseit, leküzdjük az előítéleteinket, megszabadulunk illúzióinktól, nem az egyéni érdekeinket, hanem az ágazat, ezen keresztül Magyarország szempontjait helyezzük előtérbe döntéseinknél.

Milyen szerepet tölt be az OTP Bank életében az agrárium?

Bankunk a nemzetgazdaság fontos ágazatának tekinti az agrárgazdaságot, éppen ezért annak az egyik fő finanszírozója. Az ehhez kapcsolódó kérdéseket kiemelt figyelemmel kezeljük. Az agrárágazathoz kapcsolódó munka megalapozottságának erősítése érdekében már több mint hat éve működtetünk egy szakmai testületet, az Agrár Kollégiumot.

Kikből áll az Agrár Kollégium?

Tagjai az elmélet oldaláról különböző kutató intézetek, a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemi tanszékek képviselői, míg a gyakorlat oldaláról mezőgazdasági vállalkozások, élelmiszer-feldolgozók, integrátorok, illetve a bank vezetői.

Milyen támogatást nyújtanak? Mi a feladatuk?

Az Agrár Kollégium a jelenlegi kormányzati ciklusban számos, a szakterületek széles körét érintő tanulmányt tárgyalt. E munka összegzéseként az OTP Bank Agrárágazati Igazgatósága koordinációjában, az Agrár Kollégium néhány tagjának részvételével elkészült a magyar agrárgazdaság középtávú stratégiájára vonatkozó javaslat azzal a céllal, hogy támogassa az új kormányzati ciklus elején elkészülő kormánystratégiát. Az agrárstratégiára vonatkozó javaslat hangsúlyosan szakmai szempontokra épít, de figyelembe veszi az időről-időre különböző politikai és szakmai műhelyekben készült anyagok egyes felvetéseit is. Az agárstratégiai javaslat itt olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé!

2023. július 27. 05:40

Akár a pálinkakészítés, akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy épp a méhészet tűnik vonzónak, a DEKRA Akademie számos kertészeti és mezőgazdasági képzést kínál azok számára, akik most vágnának bele valami újba, és azoknak is, akik meglévő ismereteiket szeretnék gyarapítani.

Mire számíthatnak az amerikai gazdák Trump elnöksége alatt?

2024. november 12. 13:10

Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok 47. elnökének. Mit várhatnak tőle az amerikai mezőgazdasági termelők?

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.

Belvíz: már 65 ezer hektár víz alatt - képgalériával

2018. március 20. 10:16

Az elmúlt napokban 65 ezer hektárra nőtt és várhatóan tovább növekszik Magyarországon a belvízzel elöntött terület nagysága - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.