Agrárközélet

Az agrárium kiemelt része a biogazdálkodás

Agrofórum Online

A kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága.

Az agrárium jövőjének egyre inkább kiemelt és fontos része a biogazdálkodás – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Hanságligetben rendezett VIII. Bionapon.

Nagy István a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által szervezett szakmai programon részletezte: Magyarország kedvező adottságai ellenére eddig nem használta ki kellőképpen a biogazdálkodás adta lehetőségeket, ezért a kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága.

Hozzátette: a mezőgazdasági területek 2,5 százaléka bioterület. Nagy hátrány, hogy ezeken a területeken 80-85 százalékban alapanyagot állítanak elő a gazdák, viszont a feldolgozott bioélelmiszerek kilencven százalékát külföldről hozzák be. A kormány által megalkotott, az ökológiai gazdálkodás fejlesztését szolgáló akcióterv ezért a területnövelés mellett a feldolgozottsági arány növelését is célul tűzte ki.

Nagy István elmondta, a biogazdálkodás a környezetre és a vízkészletre is kedvezően hat, ezért az ökogazdálkodással foglalkozó pályázók mindegyikét szeretnék bevonni a programba.

Nagy István emlékeztetett: 2020-ig 12 ezer milliárd forint fejlesztési támogatás érkezik Magyarországra az Európai Uniótól, amelyből mintegy 3700 milliárd forint jut mezőgazdaság- és vidékfejlesztésre. A cél, hogy a vidék élhető legyen, elősegítve a fiatalok helyben maradását. Ezért készítette el a kormány a 2020-ig szóló nemzeti vidék stratégiát.

A vidékstratégia céljai közé tartozik, hogy az állattenyésztés és a növénytermesztés közötti arányeltolódás mérséklődjön, nagyobb arányú legyen az állattenyésztés, továbbá fejlődjön a kertészeti ágazat, a jelenlegi 2,5 millió tonnánál egymillió tonnával több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek. Ez utóbbi növekedés a foglalkoztatottság lényeges növeléséhez is hozzá tudna járulni, a számítások szerint mintegy százezer új munkahelyet létrehozva – fogalmazott az államtitkár.

Hangsúlyozta: az agrárium a magyar mezőgazdaság kulcsfontosságú ágazata, ami egyre több embernek ad munkát évről évre, s egyre nagyobb a termelési volumene. Jelenleg mintegy 22 ezer 600 milliárd forint a kibocsátása évente.

(MTI/FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Mitől öko a bio? Bevezetés az ökológiai gazdálkodásba

2018. március 23. 11:14

Mik az alapelvei az ökológiai gazdálkodásnak? Hogyan lesz egy hagyományos gazdaságból biogazdaság?

Biotermesztés: Nincs más út!

2018. október 29. 10:03

Az általunk fogyasztott élelmiszerek úgynevezett E-anyagokkal, tartósítószerekkel vannak tele, azaz egészségtelenül táplálkozunk, amelyet megtetézünk az agyon cukrozott üdítőitalok fogyasztásával is. A biotermesztés, illetve a bioélelmiszerek fogyasztása egyenlő az egészséges táplálkozással.

Élő algás technológia alkalmazása a növénytermesztésben (I.) - A természet erejével!

2017. január 16. 13:27

A fenntartható gazdálkodás egyik útja, hogy olyan környezetbarát anyagokat juttassunk vissza a termőföldbe, amelyek növelik a talaj termelő erejét, de nem veszélyeztetik a környezetet.