Agrárközélet
Agrárközélet

Az aknamentesítésben Törökországgal működik együtt Románia és Bulgária

Az aknamentesítésben Törökországgal működik együtt Románia és Bulgária

Agrofórum Online

„Törökország, Románia és Bulgária együtt fog működni az Oroszország és Ukrajna közötti háború miatt a Fekete-tengeren lévő aknák kapcsán” – közölte a török védelmi minisztérium. A gabonaszállító teherhajók mozgását is jelentősen megnehezítik az aknák, nemrég egy baleset történt a régióban emiatt.

A minisztérium nem számolt be részletekről arról, hogyan kezelné az úszó aknák problémáját. Az X közösségi médiafelületen azt írták, hogy a három ország a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján tárgyalt a kérdésről.

A múlt héten a brit kormány közölte, hogy Oroszország tengeri aknákat használhat a Fekete-tengeren közlekedő polgári hajózás megnehezítésére, többek között az ukrán kikötők közelébe helyezve azokat. Ukrajna és Oroszország egymást vádolják aknák telepítésével Ukrajna partjainál.

„Törökország, Románia és Bulgária, valamint Grúzia, Lengyelország és Ukrajna korábban 2022 áprilisában tárgyalt az úszó aknák felszámolásáról” – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Törökország az ENSZ-szel, Ukrajnával és Oroszországgal is működik együtt a fekete-tengeri gabona-kezdeményezés újjáélesztésén, amelyről Moszkva az év elején lemondott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezt kell tudni az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

2024. május 7. 11:10

Az egységes kérelem benyújtásakor a kérelmező köteles megjelölni minden táblát és bejelentett területi elemet, amelyen öntözési tevékenységet kíván folytatni.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Megbukott egy pulykapárizsi, túl magas volt a kalciumtartalma

2024. május 3. 16:10

Az alapélelmiszerekre fókuszáló első célellenőrzés során 5 élelmiszercsoport 3-3 termékét vizsgálták a szakemberek.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.

XXVI. Búzatanácskozás - Versenyképes-e a magyar búza?

2019. május 30. 15:38

A konferencia fő témája ez alkalommal a „A búza tápanyagellátása - a sikeres termesztés kulcseleme” volt. Versenyképes-e a magyar búza? Mi várható a búzapiacon?

A chicagói kukorica ára tovább zuhant pénteken

2023. november 11. 10:10

Alapvetően mínuszokat lehetett látni a hét utolsó kereskedési napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a repce pedig 1,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A szójabab 0,5 százalékos áremelkedése jelentette a kivételt. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is olcsóbb lett, miközben a takarmánybúza pluszban zárt.

Egy napi csökkenés után újra drágult a szójabab

2021. január 9. 09:30

A párizsi árutőzsdén a vevők uralták a piacot, mindegyik fontos agrártermék ára emelkedett.

A búza ára 6,6 százalékkal zuhant egy hét alatt

2020. augusztus 11. 06:36

A kínálati kilátások a búza piacára is nyomást gyakoroltak és az ár egy hónapos mélypontra esett pénteken.