Agrárközélet
Agrárközélet

Az élelmiszerek három százalékkal drágultak egy év alatt

Az élelmiszerek három százalékkal drágultak egy év alatt

Agrofórum Online

Az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal, ezen belül az étolajé 27,5 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 8,4 százalékkal, a margariné 8,0 százalékkal, a baromfihúsé 7,7 százalékkal, a büféáruké 7,3 százalékkal, a liszté 7,2 százalékkal, az éttermi étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, 2020. júliushoz viszonyítva – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,7 százalékkal, a konyha és egyéb bútorok 8,4 százalékkal, az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 2,9 százalékkal, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3 százalékkal, az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, 2021. júniushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva áruk átlagosan 0,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül az étolaj 3,8, a baromfihús 2,1 százalékkal, a vaj és vajkrém 1,5 százalékkal, a száraztészta, illetve a munkahelyi étkezés egyaránt 1,1 százalékkal többe, az idényáras élelmiszerek 2,4 százalékkal, a sertéshús, valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka egyaránt 0,8 százalékkal, a tojás 0,7 százalékkal kevesebbe került. A járműüzemanyagok ára 4,2 százalékkal, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 0,4 százalékkal, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 7,8 százalékkal drágultak.

2021. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

PANNATURA és Biogazdálkodási napok

2024. július 4. 14:50

Az Esterházy Alapítványok 2024-ben ünneplik fennállásuk 30. évfordulóját. Az utolsó herceg, Esterházy V. Pál örököse, Esterházy Melinda 1994-től kezdődően három megszüntethetetlen magánalapítványt hozott létre, megteremtve ezzel a mai vállalkozási sikert döntően meghatározó, erőteljes növekedésre képes gazdasági vállalkozások előfeltételét.

Hamarosan újra: Bábolnai Gazdanapok

2024. július 3. 15:40

A nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdasági kiállítást az idén szeptember 5–7. között immár 37. alkalommal rendezik meg.

KertAkadémia, a kihagyhatatlan program kertbarátoknak

2024. június 29. 10:10

Egyre nagyobb az igény a saját termelésű zöldségekre és gyümölcsökre. A KertAkadémia Konferencia és Szakmai Nap célja a tudásátadás.

Hungarikum lett az Aranyfácán sűrített paradicsom és a szaloncukor

2024. június 28. 16:10

A Hungarikum Bizottság legutóbbi ülésén 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.

Közel 10 százalékkal nőtt az italgyártás augusztusban

2021. október 14. 07:36

Összességében 2021. augusztusában az ipari termelés volumene 2,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

2020. július 16. 09:24

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.

Elvéreznek? 11 százalékkal csökkent a vágósertések ára idén

2018. július 12. 13:34

2018 májusában a mezőgazdasági termelői árak 0,6%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 4,6%-os növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4%-os csökkenéséből tevődik össze.

Újra 200 ezer felett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

2021. december 3. 07:02

A KSH szezonálisan kiigazított idősora szerint a mezőgazdaságban 203,8 ezer volt a harmadik negyedéves foglalkoztatotti szám.