20℃ 13℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna
Agrárközélet

Az Év Agrárembere díjat 2017-ben is kiírták

Agrofórum Online

Az Október 24-i sajtótájékoztatón jelentette be Fazekas Sándor FM miniszter, hogy 2017-ben is keresik az Év Agráremberét.

Az FM-ben tartott sajtótájékoztatón, ahogy az itt készült kép is tanúsítja, megjelentek azon cégek képviselői is, akik támogatják a díj odaítélését. A miniszter elmondta, hogy fővédnökként támogatja az immár negyedik évébe lépő kezdeményezést, mert a kiemelkedő munka elismerést érdemel, és nem utolsó sorban, közösségépítő szerepe is van. Ez a díj egy olyan elismerés, amelyet azok a kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kapnak, akik élen járnak az értékek közvetítésében, a falusi életforma népszerűsítésében.

Gyuricza Csaba egyetemi tanár, a NAIK főigazgatója, kezdetektől részese az elismerésre méltó kezdeményezésnek. Ebben az évben a szakmai zsűri elnökeként segíti a munkát. Nagyon fontosnak tartja, hogy az Év Agrárembere díj által minél szélesebb körben ismertté váljanak azok a kiemelkedő személyiségek, akik hatással vannak az agrárium teljesítményére, és például szolgálhatnak a gazdák számára. Elmondta, hogy az Agrárnépesség 10%-a rendelkezik valamilyen képzettséggel, és nekik mindössze 3%-uk felsőfokú végzettségű. Azért is fontos a jó példák bemutatása, mert az húzóerő az agrárium valamennyi szereplője számára.

Mátrai Zoltán, az Agrotrend portál ügyvezető igazgatója, úgyis, mint ötletgazda, elmondta, hogy tíz kategóriában ítéli oda a zsűri az Év Agrárembere díjat. Megemlítette, hogy a kiemelkedő életteljesítmény elismeréseként Életmű díjat is átadnak, amelyet legutóbb a napokban elhunyt Dr. Demes György kollégánk vehetett át ez év tavaszán. (Külön köszönjük Mátrai úrnak, hogy ezt megemlítette.)

A díjra való jelölés már megkezdődött, ami október 1-jétől 31-ig tart. Az ünnepélyes díjkiosztás pedig egy gálaesten, február 10-én lesz. A hetvenfős zsűri november 20-án és 21-én ül össze, és hozza meg a döntést. A zsűriben valamennyi társadalmi szervezet képviselteti magát. A lényeg, hogy keressük a példaképeket az agrárium számára.

*

A sajtótájékoztató után egy rövid interjúra kértük Mátrai urat.

 

Mátrai úr egy ötletgazdag ember. Amikor ezt a díjat megalapította, mi vezette, mi volt a vezérlő elv?
Ahogy a sajtótájékoztatón is elmondtam, példaképeket szeretnénk felmutatni az agrárium számára.

Kiváló gazdákat?
Nem csak. Ennél sokkal többet. Olyan gazdákat, akik élen járnak a társadalmi szerepvállalásban is. Akik gondját viselik a településnek, segítenek, ha kell a többi gazdának a tudásuk átadásával, a település problémáinak a megoldásában, egyszóval követendő szakmai és emberi életformájuk tanulságul szolgálhat.

Azzal kezdtem, hogy ötletgazdag ember. Van még más, esetleg hasonló kezdeményezése is?
Ötletek vannak, de a megvalósítás nem egyszerű, mint ahogy az Év Agrárembere esetében sem volt az, de most már sínen vagyunk. A támogatóink megértették, és mellénk álltak, mert látták, hogy jó ügyet szolgálunk.

Mi a soron következő ötlet?
A legszebb gazdaságokat keressük, amelyek mintául szolgálnak. Amelyeket érdemes bemutatni a többi gazda, illetve a jövő agrárszakemberei számára, hogy így is lehet csinálni.

A mezőfalvai AgrárgépShow?
Jó ötletnek bizonyult, amelyet átadtunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, akik magas szinten szervezik tovább.

Mátrai úr! Várjuk az újabb ötleteket, és az Év Agráremberének kiválasztásához Önnek és a Zsűrinek is eredményes munkát kívánunk.

(Agrofórum Online – Dr. Bódis László)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Jótékonysági futás Szarvason a cukorbeteg gyermekekért

2025. május 18. 13:10

A Corteva futóversennyel támogatta a Diaboló Alapítványt, segítve a cukorbeteg gyermekek sportolását és életminőségének javítását.

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ Karcagon

2025. május 14. 11:10

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ, amely a hazai mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodását támogatja.

Fekete Zsóka: mangalicatenyésztő, aki otthon van a fine dining világában is

2025. május 27. 08:10

Az Év Állattenyésztője díjas Fekete Zsóka a mangalicatenyésztéstől a fine dining asztalig kíséri végig a termékeit.

Gratulálunk az Év Agrárembere verseny nyertesének!

2024. április 23. 11:40

A minden évben megrendezésre kerülő Év Agrárembere verseny idei nyertesével, Dr. Füzi Istvánnal készítettem interjút arról, hogy milyen út vezetett a szakmai sikerek felé, és hogy mi terelte annak idején az agrárium irányába.

Az Év Agrárembere - Életmű díjat kapott az Agrofórum lapigazgatója, Demes György

2017. február 13. 11:38

Ezúttal Dr. Csikai Miklóst választották az Év Agráremberének.

Ismét növényvédősnek ítélték az „ÉV AGRÁREMBERE – 2015” díjat

2016. február 7. 16:24

Zsigó György sokéves növényvédelmi munkássága, közéleti tevékenysége, önzetlen és a közjót szolgáló, a szakemberek számára térítésmentesen nyújtott növényvédelmi előrejelzései indokolták a jelölését.