Agrárközélet

Az ukrán gabonaexport 21,5 százalékkal csökkent eddig

Agrofórum Online

Ukrajna gabonaexportja körülbelül 21,5 százalékkal, 32,9 millió tonnára esett vissza ebben a gazdálkodási szezonban, amely 2020 júliusától 2021 júniusáig tart – derült ki a kijevi gazdasági minisztérium adataiból.

Az adatok szerint a kereskedők 13,85 millió tonna búzát, 14,53 millió tonna kukoricát és 3,97 millió tonna árpát adtak el külföldi vevőknek. 13,85 millió tonna búzát exportálva a kereskedők a 2020/21-es teljes szezonra meghatározott 17,5 millió tonnás exportkvóta több mint 79 százalékát felhasználták.

Ukrajna a legnagyobb globális gabonaexportőrök közé tartozik, a 2019/20-as szezonban mintegy 57 millió tonnát értékesítettek külföldi vevőknek. Az export 2020/21-ben 45,4 millió tonnára csökkenhet a kisebb termés miatt a kormány várakozásai szerint.

Az ukrán őszi vetésű gabonanövények többsége egyébként jó vagy kielégítő állapotban van, és az ország középső részein csak korlátozott területeken károsította a fagy a vetést.

„Az időjárási körülmények kedvezőek voltak a őszi gabonafélék számára, fenyegető jelenségeket nem figyeltek meg” – áll az országos agrárakadémia közleményében.

Egy magas rangú kormánytisztviselő elmondta, hogy a múlt héten az őszi gabonafélék kiváló állapotban voltak, köszönhetően a kedvező időjárásnak, amely rekordmagasra emelheti a 2021-es termést, akár 75 millió tonna fölé.

A kormány várakozásai szerint Ukrajna 2021-es tavaszi gabonavetésének kezdetét valószínűleg egy héttel elhalasztják a nedves talaj és a hideg időjárás miatt. Enyhe fagy volt a legtöbb ukrán régióban a hét közepén. A szakértők szerint csak az ország déli részén a gazdák megkezdték a szántóföldi munkát, előkészítik a talajt a későbbi vetéshez.

Ukrajna gazdasági minisztériuma közölte, hogy arra számít, hogy az összes gabonával bevetett földterület az idén 15,7 millió hektárra nőhet, szemben a 2020-as 15,2 millió hektárral.

A tavaszi vetés során 5,3 millió hektárra kukoricát, 6,1 millió hektárra napraforgót és 1,3 millió hektárra szójababot vethetnek majd a tervek szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Komoly gondokat okoz az aszály Romániában

2020. május 24. 08:47

Romániát meglehetősen súlyos aszály fenyegeti. Az ország ennek ellenére továbbra is búzaexportőr marad, valószínűleg körülbelül 3,5 millió tonnával.

Terménypiac: útkeresés a meglepetések után

2018. augusztus 17. 10:37

Az európai piaci árak ezen okok miatt is erősödtek korábban és az elmúlt napokban úgy látszik, hogy a korábbi áremelkedések egy része eltűnt ugyan, de jelentős árcsökkenésre nem lehet számítani.

A gyenge export miatt térdeltek le a terménypiacok

2024. március 15. 09:10

Az eladók uralták a csütörtöki kereskedési napot a terménypiacokon, egyedül a párizsi kukorica kereskedése jelentett kivételt.

Az erős exportkereslet hatására drágult a szójabab

2023. augusztus 11. 07:11

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce árszintje emelkedett.