Agrárközélet

Bábolnai Gazdanapok: szakmai rendezvény és családi program

Bábolnai Gazdanapok

Nagy várakozás előzi meg a szeptember 9-11. között megrendezendő 34. Bábolnai Gazdanapokat. Ebben az évben a kiállítás a fővárosban megrendezésre kerülő 80. OMÉK társrendezvénye lesz.

„Ahhoz, hogy az OMÉK igazán teljes legyen, szükség van olyan társrendezvényre, mint a Bábolnai Gazdanapok, ahol nemcsak álló, hanem mozgó gépeket, gépkapcsolásokat is láthatnak működés közben a gazdák. A digitalizáció jegyében jelen pillanatban olyan innovatív és gyakorlati „fogásokat” mutatunk majd be, amelyek tájékoztatást adnak és megkönnyítik a döntést, ha a gazdálkodók gépvásárlást terveznek, vagy dönteniük kell a következő évi kukoricahibridek vetéséről” – hangsúlyozta Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója.

Lelkes készülődés zajlik a kiállítás fajtabemutatója terén, hiszen az idén ünnepeljük a termelési rendszereket „útnak indító” bábolnai CPS megalakulásának 50. évfordulóját. Emlékezhetünk a fél évszázaddal ezelőtt elkezdődött hazai növénytermesztésben zajló nagy áttörésre, ami a fejlett technológiákkal és a hozzájuk tartozó korszerű gépi eszközökkel és inputanyagokkal addig soha nem látott fejlődést eredményezett a magyar mezőgazdaság gyakorlatában. Ennek a nagy léptékű, „forradalmi” fejlődésnek a bölcsője éppen ide Bábolnához, az akkori Állami Gazdasághoz kötődik. Az amerikai mintára létrejött CPS (Corn Production System), magyar fordításban Kukorica Termelési Rendszer a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, valamint a hozzárendelt technológiával és fegyelmezett emberi munkával először Magyarországon, majd később a kelet-közép-európai országokban is jelentős változást eredményezett. Méltán tette Európa „kirakatává” a ’80-as években a magyar iparszerű növénytermesztést és állattenyésztést. 

A Bábolnai Gazdanapokon 50 év elteltével a szakemberek megtekinthetik 7 nemesítőháznak, mintegy 34 kukoricahibridjét, amelyeknek elvetése április 26-án egy kiváló minőségű vetőágyba történt.

A bemutatóhoz 2021-ben az RWA Magyarország Kft. (6 hibrid), a TradiscoSeeds Kft. (4 hibrid), a Corteva Agriscience (4 hibrid), a Pannon Genetic Kft. (6 hibrid),
a Bázismag Kft. – Marton Genetics (7 hibrid), az Euralis Kft. (3 hibrid) és a Saatbau Linz (4 hibrid)
biztosította a vetőmagokat.

„A kukorica is óriási fejlődésen ment át az elmúlt 50 évben, hiszen a nemesítőházak egymás után jöttek létre, és mindegyik arra törekszik, hogy valami újat, valami jobbat teremtsen. Emlékszem még a közel 50 évvel ezelőtti kukorica-fajtakínálatra, amikor bizony örültünk, ha egy-egy hibrid elérte a 8-9 tonnás termést, ma pedig már ott tartunk, hogy nem ritkán elérjük a 17-18 tonnát, sőt egyes kiemelkedő teljesítményű hibridek akár a 20 tonnát is” – idézte fel a CPS megalakulása óta a hazai vetőmagtermesztés fél évszázados történelmét dr. Kiss Erzsébet, a rendezvény fajtabemutatójának szakmai vezetője.       

Ebben az évben igazi kuriózum lesz az idén először elvetett cirokhibridek sora, mellyel e takarmánynövényben rejlő lehetőségeket szeretnénk megismertetni, továbbá felhívni a figyelmet értékes tulajdonságaira. A cirok tényleges alternatívát jelenthet a jövőben a szárazság okozta terméskiesések mérséklésében, ugyanis bizonyíthatóan kisebb a vízigénye és jobb a szárazságtűrése, mint a kukoricának. Emellett termőképessége és a termés minősége is versenyképes vagy jobb a kukoricáénál a gyengébb adottságú és viszontagságosabb időjárású területeken. A kukorica-bemutatósor szomszédságában elvetett üzemi kísérletünkkel szeretnénk szó szerint is közelebb hozni a cirkot a termelőkhöz, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak e nagy jövő előtt álló növénnyel. 

Tekintettel a CPS megalakulásának 50. évfordulójára, látható lesz az 1961-ben forgalomba hozott, a hazai mezőgépgyártás legendás produktuma, a DUTRA D4K traktor, illetve az 1971-es IH-Farmall 1066 CPS alaperőgép, amely az elsők között érkezett Magyarországra, és még CPS logóval látták el.

A rendezvény programjai közül idén sem maradhat ki a gyakorlati gépbemutató, a talajszelvény, a traktor-tesztvezetés, a drónbemutató és a Szaktanácsadási Pont. A bábolnai kiállításon először megrendezett és mára hagyománnyá vált Szakiskolai Napot a rendezvény pénteki napján tartjuk. Ez idáig 17 iskola már jelezte részvételi szándékát az eseményre, ami idén a várható közel ezer diáknak nyújt érdekes és színes programokat. A végzős diákokat – az AGRYA-val karöltve – a Tiétek a jövő című konferencián a továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatjuk, amivel nem titkolt szándékunk, hogy minél több diák válassza élethivatásának a mezőgazdaságot.

Az álló gépeket kiállítók számos újdonsággal érkeznek Bábolnára. Egyike ezeknek a mezőgazdasági gépgyártók közül a New Holland, aki az energetikai átalakulás globális kihívásaira válaszolva elsőként indította útjára a Methane Power (metán erő) technológiával működő T6.180 traktorának sorozatgyártását. A jövőbe mutató innovatív megoldássokkal felszerelt, 100%-ban metángázzal hajtott, 175 lóerős erőgép egyedülálló alternatívát nyújt a CO2-lábnyom és a 30%-kal alacsonyabb üzemeltetési költségek csökkentésére. Mindezek mellett a New Holland 2021. utolsó negyedévében bemutatja közkedvelt T7-es traktorcsaládjának továbbfejlesztett csúcsmodelljeit, a vadonatúj T7 Heavy Duty traktorokat. Az alapjaiban megújult kabinnal és kezelőszervekkel, valamint PLM Intelligence precíziós technológiával felszerelt T7HD nehéz szántóföldi erőgépek háromféle maximális motorteljesítménnyel (275, 290, 315 LE) lesznek elérhetők. Továbbá a CASE IH hivatalos magyarországi importőrének, az AGRI CS Magyarország Kft.-nek a standján látható lesz az új CASE IH Optum AFS Connect modell, amely újabb teljesítményszinttel (250-300 LE) lesz elérhető a felhasználók számára. Az AFS Connect rendszer egy 2,5 cm pontosságú automata kormányzási rendszer, amely a legmodernebb, valós idejű adatátvitelű telematikai rendszer tökéletes ötvözete.

A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével (MVÜK) közösen a Magyar Mezőgazdaság Kft. egy élelmiszeriparral foglalkozó konferenciát is szervez, amelyben az ágazat aktuális kérdéseiről lesz szó.

A nagyközönség számára ismét lesznek lovas programok, valamint idegenvezetővel megtekinthetik a ménesudvart, és lovaskocsival is ellátogathatnak a felújított Bábolnai Arborétum és Állatparkba.

Arra törekszünk, hogy a Bábolnai Gazdanapok ne csak egy hasznos szakmai esemény, hanem továbbra is izgalmas családi program legyen, mely büszke nagy múltjára amellett, hogy ápolja kulturális örökségét.

www.babolnaigazdanapok.hu

Kiemelt kép: Bábolnai Gazdanapok

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Idén is Agrokerti Party az Agroker Holdinggal

2018. június 29. 08:44

A gyümölcsültetvények gépesítésével és tápanyagpótlásuk technológiai újdonságaival ismerkedhetnek meg a gazdálkodók Fehérgyarmaton.

Bábolnai Gazdanapok 2019 - kiállítói tájékoztató

2019. augusztus 12. 08:46

2019. szeptember 5-én újra megnyitja kapuit a 32. BÁBOLNAI GAZDANAPOK! Fontos részletekről számolunk be az eseménnyel kapcsolatban.

Väderstad szakmai bemutatók - ahol mindig tanulhat valami újat

2021. július 9. 11:25

A Väderstad szántóföldi gépbemutatókat szervez 2021. július 26. és augusztus 2. között az ország több pontján.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a Szentlőrinci Mezőgépnapok

2022. július 25. 11:42

Szűk egy hónappal a rendezvény előtt örömmel elmondhatjuk, hogy az idei év is bőven tartogat majd néznivalót a gazdáknak a Szentlőrinci Mezőgépnapok rendezvényen.