Agrárközélet

Baromfi-genetikai kutatóbázist adtak át Vas megyében

MTI

Átadták kedden a Bábolna TETRA Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban, amelyben olyan új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet, különleges krémszínű tojásokat adnak.

A kutatóközpont átadása után Nagy István agrárminiszter az MTI-nek kijelentette: fontosnak tartja, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen, erre jó példa szavai szerint a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is.

Hozzátette: ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek.

Szavai szerint új divatirányzatok jelennek meg az élelmiszerfogyasztásban, a világpiacon ma már válogatnak a vásárlók, vannak akik a fehér színű tojást, mások pedig a barnább színű tojást kedvelik, most pedig lesz „krémszínű tojás”, ami talán mindkét tábor tetszését elnyeri.

Szólt arról, egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív – hagyományosnak is mondott – mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb, a tojásnak pedig, mint az egyik leginkább teljes értékű fehérjeforrásnak mindenki számára elérhetőnek kell maradnia.

A Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. a világ tojó hibrid nemesítésének egyik meghatározó szereplője. Sikereik alapja a cég vezetői szerint az az 50 éve konzekvensen folyó genetikai munka, melynek érdekében, különösen az elmúlt tíz évben, több kutatási-infrastrukturális fejlesztés is történt.

A cég saját forrásainak felhasználásával most felépült kutatóbázis munkatársai a tervek szerint szorosan együttműködnek majd a Kaposvári Egyetemmel és a Dalmand Zrt.-vel, a benne folyó kutatási munkát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból támogatják.

A Bábolna TETRA Kft. 2014-ben a Vas megyei Uraiújfalu község határában csaknem kétmilliárd forintos beruházással, a Darányi Ignác Terv 769 millió forintos pályázati forrásának felhasználásával építtette meg baromfikeltető üzemét.

A bábolnai gazdaságból kinőtt cég, az elődök szakmai munkáját is számítva 1960 óta foglalkozik intenzív baromfitenyésztéssel, „TETRA” márkanéven bevezetett saját fejlesztésű baromfi hibridjeivel vált ismertté a nemzetközi piacon. Több mint 60 országban, köztük az Egyesült Államokban, Afrikában, Ázsiában is vannak olyan tenyésztési központok, ahol TETRA tenyészpárokat használnak.

A nyilvános cégadatok szerint a Bábolna Tetra Kft. külföldi és belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele összesen 2016-ban és 2017-ben is meghaladta az 5,5 milliárd forintot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

Feloldották a madárinfluenza miatti korlátozást hazánkban

2020. március 2. 14:38

Amennyiben hazánkban újabb esetek nem fordulnak elő, akkor madárinfluenza-mentes státuszunkat – az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) szabályai alapján – legkorábban 2020. április 30-án nyerhetjük vissza.

Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását

2023. november 1. 07:40

A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.

AM: rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

2022. szeptember 29. 11:11

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.