Agrárközélet

Birtokkoncentráció várható, összefogás lehet a fennmaradás záloga

Agrofórum Online

Sikeresen zárta a múlt évet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), számos, a gazdálkodást könnyítő intézkedés született a NAK kezdeményezésére - közölte a testület elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, létfontosságú lehet a közel jövőben az önkéntes összefogás.

Győrffy Balázs elmondta: A falugazdászok közreműködésével az egységes kérelmek benyújtása tavaly is gördülékenyen zajlott, több mint 120 ezer kérelmet adtak be (az elmúlt évekhez a hasonlóan a kérelmek mintegy háromnegyedét). Emellett az előzetes keresztellenőrzésben, és – a tavalyi évben először – az őszi adategyeztetésben is segítették a gazdálkodókat.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) kezdeményezésére az agrárkamara munkacsoportot hívott életre, hogy felszámolják azokat az adminisztratív problémákat, amelyek akadályozzák vagy késleltetik a gazdáknak járó kifizetéseket. Ennek is köszönhetően tavaly minden korábbinál nagyobb összeget, 254 milliárd forintot utalt át előlegként a Magyar Államkincstár a gazdáknak, szemben a 2015. évi 122 milliárddal, vagy a 2016-os 194 milliárddal – ismertette.
A NAK elnöke elmondta, hogy a saját kezdeményezésen túl több mint 100 jogszabályt véleményeztek, továbbá sokat maguk kezdeményeztek. Folyamatosan javaslatokat fogalmaztak meg azért, hogy az agráriummal kapcsolatos jogszabályok minél életszerűbbek legyenek, a gazdálkodók érvényesülését, érdekeit előmozdító előírásokat tartalmazzanak és kevesebb bürokratikus teendővel járjanak.
Az idei évtől a jogszabály-véleményezési és –alkotási folyamatba az eddiginél is intenzívebben vonják be a struktúrájában átalakított kamarai szakmai osztályokat, azok elnökeit – mondta Györffy Balázs.
Néhány példát kiragadva közölte, a NAK által javasolt, és az Országgyűlés által egyhangúlag elfogadott változtatás az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelem korábbi 5870 forintos összegét a tavalyi évre vonatkozóan 7631 forintra, 2018-ra 8255 forintra növelte (a jövőben pedig a minimálbér növekedésével arányosan emelkedik). A rendelkezést már a 2017-ben megszerzett jövedelemre is alkalmazzák. Fontos eredmény volt a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása. Ez bevezette a hektár alapú kedvezményes vízhasználatot, és tovább emelkedett a vízkészletjárulék-mentesség határa (amely az EU-ban így is a legmagasabb volt). Nem kell a vízhasználónak vízkészletjárulékot fizetnie az öntözési célú vízhasználat esetében az évi 400000 köbmétert vagy hektáronként az évi 4000 köbmétert, a halgazdálkodási és rizstermelési célú vízhasználat esetében felszín alatti vizet használók esetében az évi 400000 köbmétert, felszíni vizet használók esetében hektáronként az évi 25000 köbmétert meg nem haladó vízmennyiség után.

Kiemelten fontos az élelmiszeripar fejlesztése. Érdemi előrelépést jelent az elnök szerint, hogy – aktív közreműködésükkel – a Vidékfejlesztési Programban 200 milliárd forintot különített el a kormányzat az élelmiszerfeldolgozással foglalkozó a mikro- és kisvállalkozások részére. A gazdaságfejlesztési keretből (GINOP) pedig – szintén közbenjárásuknak is köszönhetően – az eredetileg tervezett több mint dupláját, 100 milliárd forintot biztosítottak a közepes élelmiszeripari vállalkozások beruházásaira. Ráadásul – elfogadva szakmai érveiket – a támogatást egyedülálló módon nem kötötték az alkalmazotti létszám növeléséhez, illetve a kapcsolódó kamatok, konstrukciók kedvezőek lettek. Mind a VP-ben, mind a GINOP-ban folyamatban van a pályázatok elbírálása, így idén már tömegesen megkezdődhetnek a beruházások.
A választáson elért siker felhatalmazást és egyben felelősséget is jelent, mondta évnyitó beszédében Győrffy Balázs. A NAK célja, hogy megfeleljen tagjai elvárásainak.

Célunk, hogy a következő években a tagjaink adminisztrációhoz, bürokráciához kötődő problémáit megoldjuk. Megadjuk tagjainknak, hogy csak a termeléssel kelljen foglalkozniuk, ehhez a szükséges információt, szolgáltatásokat biztosítjuk. Ehhez azonban a kereteken is változtatni kell, több olyan területen is beavatkozásra van szükség, amiben a Kormányzat munkáját javaslatokkal segíthetjük

– tette hozzá a testület elnöke.
Győrffy Balázs szólt arról is, hogy az elkövetkező évek egyik nagy feladata lesz a termőföld magyar kézen tartása, a tulajdonjogi viszonyok rendezése, egy egészséges birtokszerkezet megteremtése. A NAK álláspontja szerint a jelenlegi elaprózott birtokstruktúra – versenyképesen – nem fenntartható. A gazdaságosabb termelés és az elöregedő gazdatársadalom kettőséből kifolyólag mindenképpen birtokkoncentráció és a gazdálkodók számának csökkenése várható az elkövetkező években.
Az elnök kitért az önkéntes összefogás, szövetkezés fontosságára is.

A gazdaságosabb termelés, az egyre erősödő verseny mellett nem minden mezőgazdasági termelő lesz képes a jövőben önállóan helytállni, az életben maradás záloga lesz, hogy önkéntesen összefogjanak, együttműködjenek. A szövetkezések, a termelői csoportok, a horizontális és vertikális integrációk megerősítése egyaránt fontos. Támogatni kell az önkéntes együttműködés minden irányát és formáját. Föl kell ismerni, hogy az együttműködésnek nincs alternatívája. Az erre ösztönző szabályozási környezet megteremtésére a NAK egy tervezetet már előkészített

– közölte Győrffy Balázs.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Szívgyógyszer sem lenne nélkülük - a gyógynövények reneszánsza

2020. január 12. 08:21

A hazai fogyasztók továbbra is a kamillavirágot, a bodza- és hársfavirágot, valamint a csipkebogyót, illetve az ezekből készült teákat vásárolják a legnagyobb számban.

Jó évük lehet idén a hazai csemegekukorica termelőknek

2023. július 15. 11:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményéből kiderül, hogy a hazai csemegekukorica termelők jó reményekkel várhatják a betakarítást, a tavalyi aszályos, rossz év alacsony termése után. A kilátások pozitívak, panaszra nem lehet ok. Az idei év időjárása és körülményei kedveztek a csemegekukorica termés mennyiségének és minőségének egyaránt. Tekintsük meg részleteiben milyen tényezők alapján jutottak erre a pozitív következtetésre.

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az agrárkamaránál a koronavírus miatt

2020. március 15. 05:39

Közleményük szerint a NAK a napi működése során a lehető legkisebbre kívánja csökkenteni a koronavírus-járvány terjedésének lehetőségét, a személyes ügyféltalálkozások számát, ezzel is megóvva munkavállalói és a mintegy 400 ezer kamarai tag egészségét.

Felmérés készül a helyi termékekről és az agroturisztikai lehetőségekről – segítsen!

2023. július 24. 14:10

A helyi termékek előállításáról és a fogyasztási szokásokról készít felmérést a Széchenyi István Egyetem. Az agroturizmus fejlesztésével kapcsolatban is felmérés indult, amelynek eredményei nyomán a gazdálkodás diverzifikációját segítő intézkedésekről szóló javaslatok készülhetnek. Mindkét kutatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogatja.