11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Brazília felfüggeszti a kukoricára és a szójára kivetett vámot

Agrofórum Online

A Mercosur kereskedelmi blokkon, azaz a Dél-amerikai Közös Piacon kívüli országokból Brazíliába érkező kukorica- és szója-szállítmányokra a jövő év elejéig felfüggesztik a vám megfizetésének kötelezettségét.

Az országban az inflációt felpörgető élelmiszerárak csökkentése érdekében hozták meg ezt a döntést – közölte a gazdasági minisztérium szombaton. A vámok ideiglenes felfüggesztéséről a gazdasági minisztérium egyik testületének ülésén született döntés, amint arról a Thomson Reuters hírügynökség beszámolt.

A szója-liszt és a szójaolaj-behozatal szintén mentesül a teljes szójabab-importtal együtt 2021. január 15-ig a vámok alól. Ezzel szemben a kukoricaimportban 2021. március 31-ig szüneteltetik a tarifák fizetését – áll a minisztérium közleményében. „Mindkét intézkedés célja az élelmiszerek magas árának megfékezése” – közölte a minisztérium.

Mindkét gabona rekordmagas ára jelentősen befolyásolta az élelmiszerárakat, amelyek erőteljesen növelik az infláció mértékét és szűkítik a koronavírus-járvány által már sújtott brazil állampolgárok jövedelmének vásárló-erejét. Az augusztusi infláció az elmúlt hónapban négy éves viszonylatban a legmagasabb volt, ezt a növekvő üzemanyag- és élelmiszerköltségek okozták.

A szójabab és a kukorica magas ára csökkenti a baromfi- és sertéshús-ágazat árrését is, mindkét szegmensben a takarmányozás ezekre a gabonákra támaszkodik. Ezért is kérte több piaci szereplő a múlt hónapban a kormánytól az import felszabadítását. A brazil kormányzati lépéseknek hosszabb távon az agrártermékek tőzsdei árára is lehet hatása.

A Mercosuron kívüli kukorica- és szójabehozatali vám eddig 8 százalék, a szójaliszt esetében 6 százalék, a szójaolajé pedig 10 százalék volt. A Mercosur tagja Paraguay, Uruguay, Venezuela és Argentína is.

A brazil gazdasági minisztérium szeptember elején már úgy döntött, hogy az év végéig megszünteti a rizsimport vámjait, a gabona rekord magas ára miatt.

Brazíliában az éves alapú infláció szeptemberben 3,2 százalékot tett ki, de az élelmiszer árának emelkedése 11,8 százalékot tett ki. Utóbbi adat augusztusban 8 százalék, márciusban pedig csupán 4,9 százalék volt a Tradingeconomics adati szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Minden út a szójához vezet

2023. december 29. 08:10

Bizonyítjuk, hogy megéri szóját termeszteni, és bemutatjuk a SAATEN-UNION portfólióját az igen korai fajtáktól a középérésűekig.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

Bővülő lehetőségek a rovarok felhasználhatóságában

2018. február 26. 14:29

Napjainkban egyre nő az igény a gazdasági állatok takarmányozásában az alternatív fehérjeforrások felhasználása iránt a hagyományos fehérjeforrások kiváltására.

Egy éves vámmentességet kaphat a szójabab

2020. február 20. 05:38

A szójabab piacán sokan bíztak benne, hogy az egy hónapja aláírt kereskedelmi megállapodás hatására megindulhatnak a szállítmányok az Egyesült Államokból Kínába, de a koronavírus átrendezte a helyzetet.