26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Agrárközélet

Digitális fejlesztés a jövő kulcsa

NAK

A járvány a mezőgazdaságban is olyan informatikai készségek megszerzését és módszerek alkalmazását kényszerítette ki, amelyek az elmúltával is velünk maradnak, és lökést adhatnak az eddig vontatottan haladó digitális fejlesztéseknek.

A növénytermesztésben az elmúlt évek legnagyobb figyelmet kapott fejlesztési iránya a precíziós gazdálkodás, amely a táblán belüli jövedelmezőségi szintek maximalizálását hatékonyabb anyagfelhasználással és gépüzemszervezéssel éri el. A technológia elterjedésének üteme mára érezhetően lelassult. Ebben szerepe van a szolgáltatói és termelői oldalról egyaránt tapasztalható türelmetlenségnek, és a bevezetés mellé társuló olykor kontraproduktív marketingtevékenységnek is. Az AKI 2018-as felmérése szerint azonban a kezdeti lelkesedést követő visszaesés okait elsősorban a beruházási támogatás, illetve az alkalmazáshoz szükséges szaktudás hiányában kell keresni. Jelentős előrelépés, hogy ez a felismerés a konferenciatermeken kívül kormányzati szinten is testet öltött a 2019-ben elfogadott Digitális Agrárstratégiában, amelynek célja a digitalizációból származó gazdasági előnyök kiaknázása és az ehhez szükséges tudás átadása. Bár a helyspecifikus művelés elterjedése lassabb ütemű a vártnál, az azt lehetővé tevő automatizált irányítórendszerek mindenhol népszerű fejlesztési irányt jelentenek. A képzett munkaerő egyre korlátozottabb elérhetőségével pedig az automatizálás még nagyobb teret fog kapni.

A precíziós gazdálkodás nem csak a növénytermesztésben van jelen, a kertészeti-, szőlészeti-, gyümölcs- és állattenyésztési ágazatokban is megjelennek adatalapú fejlesztések. Az ilyen digitális agrár-innovációs megoldásokat kínáló cégek piacra lépésének elősegítésére olyan kezdeményezések is napvilágot látnak, mint az idén a NAK és a Design Terminál szervezésében indított NAK TechLab vállalkozásfejlesztési program.

A tudatos vásárlói magatartás érezhető erősödése olyan alkalmazások elterjedését is ösztönzi, amelyek a termékek követhetőségével közelebb hozhatják termelőket a fogyasztókhoz. A terméken feltüntetett egyedi azonosítóval könnyen azonosítható a termesztő, a technológia és a termőhely. Ez azért is fontos, mert a fogyasztók még sosem kerültek olyan távol a megvásárolt termékek előállításától, mint az elmúlt évtizedekben. Örömteli lenne, ha a modern alkalmazások képesek lennének áthidalni a szakadékot a termelő és fogyasztó között.

A fenntarthatóság iránti igényt az élelmiszerbiztonsági és minőségi kérdések mellett a bőrünkön érezhető klímaváltozás teremti meg. A Föld népessége 2050-re várhatóan túllépi a 9 milliárd főt, ami a jelenlegi fogyasztási szokások mellett az eddigieknél is nagyobb terhet ró majd bolygónk ökoszisztémájára. Az édesvíz szerepe a következő évtizedekben gazdaságilag is felértékelődik, ahogy a minél hatékonyabb öntözési rendszerek kialakítására tett törekvések is. A digitális megoldások az eddiginél pontosabb képet nyújtanak környezetünkről, arra gyakorolt hatásunkról, és segítenek racionális gazdálkodási gyakorlatok kialakításában. A jövő gazdasága és mezőgazdasága információra épül, és a precíziósnak, digitálisnak vagy okosnak hívott mezőgazdaság jelentéséhez a jövedelmezőség javításán kívül az élelmiszerbiztonság és a fenntarthatóság is hozzátartozik.

Az elmúlt hónapjainkat meghatározó COVID-19 járvány hatásai alól egyikünk sem tudta teljesen függetleníteni magát. A mezőgazdaságot nem érintette olyan mértékű leállás, mint más iparágakat, azonban a kialakult helyzet miatt egyes munkafolyamatokat kénytelenek voltunk online térbe menekíteni. A járványhelyzet élesen felhívta a figyelmet a társadalmi berendezkedésünk törékenységére. A magán- és a gazdasági életben egyaránt, jellemzően a technológia segítségével vészeljük át ezt az időszakot. Mindez rámutat, hogy az informatika az élet minden területén napjaink szerves részévé vált, és hogy milyen sokoldalú és erőteljes eszköz az akadályok leküzdéséhez. Amikor összegezzük majd a krízis hatásait, a mezőgazdaság két hozadékot remélhetőleg feljegyezhet magának: stratégiai ágazatként társadalmilag elismertebb lett, és a digitális fejlesztések más ágazatokhoz képest lassabb üteme lendületet vett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A feltörekvő precíziós nemzedék - Gyakornokok és ösztöndíjasok a KITE precíziós konferenciáján

2019. március 22. 07:32

A KITE Zrt. 2019-ben is több ösztöndíjas hallgatónak és gyakornokának adta meg a lehetőséget, hogy részt vehessenek a hévízi precíziós konferencián.

Gépészet Videó

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.

Precíziós eszközeink tudásának precíz kihasználása

2018. május 1. 18:20

A tavaszi munkák idején szeretnék egy-két olyan apróságot, beállítást ismertetni a „mindent tudó” eszközeinken, amely a munkánkat segítheti, és növeli a munkavégzés precizitását.

A siker feltétele az agráriumban a digitalizáció - Agrofield 4.0 konferencia

2018. február 6. 12:08

Filozofálhatunk azon, hogy a precíziós gazdálkodás a múlt, a jelen vagy esetleg a jövő, de itt van.