Növénytermesztés

Küszöbön a robotgazdálkodás és a mesterséges döntéshozás

Agrofórum Online

A digitalizációs villámcsapás egy felhőből érkezik, és az csak rajtunk múlik, hogy ne minket, hanem a precízen előkészített táblarészünket érje. Ezt a fő üzenetet fogalmazta meg Dr. Nyéki Anikó, a Széchenyi Egyetem adjunktusa az Agrofil-SZMI konferenciáján. De mit jelent ez a gyakorlatban? Ennek jártam utána egy rövid beszélgetés során.

„Az okosgazdálkodást felváltja a robotgazdálkodást, ami nem csak azt jelenti, hogy robotok fognak megjelenni a földeken, hanem azt is, hogy az automata döntéshozást felváltja a mesterséges döntéshozás. A mesterséges intelligencia pedig egy öntanuló rendszer, tehát egy több éves adatsorból képes tanulni, elemzi a különböző mért eredményeket akár talajról, növényről, hozam- vagy talajtérképekről, ami alapján meghozza a megfelelő döntést az adott műveletre vagy technológiai beavatkozásra. Természetesen mindezt időben és térben” – fogalmazott Dr. Nyéki Anikó, amikor Kecskeméten a magyar mezőgazdaság jövőjéről kérdeztem.

A mesterséges döntéshozás időt és energiát takarít meg a gazdálkodóknak, ám az út nagyon hosszú, ami során sok elemzés és fejlesztés szükséges – a megvalósítás azonban nem lehetetlen, és ezt a lépést már korábban meg kellett volna tenni.

A szakember szerint ugyanis ezek a rendszerek már itt vannak, jelen vannak, csak össze kellene fésülni a gazdálkodók számára, hogy azt a gyakorlatban, saját gazdaságukban is alkalmazni tudják. „Fontos, hogy a termelők minél szélesebb képet kapjanak arról, hogy mit mire tudnak alkalmazni, és kinek milyen rendszer, szenzor kell a gazdálkodásához, a profit bővítéséhez” – tette hozzá az AgroFIELD Akadémia Konferencia előadója.

Fontos megjegyezni, hogy a digitalizáció elterjedésével azonban a pénzbeli profit mellett egy második haszon is képződik a gazdálkodás során, ez pedig az a Big Data, ami a következő évek helyes döntéseit alapozza majd meg. Ez pedig tovább növelheti a nyereségességet.

„Ezek a rendszerek magukba foglalják az erő- és munkagépek által elvégzett adatfelvételezést, a szántóföldekre kihelyezett talajszenzorokat, például mikroklíma-állomásokat, ugyanakkor többek között a drónokat is. Minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy egy versenyképes gazdálkodást tudjunk felépíteni ilyen rendszerek által” – hangsúlyozta Dr. Nyéki Anikó.

A legnagyobb kihívás, hogy a rendelkezésre álló adatok gazdaságonként mások és mások, így specifikusan kell kialakítani az adatstruktúrákat. A szakembereknek tehát termelőre, gazdaságra szabottan kell átadniuk a digitalizációs tudást, hogy a rendszer végül a szántóföldeken és a táblák mellett is hatékonyan működjön.

Ez tehát a jövő, ami sok munkát igényel, ráadásul ezzel párhuzamosan még a precíziós mezőgazdaság első lépcsőfokairól is sok esetben csak beszélünk. A hazai agrárium lendületes fejlődése néhány éve elkezdődött, ám ennek jelentős felgyorsulása elengedhetetlen lenne, ha a magyar termelők versenyképesek szeretnének maradni. Komoly döntéseket kell tehát meghozni a közeljövőben, utána azonban ennek a feladatnak a jelentős részét megoldhatja helyettünk a mesterséges intelligencia.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Szemelvények a PREGA 2020 konferenciáról

2020. február 21. 04:36

A PREGA 2020 bezárta kapuit, a résztvevők rengeteg új és fontos ismerettel gazdagodtak, amelyet ki-ki saját területén tud hasznosítani.

Väderstad E-Connect - Az intelligens gazdálkodás új korszaka

2025. október 2. 13:00

A Väderstad bemutatja az E-Connect telematikai rendszert, amely valós idejű flottakövetést és adatvezérelt döntéstámogatást kínál.

Nem hittem, hogy egy talajtani tábor izgalmas lehet…

2020. szeptember 19. 13:42

„Talajtani tábor? Erre tényleg kíváncsiak a fiatalok? Nekem ez a program elsőre minden, csak nem csábító” - kezdtem a beszélgetésünket őszintén, némi szkeptikus hangvétellel.

Nem lehet homokra építeni…

2019. április 25. 03:47

Növelni kell a mezőgazdaságban is a hatékonyságot, ehhez pedig új technológiák szükségesek. Idetartozik a precíziós gazdálkodás, az integrált növényvédelem és az előrejelzés is.