Agrárközélet

Digitalizáció és automatizáció – új dimenziók az élelmiszergazdaságban

Axia Group Zrt.

Az információs technológia térhódítása, az ipari folyamatok teljes digitalizációja és automatizációja új dimenziókat jelent az élelmiszergazdaságban is. A REGIONS 4FOOD projekt az innovációs lánc mentén az agrár-élelmiszeripari cégekre koncentrál, és azok információs-kommunikációs termék és szolgáltatás-fejlesztéseit igyekszik támogatni az egyes regionális/nemzeti operatív programok befolyásolása révén, valamint a „big data” alkalmazások elterjesztését segíti.

A REGIONS 4FOOD projekt magyar partnere, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. szeptemberben két tanulmányútra is ellátogatott, hogy megismerje a projekt nemzetközi partnereinek jó gyakorlatait. 2019. szeptember 5-6-ig a szervezet Finnországban, a dél-ostrobothniai Seinajoki-ban, majd pedig a 2019. szeptember 23-24-ig egy andalúziai tanulmányúton vett részt. A két út során a résztvevők megismerkedhettek a két régió agrár-élelmiszeripari szektorával, azok kihívásaival és fejlődési lehetőségeivel.

A finnországi tanulmányút során kiemelt figyelmet kapott a gazdálkodók és a helyi agrártechnológiai vállalatok együttműködése. A jó gyakorlatok szerint az agrártechnológiai digitális megoldások fejlesztésébe és tesztelésébe bevonják a gazdákat, ami a hatékonysághoz és a jobb felhasználhatósághoz vezet.

Emellett sor került az agrár-élelmiszeripari szektor és a felsőoktatás szerepének megismerésére is. A rendezvényre a Seinajoki Alkalmazott Tudományok Egyetemének Agrártudományi és Élelmiszeripari Karáról és a Helsinki Egyetem Ruralia-intézetéből jöttek előadók.

A finn szervezőknek köszönhetően a résztvevők megismerkedtek a ResQ Club mobilapplikációjával is, aminek segítségével az éttermekben felhalmozódott ételmaradék eljuthat a rászorulókhoz. A szintén bemutatott REKO a helyi üzletek digitális rendelési rendszere, amely helyi termékeket helyben, a fogyasztói igényekhez rugalmasan alkalmazkodva értékesít. Az élelmiszerláncok tevékenységének digitális fejlesztéséhez kapcsolódva a Logmore QR adatgyűjtőről esett szó, amit az élelmiszerbiztonság, tárolás és szállítás nyomon követhetőségéhez fejlesztettek.

A résztvevők meglátogatták az Atria finn húsipari vállalatot, ahonnan a gazdasági szintű nyomon követhetőség ötlete származik, a Honkajoki Kft.-t, amely Finnország vezető állati melléktermék feldolgozója, valamint a Finmilk üzemet, ahol az agrár-élelmiszeripari szektor digitalizációjának módszereit is bemutatták.

Andalúziában szeptember második felében került sor a második tanulmányútra, amely az agrár-élelmiszeripari értéklánc digitalizációjának szervezeti, jogi, oktatási, gazdasági-pénzügyi és a műszaki dimenziói mentén ismertetett jó gyakorlatokat a nemzetközi partnerséggel.

Szervezeti jó gyakorlatként a Fiware Zone iHub-ot említették meg példaként, ami rendszerfejlesztéssel, azaz a digitalizációban érintett szereplők együttműködésének erősítésével foglalkozik.

Bemutatásra került két jogi szempontú jó gyakorlat is: az egyik a Geoportál, a másik pedig az Andalúziai Növényegészségügyi Riasztó és Információs Hálózat (RAIF). Mindkettő alkalmas a növénybetegségek kockázatainak és terjedésének térképes megjelenítésére.

A jó gyakorlat oktatási dimenziója mentén a Cordobai Egyetem „Digital Agri” (digitális átalakulás az agrár-élelmiszeripari szektorban) nevű új mesterképzése, és a Sevillai Egyetem Agrármérnöki Karának Digitális Mezőgazdaság és Élelmiszeripari Innovációk nevű mesterképzése került fel a napirendi pontok közé.

A Sevillai és a Cordobai Egyetem előadói az alkalmazott innovatív műszaki eszközök és gépek bevezetésével, működésével kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal (pl. hozambecslés gépi tanulással, haszonnövények vezeték nélküli nyomon követése, vezeték nélküli csomópont, szenzorok, térkép- és szenzor-alapú gépek), ahol a középpontban a gazdasági-pénzügyi dimenzió állt.

Az andalúz program része volt egy narancsültetvény meglátogatása, ahol az öntözés hatékonyságát segítő innovatív eszközök alkalmazásával számottevő megtakarításra tesznek szert a gazdák. A gazdaság mintagazdaságként működik. A közelben gyapottermesztéssel is foglalkoznak a termelők.

Ezt követően a San Sebastian Szövetkezet telephelyén tartott beszámolót a szövetkezet és a Fiatal Gazdák Agrifood Egyesületének képviselője.

A program utolsó hivatalos helyszíne a Tudományos és Technológiai Park (Cartuja) volt. A látogatás témája a digitalizáció műszaki dimenziója volt. Juan J. Velasco Rivera az Andalucía Open Future (AOF) és a Minerva akcelerációs programon keresztül ismertette a technológiai alapú vállalkozásösztönzés tapasztalatait. Mindkét program jellemzője, hogy a köz- és a magánszféra együttműködésén alapul. Ezt követően több startup is bemutatkozott, a résztvevők egy kis ízelítőt kaphattak a helyi startup kultúrából.

A finn és a spanyol tanulmányutakból levont tanulságokkal a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. a Regions 4Food projekt megvalósítása során a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program releváns pályázati forrásait szeretné célzottabbá, hatékonyabbá tenni.

További információk a Regions 4Food projektről:

A projekt eredményeiről folyamatos tájékoztatás olvasható a https://www.interregeurope.eu/regions4food/, angol nyelvű honlapon.

A Regions 4Food projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg az INTERREG EUROPE Programon belül.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Növénytermesztés a tengerfelszín alatt

2022. április 29. 07:36

A Nemo’s Garden innovációjának kulcseleme egy speciális víz alatti „üvegház” (biodóm), amellyel lehetséges az óceán pozitív környezeti tényezőinek hasznosítása.

Árpatermesztés intenzíven?

2020. augusztus 24. 12:58

Megéri a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani a kiváló takarmány- és élelmiszeripari alapanyagra.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.