27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

Egy hónap alatt húszezerrel nőttek az agrárbérek

Agrofórum Online

A februári 303 786 forintról márciusban 323 509 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából. Az előző év azonos időszakához képest ez azonban még így is 7,2 százalékos növekedést jelent, akkor még 301 904 forint volt a havi bruttó átlagkereset ebben a nemzetgazdasági ágazatban.

A január-március időszakra kumulált átlagbér 310 977 forint a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában, ez az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal összevetve 5,7 százalékos növekedés.

Az összes nemzetgazdasági ágat nézve 2021 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt, mindkettő 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 11,0 százalékkal – nőttek. 2021. január–márciusban a bruttó átlagkereset 420 200 forintot, a nettó átlagkereset 279 400 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2021. január–márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 420 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 430 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 279 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 287 600 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb (727 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (251 200 forint).

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 434 100, a költségvetésben 393 400, a nonprofit szektorban 369 700 forintot ért el, ami 8,5, 12,6, illetve 8,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Hatezer-hatszázzal csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

2022. március 8. 07:47

A mezőgazdaságban 197,9 ezer volt a negyedik negyedéves foglalkoztatotti szám, ami 3,6 százalékos mínusz negyedéves alapon.

Így takaríthatnak meg akár 20 százaléknyi munkaerőt a bogyósgyümölcs-termesztők

2023. július 23. 14:10

A gyümölcsszedők betanítása a virtuális valóság eszközeinek segítségével, a robotok alkalmazása a gyümölcskonténerek mozgatására, valamint a fizikai munkát megkönnyítő mesterséges külső vázak viselése mind-mind olyan lehetőségek, amelyeket az ausztrál bogyósgyümölcs-termelők a munkaerő hatékonyságának növelése érdekében fontolóra vesznek.

Földművesre nagyobb szükség van, mint katonára?

2024. június 24. 16:10

Egy angol tévés személyiség szerint a fiataloknak a katonaság helyett inkább a mezőgazdaságban kellene tapasztalatot szerezniük.

Meddig nő a "Medve"?

2021. július 6. 06:38

A felmelegedés hatására kiolvadó talaj több millió hektár felhasználható földet fog eredményezni Oroszországban, amely hozzájárul az ország gazdasági felemelkedéséhez.