Agrárközélet
Agrárközélet

Egyre több kínai fektet be a bolgár mezőgazdaságba

Egyre több kínai fektet be a bolgár mezőgazdaságba

Syngenta blog

Növekszik a kínai befektetők érdeklődése a bolgár mezőgazdaság iránt. A kínai vállalkozók többnyire a gabona, a kukorica és a szőlő termesztésére összpontosítanak Bulgáriában - írja a Syngenta blog..

Például a fiatal üzletember Cseng Cson tulajdonában lévő cég 2000 hektár szőlővel rendelkezik az északnyugati országrészben. Öt évvel ezelőtt vásárolta meg a földet a szőlőültetvényekkel, anélkül, hogy bármiféle előzetes tapasztalata lett volna a szőlő- és a borágazatban.

„Ahogy ideérkeztünk, felmentünk a legmagasabb hegyre, körülnézve megláttuk a Dunát, és ekkor döntöttünk: itt a helyünk” – magyarázta Cseng Cson, aki az elmúlt év vége óta bolgár bort termelt, amelyet a kínai piacra exportál. Úgy tervezi, hogy két éven belül saját pincészete is lesz.

Mindenesetre a tavalyi év végén több mint 40 ezer palack saját bort exportált a vállalkozás, és még többre számítanak idén.

A szakértők szerint a kínai befektetőket az alacsony adók vonzzák Bulgáriában.

„A nehézipar hiánya azt is jelenti, hogy országunk ökológiailag tiszta, tehát nagyon jó minőségű termékeket tudunk előállítani” – hangzott el a Radio Bulgaria adásában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Jelentős bizonytalanság jellemzi a magyar agráriumot

2020. június 29. 15:23

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői háttérbeszélgetésén.

#maradjotthon – májusban?

Más években ilyenkor egyik rendezvényről megyünk a másikra, egymást érik a termékbemutatók, kiállítások és konferenciák. Hol rekkenő hőségben, hol egymás autóját a sárból kituszkolva járjuk a határt, régen látott és újdonsült ismerősökkel folytatunk jóízű beszélgetéseket, kicseréljük tapasztalatainkat. De ami most történik, arra senki sem számított.

Vezető szerepre törekszik hazánk a dróntechnológia fejlesztésében

2019. november 9. 09:04

Ma már napi szinten használ ilyen eszközöket a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, a logisztika, a szállítás, a közlekedés, drónokkal felügyelnek hálózati infrastruktúrákat és közszolgáltatásokat.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.