A réspiaci termékek mellett a kommersz áruk előállítására is nagyobb hangsúlyt kell helyezni, valamint a nagyüzemek korszerűsítését is lehetővé tevő következetes fejlesztési programokat végigvinni – ez lehet az élelmiszeripar fejlesztésének kulcsa. Az ágazat így lehet vonzó a tőke számára, és biztosíthat jó alapot az agrárgazdaság erősödéséhez.
Az élelmiszertermelésre kiválóan alkalmas Kárpát-medencében természetes igény, hogy a mezőgazdaság termékei minél magasabb feldolgozottsággal, ebből adódóan nagyobb hozzáadott értékkel érjék el a piacokat. Így hazánkban a rendszerváltást közvetlen megelőző időszakra már a kor kihívásainak megfelelő, a belföldi fogyasztói igényeket meghaladó mennyiségű terméket előállítani képes élelmiszeripar alakult ki. A rendszerváltás után azonban a KGST felbomlásával jelentős piacvesztést szenvedett el az iparág. Ezzel egy időben szűkült a minőségre törekvő, nagyüzemi mezőgazdasági termelési hagyományokat folytató gazdaságok piaci súlya. Megszűntek azok az együttműködési kapcsolatok, amelyek kölcsönös előnyöket jelentettek a termékpályák meghatározó szereplői számára.
Az uniós csatlakozás után az élelmiszeriparral szemben újabb kihívást jelentett a kiélezetté vált verseny és a támogatási lehetőségek beszűkülése. A Közös Agrárpolitika (KAP) ugyanis az élelmiszeripart a versenyszféra részének tekinti, így azt kiemelten nem támogatja. Csupán a Vidékfejlesztési Program (VP) részeként adódott lehetőség élelmiszeripari támogatások odaítélésére – méghozzá pályázatokon keresztül. E folyamatok következményeként az élelmiszeripar vesztett dinamizmusából. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy Magyarország természeti adottságaiból, történelmi hagyományaiból és gazdasági szükségleteiből adódóan nem engedheti meg magának, hogy lehetőségei alatti színvonalon működtesse élelmiszeriparát. Ezzel ugyanis kitenné társadalmát a labilis világgazdasági környezetből adódó élelmiszer- és élelmezés-biztonsági kockázatoknak. Ezt ismerte fel a Kormány, és az elmúlt években kidolgozta Magyarország közép- és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiáját, illetve a 2014-2020-as programozási időszakban kiemelt helyre emelte az élelmiszer-feldolgozás támogatását. Ebből 200 milliárd forint a VP-ben áll rendelkezésre a mezőgazdasági termelők, valamint az élelmiszer-előállító tevékenységet végző mikro- és kisvállalkozások élelmiszer-feldolgozó tevékenységének fejlesztésére, míg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 100 milliárd forintot biztosít a közepes élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására.
Bár az elmúlt néhány évben megállt az iparág drasztikus erodálódása, és pozitív folyamatok indultak el az élelmiszer termékpálya kritikus pontja ma is az élelmiszeripar, amelyik az európai uniós tagországokkal történő összehasonlításban még mindig komoly lemaradással küzd. Vállalati mérettől függetlenül jellemző, hogy a hazai vállalkozások árbevétele, hozzáadott értéke és munkatermelékenysége elmarad attól, amit az EU legjelentősebb élelmiszeriparával rendelkező tagországok fel tudnak mutatni. Ráadásul a magyar élelmiszeripar egy nagyon alacsony fizetőképes kereslettel rendelkező belső piacon kénytelen érvényesülni, ami negatívan hat az ágazat jövedelmezőségére. Az élelmiszeripar teljesítménye 2002 és 2010 között meredeken, összességében több mint 20 százalékkal mérséklődött, aminek fő okai az alacsony jövedelemtermelő potenciál és az elégtelen tőkeellátottság voltak. 2010 után megfordult ez a tendencia, és évről évre – bár mérsékelten, de – növekedett az előző évhez viszonyított volumenindex. Ennek ellenére az iparág teljesítménye 2016-ban még így sem érte el a tizenhárom évvel azelőtti produktum 95 százalékát.
A kibocsátás növekedését ösztönözheti az exportteljesítmény javulása. Biztató jel, hogy az elmúlt években ezen a területen sikereket ért el az iparág. Ugyanakkor az exportaktivitás további erősítésére akkor lenne lehetőség, ha össze tudnának fogni az élelmiszertermelők és erősödne az integráció. Ennek azonban vannak akadályai. Például a „világcsúcs” mértékű áfakulcsaink miatt például kevés az esély az összefogásra, TÉSZ-ek alapítására, az integrációk terjesztésére. Csalni ugyanis egyedül és kis gazdaságmérettel lehet biztonságosan, tehát ez a fejlődés egyik legnagyobb kerékkötője.
Az élelmiszeripari termelés volumenindexének változása (2002 = 100)
Forrás: KSH
Az élelmiszeripar helyzetének általános jellemzésekor említést kell tenni az iparág adózás előtti eredményének alakulásáról. Míg az uniós csatlakozás előtti utolsó évben ez meghaladta a 70 milliárd forintot, az ezután következő közel egy évtizedben – folyó áron számítva(!) – nem tudta meghaladni ezt az értéket, sőt, egyes években jelentősen el is maradt ettől. Az élelmiszeripar adózás előtti eredménye ugyanakkor 2012-től kezdődően meredeken és folyamatosan emelkedett, 2015-ben pedig már megközelítette a 130 milliárd forintot. Mindez reményt keltő abból a szempontból, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus élelmiszer-feldolgozást támogató programjainak a saját forrás oldali magalapozottsága könnyebben biztosítható. Ugyanakkor az élelmiszeripari vállalkozások esetében mérsékli e pozitív hatást, hogy az adózás előtti eredmény ütemes emelkedése elsősorban a non food szakágazatoknak köszönhető, valamint az eredmény egy jelentős hányada szűk – és a támogatási lehetőségekből lényegében kizárt – vállalati körhöz köthető.
Az iparág a fejlesztések finanszírozási lehetőségeit tekintve sokkal kedvezőtlenebb helyzetben volt az elmúlt években, mint a mezőgazdaság. Alig jutott támogatásokhoz, és a hosszú éveken keresztül tartó alacsony jövedelmezősége miatt saját forrásai is szűkösek. Míg a csatlakozás előtti utolsó évben az agrárgazdasági támogatások közel 15 százalékát az élelmiszeriparban költötték el, addig 2015-ben és 2016-ban az agrártámogatások alig 1 százaléka kötődött az élelmiszeriparhoz. Az élelmiszeripari társas vállalkozások betétállománya reálértékben a 2003. évi 122 milliárd forintról 2008-ra 70 milliárd forintra csökkent, és csak 2009-ben kezdődött meg egy folyamatos növekedés, aminek eredményeként 2015-ben az élelmiszeripari vállalkozások betétállománya már meghaladta a 135 milliárd forintot. Ezzel együtt az élelmiszeripari betétállomány alig magasabb a mezőgazdasági betétek negyedénél.
A leírtak alapján értékelhető az az agrárpolitikai szándék, amely a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program és a GINOP keretében nagyobb lehetőséget kíván biztosítani az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésének támogatására. Komoly bizonytalanságot jelent azonban az élelmiszer-feldolgozásra szánt forrás hatékony felhasználása. A nagyobb méretű, a mezőgazdaságot generáló élelmiszer-feldolgozók sem a GINOP-ból, sem a VP-ből nem juthatnak forráshoz, így a meghirdetett keretek ugyan kitölthetők pályázatokkal, de ezek komplex hatékonysága kérdéses. Le kell szögeznünk azonban, hogy a magyarországi élelmiszer-feldolgozás fejlődése sem mehet végbe anélkül, hogy a nagyobb cégek korszerűbbekké váljanak.
Az élelmiszeripar jellemzője a gyenge hitelképesség. Ez annak ellenére így van, hogy az elmúlt években az iparág jövedelmezőségi mutatóinak (ROS, ROA, ROE) értékei általában pozitívak voltak. Az élelmiszeripari társas vállalkozások hitelállománya a gazdasági világválság kezdete óta – 2013-ig – folyamatosan csökkent, és már alig haladta meg a 300 milliárd forintot. A hitelállomány csak 2014-ban és 2015-ben növekedett – összességében 53 milliárd forinttal –, amit elsősorban a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) magyaráz. 2016-ot azonban újra a csökkenő hitelállomány jellemezte.
Az élelmiszeripar kritikus helyzetének felvetésekor említést kell tennünk az alacsony tőkeellátottságról, a jegyzett tőkén belül a külföldi tőke és a belföldi vállalkozások tulajdonának alakulásáról. Az élelmiszeripari jegyzett tőke 53%-át külföldi tulajdonosok birtokolják, míg hazai belföldi tulajdonban van a jegyzett tőke 43%-a (ebből 16% a magán- és 27% a társasági tulajdon). A külföldi tőke 2000-ben volt a legnagyobb arányú, ekkor a jegyzett tőke 62,5%-át adta. Ezután elkezdődött a csökkenése, ami különösen meredek volt 2000 és 2005 között. Ebben az időszakban több mint 13%-ot esett vissza a külföldi részesedés (62,5%-ról 49,1%-ra). Ebben a folyamatban az is szerepet játszott, hogy a Közép-Kelet-európai piacot a legtöbb élelmiszer-feldolgozó (és kiskereskedelmi) multinacionális cég egységes piacként kezeli. Eszerint a vállalati termelékenység javítása, a munkaerőhöz és nyersanyagokhoz való hozzáférés érdekében ezek a vállalkozások a termelési kapacitást rövid időn belül áthelyezik egyik országból a másikba. Csökkentik vagy teljesen megszüntetik a termelést egyik országban és növelik azt egy másikban. Néhány nemzeti márka gyártása is ily módon került a határokon túlra.
A külföldi tőke változása azért is érinti érzékenyen az iparágat, mert– súlyánál fogva – szinte teljesen együtt mozog az ágazat összes jegyzett tőkéjének változásával. Az élelmiszeriparból kivont külföldi tőkét ugyanis az elmúlt közel negyedszázadban nem pótolta a hazai befektetői kör. A hazai kis- és középvállalkozások (mikrovállalkozások nélkül!) az élelmiszeripar termelésének mintegy 35-40%-át adják. E vállalkozások 62-63-a családi alapon szervezett. Az értékesítésükben egyelőre még a független kisboltok a legfontosabbak, de veszítenek jelentőségükből. A legnagyobb arányú értékesítés-növekedés ezek esetében is a külföldi tulajdonú hiper- vagy szupermarketek és a diszkontok irányába történt.
Az élelmiszeripar tulajdonosi szerkezete (2015)
Forrás: AKI, Horizontális Elemzési Osztály számításai a NAV adatbázis alapján
Élelmiszeriparunk fejlesztéséhez hasznos a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe venni. A hozzánk hasonló gazdasági helyzetben lévő V4 országok közül különösen Lengyelország teljesítménye volt imponáló az elmúlt években. Amennyiben Lengyelország sikereiből akarunk tapasztalatokat gyűjteni a hazai élelmiszer-feldolgozás versenyesélyeinek javítására, a meglévő adottságokat jelentő objektív, valamint a gazdaságpolitikai döntésekből adódó szubjektív tényezőket kell figyelembe vennünk. Objektív, így számunkra nem adaptálható, hogy Lengyelország sikerei elsősorban földrajzi pozíciójával, illetve méretével, és az ebből fakadó mérethatékonysággal magyarázhatók. Ugyanakkor látni kell, hogy voltak olyan szubjektív tényezők is, amelyek példaként állíthatók a magyar vállalkozások és gazdaságpolitikai döntéshozók elé. Ezek közül első helyen kell kiemelni azt a tudatos fejlesztést és építkezést, amely a lengyel agrárgazdaságot az elmúlt évtizedekben jellemezte. Kiemelt élelmiszer-feldolgozást fejlesztő programot alkottak, amely keretében elsősorban a nagy volumenű, kommersz termékek termelésére fókuszáltak, a mérethatékonysági előnyök kihasználására törekedve. Számunkra ebből az a tanulság, hogy a réspiaci termékek mellett a kommersz készítmények előállítására is hangsúlyos figyelmet kell fordítanunk.
Lengyelországban az élelmiszer-feldolgozó vállalatok vállalatfejlesztésre, kapacitásbővítésre és termékfejlesztésre is jelentős támogatásokat kaphatnak. Ezeken felül a vállalatok többféle kedvezményben, például társasági adó kedvezményben részesülhetnek. A lengyel agrárpolitikában volt erő és bátorság a jövedelemtámogatások helyett a fejlesztési támogatásokat előtérbe helyezni, ráadásul szelektív támogatáspolitikát valósítottak meg, tehát csak azok a területek kapták a támogatásokat, ahol a legnagyobb gazdasági előnyt lehetett várni. Vagyis nem a „mindenki lakjon jól egy kicsit” filozófia alapján döntöttek a fejlesztésekről, ami lényegében szétforgácsolja, így elpazarolja a támogatásokat.
Mindez vonzó volt a külföldi tőke számára is. Lengyelország példája is bizonyítja, hogy a külföldi tőke jót tesz az ágazatnak, a nemzetgazdaság szempontjából olcsó gazdaságfejlesztési eszköz. Ugyanakkor látni kell, hogy a külföldi tőke instabilabb a hazainál, ha „megbillen” a gazdaság, vagy máshol jobbá válnak a feltételek, könnyen otthagyja az adott országot és más országba helyezi át tevékenységét. Ezt – sajnos – a magyar példa bizonyítja.
Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a hazai élelmiszeripar fejlesztésében a lengyel tapasztalatok jól hasznosíthatóak lennének. Ezek közül elsősorban a koncentrált forrásfelhasználást ajánljuk a döntéshozók figyelmébe.
(OTP Agrár)
