Agrárközélet

Elindult a karácsonyi fenyővásár

MTI

December első napjaiban érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek jelentős részét november végén kezdték el kivágni - közölte Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) elnöke az MTI érdeklődésére.

Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet eddig is nagyrészt importból szereztek be, Németországból vagy Dániából – tette hozzá.

Elmondta, hogy szívesen vesznek gyökeres fát a kerttel vagy hétvégi házzal, nyaralóval rendelkezők. Az elnök javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

A MAKERT nehezményezi, hogy az alkalmi engedéllyel árusítók általában az árudák elé, vagy attól 50 méterre telepszenek ki. Ezt nem tartják etikusnak, az áruda ugyanis egész évben működik, munkahelyet teremt embereknek, és iparűzési adót fizet a helyi önkormányzatnak. Az egyesület szerint ezek a terhek nem vethetőek össze az ideiglenes árusításért az önkormányzatnak befizetett egyszeri összeggel.

Biza Klára elmondta, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége korábban közölte, hogy a lucfenyő ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt. Az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a nordmann fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, az előző évihez hasonlóan.

Ismertették, hogy Magyarországon, 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei, karácsonyfa-termesztésre szakosodott kertészetből származik. A vágásra szánt luc, ezüst és nordmann fenyőket átlagosan 5-10 évig gondozzák.

A karácsonyi szezonban az országban az import áruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek – közölte a szakszövetség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Feldíszíthető a szobafenyő karácsonyfának, lesz baja tőle?

2025. december 21. 04:36

A 1,5 méteres nagyságú szobafenyőnket szeretném feldíszíteni. Feldíszíthető a szobafenyő karácsonyfának, lesz baja tőle?

Hogyan gondozzuk a gyökeres karácsonyfát?

2021. november 27. 06:50

Gyökeres, konténerben nevelt fenyőt tervezek vásárolni karácsonyfának. Milyet érdemes keresnem? Életben fog maradni, ha a szobai léte után kiültetem?

Mi okozza gubacsok kialakulását és a hajtások elhalását a karácsonyfán?

2019. december 4. 14:04

K. Zoltán kérdése: Mi okozza a gubacsszerű tüneteket és a hajtások gyenge fejlődését a karácsonyfán? Hogy lehet megvédeni a fákat ezektől a kártevőktől?

Hogyan tartsuk életben a karácsonyfát az ünnepek alatt, hogy ne kelljen végül kidobni?

2023. december 14. 07:10

Egyre több ember töpreng el azon, hogyan lehetne megúszni azt, hogy egy egészséges, sok éves fenyőt, ami még sok évig élhetne, megvegyen „halottan” és két hét után a szemétbe dobjon.