8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Elismerték a Széchenyi István Egyetem kutatási projektjeit

Széchenyi Egyetem Sajtóközlemény

A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriájában. Az elismerés jelzi, hogy az egyetemen magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik az ipari digitalizáció témakörében is, amely nagymértékben hozzájárul a térség versenyképességének erősítéséhez.

Az ITM 2019-ben alapította meg az Ipar 4.0 szakmai díjat, amelyet az idén második alkalommal adtak át olyan szervezetek számára, amelyek az Ipar 4.0 átállás során jelentős teljesítményt, sikereket értek el. A kitüntetést a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának is odaítélték, számos jövőbemutató kutatási projekt elismeréseként. Ezek között szerepelt egy IoT-platform mellett egy infrastruktúra- és területmonitorozó drón kifejlesztése is, amelynek segítségével az adott területre kiterjedő biztonsági rendszer készültségi szintje növelhető, miközben annak költségei csökkenthetők. Ugyancsak a jó gyakorlatok között szerepel a Digitális Fejlesztési Központtal szorosan együttműködő Járműipari Kutatóközpont gesztorálásával megvalósuló bójarakó robot, amely a zalaegerszegi ZalaZONE parkban teljesíthet szolgálatot, építhet ki emberi beavatkozás nélkül tesztpályát.

Számomra a díj üzenete az, hogy jó úton járunk, jó irányokat fogalmaztunk meg. Központunk mindössze két éve jött létre, és az azóta eltelt idő alatt bizonyította, hogy példaértékű kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet végez

– hangsúlyozta Drotár István, a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központjának központvezetője.

Hozzátette: tevékenységüket az ipari szereplőkkel, illetve a szakminisztériummal együttműködésben végzik. Mint mondta, minden szereplő számára előnyös konstrukciót dolgoztak ki, ahol a vállalatok az ipari tapasztalataikat, az egyetem tudását, kutatás-fejlesztési potenciálját adja a közösbe, míg a megfelelő, támogató környezetet a szabályozói oldal tudja megteremteni.

5G-s kiválósági központként és drónközpontként is keresett a Széchenyi István Egyetem az ipari területen, a modellváltás pedig új lendületet adott a piaci szereplőkkel való együttműködéseknek. Intézményünknek jó a hírneve a piacon, ezen a szakterületen pedig élenjáró, mert magas minőségben szolgáljuk ki a vállalati partnereket, és hasonló minőségben végezzük kutatásainkat és a jövő szakembereinek képzését is

– emelte ki Drotár István.

A díjat a Széchenyi István Egyetem képviseletében dr. Ballagi Áron, az Automatizálási Tanszék vezetője (a felvételen középen) vette át. (Fotó: Széchenyi Egyetem)

Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának központvezetője azt hangsúlyozta: az ipari digitalizáció az iparfejlesztés egyik kulcsa, ahol a minél nagyobb hozzáadott érték, illetve a kutatás-fejlesztés kiemelt szerepet játszik.

Ebben az egyetem jelentős segítséget tud nyújtani a kis- és közepes, valamint a multinacionális vállalatoknak egyaránt. A Széchenyi István Egyetem az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) közösen éppen ezért hozta létre az Ipar 4.0 laboratóriumot, amelyben egy mintagyár is szerepel

– válaszolta kérdésünkre.

Beszélt arról is, hogy a megfelelő laborháttér mellett kiemelendő az egyetem egyre erősödő tevékenysége a zalaegerszegi ZalaZONE parkban. Dr. Szauter Ferenc szerint a díj azt is kifejezi, hogy a Széchenyi István Egyetem ipari digitalizációs tevékenysége országos szinten is meghatározó és mintaadó az oktatás, a kutatás és az innováció terén.

A rangos díj értékét növeli, hogy szakmai elismerésről van szó. Odaítélése megerősítést jelent, hogy a Széchenyi István Egyetem a legaktuálisabb témakörökben – mint amilyen az ipar 4.0– folytat magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenységet, amellyel a térség és az ország versenyképességét erősíti

– fogalmazott dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

"Klímaváltozást-tűrő" növények létrehozása

2023. április 18. 11:44

A vadon élő rokonoktól származó egzotikus DNS beépítése a búzába figyelemre méltó, akár 50%-os termésnövekedést is eredményez, még forró időjárás esetén is, ami felülmúlja az ezeket a géneket nem tartalmazó etalonokat.

Aranyat értek a fiatal tehetség dinnyével foglalkozó kutatásai

2019. július 4. 04:36

A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság nemrégiben tartott ülését követően nyilvánosságra hozták az idei XXXIV. OTDK versenysorozat kapcsán kitüntetésben részesülők névsorát.

Extrém szárazságra kell számítanunk

2022. július 5. 17:32

A jövő ökoszisztémáit az éghajlatváltozás hatására kialakuló szárazság fogja meghatározni.

Sertéstenyésztés - magasabb szintre kell lépni

2021. március 3. 08:36

A Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának (jogelőd Kaposvári Egyetem) és a Debreceni Egyetem konzorciuma egy jelentős, 4 éven átívelő növénytermesztési és takarmánygyártási, valamint -felhasználási kutatás-fejlesztési projektet indított 2016 őszén, amit a Széchenyi 2020 Program keretében, az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával – 1,935 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással – valósított meg. A projekt legfontosabb eredményeiről Krzyzewsky Nórával, a Bonafarm Csoport minőségirányítási és kutatásfejlesztési igazgatójával, egyben a projekt vezetőjével, Tossenberger Jánossal, a projekt szakmai vezetőjével, Dobos Attilával, a Debreceni Egyetem AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ vezetőjével és Tenke Jánossal, a Bóly Zrt. sertéságazati takarmányozási vezetőjével beszélgettünk.