Növénytermesztés

Emlékeznek a növények?

Debreceni Egyetem

A növények memóriájának molekuláris hátterét vizsgálták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (COST - European Cooperation in Science and Technology) keretében. A kutatás eredményeiről szóló tanulmány a növénytudomány vezető szaklapjában, a Trends in Plant Science-ben jelent meg.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ (AGBK) kutatói a nemzetközi tudományos csoport tagjaként vizsgálták a növények sajátos intelligenciájának alapjául szolgáló növényi emlékezőképességet.

Évtizedeken keresztül vitatott téma volt, a legújabb bizonyítékok azonban alátámasztották a növényi intelligencia sajátos típusát. A növények helyváltoztatásra ugyan nem képesek és az őket érő környezeti hatásoktól sem tudnak elmenekülni, azonban a túlélésük érdekében szükséges, hogy a környezetből származó stresszhatásokra és információkra reagáljanak. Az epigenetikai memória lehetővé teszi, hogy a növények költséghatékonyan optimalizálják erőforrásaikat és maximalizálják alkalmasságukat a folyton változó környezetben, illetve hogy precíz válaszokat adjanak a többszörös környezeti igénybevételre

– mondta a hirek.unideb.hu-nak Dobránszki Judit tudományos tanácsadó, az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ vezetője.

A kutatók vizsgálatai szerint a növények komplex molekuláris hálózatokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tanuljanak, kommunikáljanak egymással és a környezetükkel, az őket érő ingerek függvényében döntéseket hozzanak és viselkedésüket módosítsák.

Mindezen folyamatokhoz elengedhetetlen, hogy a növények emlékezzenek, azaz memóriájuk legyen. Idegrendszer hiányában a növényi intelligencia alapjait a növényi memóriamechanizmusok különböző biokémiai és molekuláris hálózatai adják. Ezek közül is kiemelkedő szerepük van az epigenetikai mechanizmusoknak, melyek lehetővé teszik a megszerzett információk tárolását, előhívását és szükség esetén törlését is

– fejtette ki Dobránszki Judit.

A debreceni agrárkar Biotechnológiai és Genomikai Kutatócsoportjának vezetője kiemelte: egyes epigenetikai módosítások révén a megszerzett tapasztalataikat a növények képesek átvinni utódaikba, tehát a növényi memória öröklődik.

A nemzetközi kutatócsoport tudományos eredményei a Trends in Plant Science nemzetközi szakfolyóiratban jelentek meg. A tanulmányban a kutatók értékelik azokat az epigenetikai módosulásokat, amelyek részt vesznek a rövid- és hosszútávú növényi memória működésében.

A szakcikkben bemutatjuk, hogyan érzékelik, észlelik a növények a környezetünk információit, hogyan képesek a megszerzett információkra emlékezni, az emlékeket újra feldolgozni, előhívni és ezáltal a környezeti kihívásokra reagálni

– sorolta Dobránszki Judit.

A nemzetközi kutatócsoport tanulmánya feltárja a növényi memória szerepét a rövidtávú, környezethez való alkalmazkodásban, valamint az adaptációs és evolúciós folyamatokban, emellett rávilágítanak arra, hogy az epigenetikai mechanizmusok hogyan járulnak hozzá a klasszikus genetikai öröklődéshez és ezáltal hogyan képesek a növények hatékonyabban alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Üzemmérettől független komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakítása

2020. október 16. 08:31

Befejeződött a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. konzorciumi vezető, a Debreceni Egyetem és a Balogh-Farm Tépe Kft. konzorciumi tagok kutatás-fejlesztési projektje. A beruházás összköltsége 2,151 milliárd Ft, melyből a projekt 1,202 milliárd Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást a Széchenyi 2020 program „GINOP-2.2.1-15 – K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” tárgyú pályázati felhívása keretében nyert el.

Pontytermelés: az intenzív, zárt rendszerek alkalmazása ma még nem rentábilis

2019. február 1. 05:37

A pontyot hagyományosan tógazdasági extenzív technológiában állítják elő, ami azt jelenti, hogy csak kiegészítő takarmányozást folytatnak, illetve nagymértékben külső tényezők határozzák meg a termelést. A ponty jelenlegi piaci ára nem teszi lehetővé azt, hogy egy drága és intenzív technológiába beillesszük.

A feltörekvő precíziós nemzedék - Gyakornokok és ösztöndíjasok a KITE precíziós konferenciáján

2019. március 22. 07:32

A KITE Zrt. 2019-ben is több ösztöndíjas hallgatónak és gyakornokának adta meg a lehetőséget, hogy részt vehessenek a hévízi precíziós konferencián.

Gépészet Videó

Új megoldást dolgozott ki a Debreceni Egyetem arzénmentesítésre

2018. február 1. 10:11

A laboratóriumi kísérleteket az intézet tovább folytatja annak érdekében, hogy a gyakorlati használatba is átültethető legyen az eljárás.