Agrárközélet

Erősíteni kell a magyar-francia kapcsolatokat

MTI

Elkötelezettek vagyunk a magyar-francia agrárszakmai, politikai és kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.

Fotó: Fekete István

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk jó kapcsolatot ápol szakmai és agrárpolitikai szinten is Franciaországgal. A magyar és a francia gazdák érdeke egybeesik, ezért számunkra mindig nagyon fontos támpontot jelent a francia vélemény.

A miniszter kitért arra is, hogy az orosz-ukrán háború kezdetekor zár alá kerültek az ukrán kikötők, ezért az ukrán gabona hagyományos útvonalán, a hagyományos piacaira nem tudott eljutni, ezért jött létre a szolidaritási folyosó, ami viszont nem az eredeti céljának megfelelően működik. A szárazföldi szállítás sokkal drágább, mint a vízi, ezért a gabona a határ menti országokban ragadt. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a magyar gabonánál az ukrán mezőgazdasági termékeket lényegesen olcsóbban lehet megvenni, ami miatt a hazai gabonapiac gyakorlatilag leállt, a gazdák pedig ellehetetlenülnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU távolabbi részein ez nem érezhető annyira, mert a magas szállítási költségek miatt ott már nem jelentkezik árelőny. Ukrajna termelési körülményei eltérőek, a termelőknek más követelményeknek kell megfelelniük, mint az uniós gazdálkodóknak. Ha ezeket a termékeket kontroll nélkül beengedi az európai közösség a piacaira, akkor az alapjaiban alakítja át a teljes agrárgazdaságot.

Hazánk szolidáris Ukrajnával, ugyanakkor a magyar gazdák érdekeit is meg kell védeni – tette hozzá. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a tranzitszállítmányokat hazánk eddig sem gátolta, sőt lépéseket tett az átrakodó kapacitások növelése, ezáltal a termékek továbbszállításának felgyorsítása érdekében. Kifejtette, európai szinten kell megoldásokat találni az ukrán mezőgazdasági termékek piactorzító hatásainak kivédésére. Brüsszel, bár tett lépéseket, de a probléma nem az érintett tagállamoknak adott támogatással oldható meg. Az EU-nak olyan rendszert lenne szükséges kialakítania, és ahhoz forrást biztosítania, ami lehetővé teszi, hogy ezek a termények elhagyhassák a frontországokat és eljuthassanak a hagyományos felvevőpiacokra.

A megbeszélés keretében szóba kerültek még a szőlő és a bor tekintetében a mezőgazdasági és élelmiszeripari földrajzi árujelzők, az agrárszakképzés terén az együttműködés erősítésének lehetősége, valamint a növényvédőszer-használat kérdése is. A tárcavezető kiemelte, Magyarország egyetért azzal, hogy uniós szinten csökkenteni kell a növényvédőszerek használatát, de a döntéshez szükséges tudni, hogy emiatt mennyivel kell majd többet fizetni az élelmiszerekért. Az Európai Bizottság fűnyíróelvszerű, minden tagállamra vonatkozó csökkentési javaslata nem vette figyelembe az egyes tagállamok eltérő kiindulási pontjait és eddig elért eredményeit. Nagy István a szabadkereskedelmi megállapodások tárgyalásaival kapcsolatban elmondta, szem előtt kellene tartani, hogy az Unióban csak olyan import termékek kerülhessenek forgalomba, amelyeknek az előállítási szabályai és feltételei megegyeznek az EU-s előírásokkal és követelményekkel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Kedvező maradt a francia gabona állapota a meleg idő ellenére

2021. június 22. 09:52

A gabonatermés besorolása Franciaországban stabil volt a június 14-ig tartó héten, a szántóföldi körülmények többnyire kedvezőek maradtak a forró időjárás ellenére – mutatták ki a FranceAgriMer mezőgazdasági iroda adatait.

A vártnál jóval több búzát exportálhatnak a franciák

2022. március 14. 15:03

Az importőrök alternatívákat keresnek a világ búzaexportjának általában mintegy 30 százalékát kitevő ukrán és orosz szállítmányok helyett.

A hőhullám hatásai miatt aggódik a párizsi agrártárca

2022. június 24. 06:36

Korlátozni kell a hőhullámnak a gabonanövényekre gyakorolt hatását Franciaországban, az Európai Unió legnagyobb gabonatermelőjében, és ez aggodalomra ad okot.

Tovább romlott a francia búza termésbesorolása

2022. június 13. 06:36

A piaci becslések a francia búza termését 33-34 millió tonnára prognosztizálják, szemben a tavalyi 35,5 millió körülivel.