Agrárközélet

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

MATE

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Vajon miért olyan különleges ez a faj? Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!  

Az év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Az adott faj életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését szolgálja.

A Magyar Rovartani Társaság honlapján 2023. december 6-ig lehetett szavazni az év rovarára, az összesen beérkezett 4083 szavazatból a sisakos sáska és a pusztai hangyaleső 1667-1667 darab voksot zsebelt be, az Év rovara program történetében először holtversenyt előidézve. A meghosszabbított szavazás során végül a sisakos sáska került ki nyertesként. Ismerjük meg közelebbről!

Sisakos sáska

A sisakos sáska elnevezése hosszan megnyúlt, sisakra emlékeztető fejformájáról kapta, amelyhez rövid, lapított csápjai csatlakoznak. Gondolta volna, hogy a szöcskéket és a sáskákat éppen a csápjuk hosszúsága különbözteti meg? Előbbinek ugyanis a testénél hosszabb, míg utóbbinak minden esetben a test felénél rövidebb csápja van.

A sisakos sáska kinézete egy fűszálra emlékeztet, ezt kihasználva különösen szeret a növényeken mozdulatlanul pihenni, teljesen beleolvadva környezetébe.

A teljes álcázáshoz hozzásegíti zöld vagy éppen barna színe is, hiszen mindkét színváltozat előfordulhat, ennél a maximum 6 cm hosszú, védett rovarnál. A sisakos sáska alapvetően mediterrán elterjedésű faj, különösen kedveli a melegebb homokterületeket, homokpusztákat, száraz homoki gyepeket, így a klímaváltozás miatt több szakember szerint is várható a magyarországi nagyobb elterjedése.

Sisakos sáska

A sisakos sáska különleges fej- és csápformája révén összetéveszthetetlen más hazai fajokkal. Bár védett faj, nem igazán veszélyeztetett, mert annyi más melegkedvelő fajhoz hasonlóan hazánkban az állomány megerősödése várható. Ennek és nagy termetének ellenére gazdasági jelentősége nincs, mivel az általa kedvelt réteket legfeljebb extenzív legeltetéssel hasznosítják

– fejtette ki Dr. Kondorosy Előd, a MATE Természetvédelmi Biológia Tanszékének egyetemi tanára. 

A sisakos sáska latin neve Acrida ungarica, amelyben az ungarica szó (=magyar) arra utal, hogy a faj legelső példányait Magyarországon fogták be.

Érdekessége az is, hogy elterjedésének északi határa is nagyjából hazánk határainál húzódik, legközelebbi rokonai pedig Szicíliában és Ukrajnában élnek legközelebb, így ez a faj kifejezetten unikálisnak számít a nyugat-európai rovarászok körében. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Mi lehet a megoldás a szárazság miatt tapasztalható szokatlan gyümölcskárosítók ellen?

2022. július 30. 04:36

Az idei rendkívüli meleg nyár lehet az oka, hogy számos olyan rovar, és más állat károsítja azokat a gyümölcsöket, melyeket korábban soha. Van-e megoldás ellenük?

Sáskajárás - Rendkívüli állapotot hirdetett Oroszország

2015. november 2. 12:49

„Egyiptomban úgy mondták, hogy sáskajárás”. Ez a verssor villant meg agyamban, amikor Takács Géza előadását hallgattuk október 28-dikán a VSZT Küldött Közgyűlésén.