Agrárközélet

Februárban újra Fiatal Gazda Konferencia

Agrofórum Online

"Egy új kor küszöbén, átalakuló agrár világ - kihívások és válaszok" címmel szervezi meg az AGRYA szokásos éves nagyrendezvényét a Fiatal Gazda Konferenciát.

„Egy új kor küszöbén, átalakuló agrár világ – kihívások és válaszok” címmel szervezi meg az AGRYA szokásos éves nagyrendezvényét a Fiatal Gazda Konferenciát. A rendezvény február 26-án pénteken lesz Budapesten. A jelentkezési határidő 2016. február 5.

Az elmúlt néhány évben Magyarországon, de a világban ugyanígy komoly impulzusok érték az agrárágazatot mind a termelés, mind a kapcsolódó szakpolitikákon keresztül. A 2016. évi Fiatal Gazda Konferencián ezen változások egy részét érintjük.

Hagyományosan foglalkozunk az EU támogatások aktualitásaival, elsősorban a fiatal gazdákat érintő lehetőségeket vizsgálva. Ezen túl témák lesznek a mezőgazdasági termelésünket alapjaiban érintő világgazdasági folyamatok és az ún. TTIP megállapodás. Egy átlag termelő számára távolinak tűnnek ezek a témák, pedig vihar közeleg, aminek a szele mindenkit megérinthet majd. Érdemes készülődni, még időben.

A második fő téma csoport, mintegy válaszolva az előzőekre, elsősorban a mindennapi innovációkra, az alternatív, de a nagyobb családi gazdaság méretében is működő hatékony, jövedelmező gazdálkodási megoldásokra fókuszál.

A 2014. évi jól sikerült agrárpolitikusi beszélgetést folytatni szeretnénk. Eltelt két év azóta és jó, ha a fiatal gazdálkodói réteg közvetlenül adhat visszajelzést a sorsát, boldogulását befolyásoló szakpolitikusi gondolatokra, kezdeményezésekre.

Időpont: 2016. február 26., péntek
Helyszín: Park Inn by Radisson Hotel, Budapest, XIII. kerület, Szekszárdi út 16-18.

PROGRAM:

8.30 – Regisztráció

9.30 – Konferencia megnyitása és a Partnerek köszöntői
Moderátor: Dr. Weisz Miklós társelnök, AGRYA

10.00 – I. Panel – Agrárium itthon és a világban – Eszközök, lehetőségek, trendek
Előadások 20-20 percben, majd hozzászólások, kérdések
Moderátor: Kesjár Kamilla társelnök, AGRYA

Meghirdetés közben, előtt – vidékfejlesztési támogatások fiatal gazdáknak
Dr. Gyuricza Csaba, elnök, MVH

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása – tapasztalatok és aktualitások
Dr. Bitay Márton, államtitkár, FM

Merre tovább Európa? Az európai mezőgazdaság kilátásai a világpiaci folyamatok tükrében
Dr. Potori Norbert, igazgató, Agrárgazdasági Kutatóintézet

TTIP – Transzatlanti kereskedelmi megállapodás és a gazdákat érintő következményei
Tarpataki Tamás, főosztályvezető, FM

Kérdések, hozzászólások

12.00 – Ebéd

13.30 – II. Panel – Hétköznapi innováció
Előadások 15-15 percben, majd hozzászólások, kérdések
Moderátor: Benedek Borbála alelnök, AGRYA

Keressük a fekete macskát a sötét szobában – innovációs lehetőségek a magyar mezőgazdaságban
Dr. Kapronczai István, szakértő, OTP

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek
Dr. Feldman Zsolt, helyettes-államtitkár, FM

„Mákunk van” – Mák előállítás 170 hektáron és az erre épülő saját értékesítési rendszer – Gazdálkodás új megközelítésben egy közepes méretű családi gazdaságban
Pém Bálint, fiatal gazda, Pat, Szlovákia

„Jó kezdet” – Precíziós mezőgazdaság, hidraulikus vetésmélység szabályozás hatása a terméseredményekre – Gazdálkodás új megközelítésben egy közepes méretű családi gazdaságban
Takács András, fiatal gazda, Szákszend

Növényvédelmi előrejelzés, agrárinformatika a gyakorlatban – Gazdálkodás új megközelítésben egy közepes méretű családi gazdaságban fiatal gazda előadó
Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központok bemutatása
Mikula Lajos, AGRYA ügyvezető elnök

Kérdések, hozzászólások

15.15 – Kávészünet

15.45 – III. Panel – Fiatal gazdák helyzete az elmúlt két év agrárpolitikai változásai közben-után a parlamenti pártok szakpolitikusainak szemével

Kerekasztal beszélgetés, résztvevők:
Font Sándor, Fidesz
Földi László, KDNP
Gőgös Zoltán, MSZP
Magyar Zoltán, Jobbik
Sallai Róbert Benedek, LMP

Hallgatói kérdések, hozzászólások

Moderátor: Dr. Mikula Lajos ügyvezető elnök, AGRYA

17.00 – A konferencia zárása

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

Részletes, letölthető program >>>
Jelentkezési lap >>>

A részvételi díj, amely tartalmazza a konferencia minden helyben felmerülő kötségét, így az étezést is, 10.000 Ft személyenként. A részvétel kizárólag 40 év alatti gyakorló gazdálkodóknak nyitott, kivéve az AGRYA meghívott vendégeit.

(AGRYA)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Módosult a fiatal gazda pályázat

2018. július 18. 09:24

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás és dokumentációja.

Holló Albert, a detki fiatal gazda

2018. május 19. 05:24

Bemutatkozik a Mátra lábánál gazdálkodó Holló Albert, aki méltán büszke arra, hogy négy generáció gazdálkodik a családban.