Agrárközélet
Agrárközélet

Fontos döntések előtt áll a gabonaágazat

Fontos döntések előtt áll a gabonaágazat

MTI

Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonavertikum, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata - mondta Nagy István agrárminiszter a Gabonavertikum - versenyképesség itthon és a világban elnevezésű konferencián csütörtökön a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.

A Gazdálkodás című agrárökonómiai tudományos folyóirat által szervezett tanácskozáson Nagy István hangsúlyozta, hogy az irányok meghatározásánál a hozzáértő és az ágazatot képviselő szakembereknek együtt kell gondolkodniuk, ami komoly feladat. Hozzátette, hogy az irányok meghatározásánál figyelembe kell venniük a klimatikus változásokat, a piaci igényeket, ugyanakkor számolniuk kell azzal is, hogy generációváltás zajlik az ágazatban.

Kifejtette, hogy a jelenlegi fiatal generáció felé számokkal kell alátámasztani, hogy az agráriumban dolgozni jó és jövedelmező tevékenység. A klimatikus változásokról azt mondta: „felelősek vagyunk azért is, hogy hogyan tudjuk fenntartani és javítani a földek termőképességét”.

Elmondta, hogy a Duna tavalyi rekordalacsony vízállása miatt a hazai gabona exportja Németországba nyolc százalékkal csökkent, mert a vízi szállításról közútira kellett áttérni. Egy tényező is lehet ilyen nagy befolyással az ágazat teljesítményére – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy rendszerben szeretné látni, hogyan oldják meg a termelési, minőségi, versenyképességi és feldolgozottsági kérdéseket, hogy azok megfeleljenek az étkezési kultúrában jelen lévő divatirányzatoknak is.

Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatási igazgatója arról beszélt, hogy ez a terület fejlődési kényszerpályán van. A gazdálkodók száma csökkenni fog a jövőben, átlagos életkoruk emelkedik, miközben a gazdaságok átlagos mérete és tőkeintenzitás nő, az árbevétel jövedelemtartalma pedig csökken, vagyis nő kitettségük az árak vonatkozásában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Egy hét alatt több mint 4 százalékkal drágult a szójabab

2020. november 16. 06:42

A párizsi árutőzsdén emelkedett a malmi búza, a kukorica és a repce ára, azonban a takarmánybúza kurzusa nem változott egy hét alatt.

Kevesebb kukoricát takaríthatnak be az előrejelzés szerint

2023. január 14. 08:36

Amerikában áremelkedést, Európában pedig mínuszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja a terménypiacokon.

Terményárak: korrekció és várakozás az eredményre

2020. november 9. 06:33

Itthon is tartott árakra számíthatunk, a kukorica áránál azonban még jöhet árcsökkenés elsősorban a kínálat növekedése, a betakarítási nyomás miatt, ahogy lassan az aratás végéhez közelítünk.

Most kell a kalászfuzáriózis fertőzést megelőzni a gabonákban

2018. május 1. 16:10

Az átlagosnál melegebb és száraz időjárás hatására a növénytermesztési munkák az elmúlt időszakban igen jól haladtak. Az idő kedvezett a növények fejlődése számára, szinte egy időben kel a napraforgó és a kukorica.