A mezőgazdasági termelők nem hivatásos kereskedők, piaci pozíciójuk pedig kiszolgáltatottabb a felvásárlókénál.
Az új Polgári Törvénykönyv a korábban egységesen kezelt mezőgazdasági termékértékesítési szerződéstípust jóval differenciáltabban, több altípusra bontva szabályozza. Elkülöníti a saját termelésű mezőgazdasági áru értékesítésére irányuló szerződéseket a más által előállított terményekkel végzett kereskedelmi ügyletektől. Ez a szétválasztás két alapvető körülményre hívja fel a figyelmet: a mezőgazdasági termelők nem hivatásos kereskedők, piaci pozíciójuk pedig kiszolgáltatottabb a felvásárlókénál.
Az új szabályozás „gazdavédő jellegét” erősítik további jogszabályok, a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről szóló 2015. évi XCVII. törvény, valamint a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény egyes kötelezőn alkalmazandó rendelkezései, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kiadott állásfoglalás termelőknek szóló ajánlásai is.
A mezőgazdasági termékértékesítési szerződések típusai
A gyakorlatban a mezőgazdasági termények termelő által történő értékesítésére irányuló három szerződéstípust különíthetünk el, amelyeket azonban a jog és a köznyelv eltérő elnevezéssel illet.
a) Betakarítás utáni felvásárlási szerződésről akkor beszélünk, ha a gazdálkodó a már megtermelt, raktárban lévő, azonnal elszállítható maga termelte terményét kívánja jellemzően egy terménykereskedelemmel foglalkozó vállalkozás irányába értékesíteni. Az ilyen, ún. spotpiaci szerződésre a Ptk. adásvételre vonatkozó általános szabályai az irányadók azzal a kiegészítéssel, hogy alkalmazni kell a fizetési határidőre vonatkozó speciális rendelkezéseket is. A mezőgazdasági termékek ellenértékének kifizetésére ugyanis az áru átvételétől számított harminc napon belül sort kell keríteni, amennyiben a helyesen kiállított számla a felvásárló részére az átvételt követő tizenöt napon belül átadásra kerül. Ha a termelő a számlát ennél később bocsátja a vevő rendelkezésére, a vételárat a számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell kifizetni. Ha pedig e határidőn belül a kifizetésre mégsem kerülne sor, a felvásárló köteles a további napokra a jegybanki alapkamat kétszeresével számolt késedelmi kamatot is fizetni. E szabályoktól eltérni kizárólag az adott ágazatban elismert szakmaközi szervezet (terméktanács) által elfogadott szabványszerződésen alapuló szerződéskötés esetén lehet.
b) Betakarítás előtt kötött felvásárlási szerződésről van szó, ha a gazdálkodó saját előállítású terményére úgy akar szerződést kötni egy felvásárlóval, hogy az előállítás még el sem kezdődött, vagy csak folyamatban van, így a teljesítésre egy későbbi időpontban kerül sor. A saját termelésű mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött határidős adásvételre a Ptk. mellett a korábban említett jogszabályok valamennyi irányadó rendelkezését alkalmazni kell.
c) Termeltetési szerződésről beszélünk, ha a felvásárlást végző kereskedelmi vállalkozás a gazdálkodó számára még a termelési ciklus elején ún. teljesítést elősegítő szolgáltatást is nyújt, így például a vetőmagot vagy a növényvédő szert a termeltető adja, és ezzel együtt bizonyos utasításokat is közölhet ezek felhasználására. Szolgáltatásaival a termeltető tehermentesíti a gazdálkodót a termelés megkezdésekor, hiszen a nyújtott alapanyagok ellenértékének kiegyenlítésére csak később, a termények értékesítésekor kerül sor, beszámítás formájában. Az új Ptk. ezt a szerződéstípust „a vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződésnek” nevezi, amelyre szintén érvényesek a külön törvényekben szabályozott gazdavédő rendelkezések.
Eladónak, azaz mezőgazdasági termelőnek minősül az ilyen szerződések esetében az a személy, aki az általa használt földterületen a szerződés tárgyát képező mezőgazdasági terményt saját nevében és saját kockázatára termeli meg. Növényi termékek értékesítésekor tehát az eladónak rendelkeznie kell az adott földterület használati jogával, továbbá szükséges az is, hogy esetleges kárát jogosult legyen a kárenyhítési rendszerben közvetlenül is érvényesíteni. A kárenyhítési rendszerben való részvétel az egységes támogatási kérelmet benyújtó gazdálkodók számára biztosított, a vonatkozó törvényben meghatározott, művelési áganként differenciált területnagyság felett pedig kötelező.
Vannak azonban olyan termékértékesítési szerződések, amelyeket nem védenek a korábban említett külön törvények. Ilyenek a mezőgazdasági termények kereskedelmével foglalkozó vállalkozók vagy társaságok egymás közötti azonnali vagy határidős ügyletei, beleértve azt az esetet is, ha egy mezőgazdasági termelő kíván mástól vásárolt terményt továbbértékesíteni. Ilyenkor ugyanis nem teljesül a „maga termelte termény” szolgáltatásának vállalása, ami előfeltétele a következőkben bemutatásra kerülő „gazdavédő rendelkezések” érvényesítésének.
Alaki követelmények
Bár a Ptk. nem teszi kötelezővé, a saját előállítású termény adásvételére kötött szerződéseket – a mindkét fél részéről bekövetkező azonnali teljesítés esetét kivéve – mégis írásban kell megkötni. Ennek oka a termékértékesítést szabályozó külön törvények előírásaiban keresendő.
Az egyik ilyen rendelkezés szerint például a szerződésnek tartalmaznia kell a felvásárló 30 napon túli, azaz késedelmes teljesítése esetére a számlavezető pénzintézete részére adott, a termék ellenértékére és a késedelmi kamatra vonatkozó beszedési megbízás teljesítésére irányuló hozzájárulást. Márpedig ilyen felhatalmazó nyilatkozatot szóban érvényesen tenni nem lehet.
A szerződés a felek kölcsönös egyetértését jelző aláírásával jön létre. Tanúkra vagy ügyvédi ellenjegyzésre nincs szükség, de bármelyik hitelesítési elem alkalmazása – egy esetleges későbbi jogvita során – a bizonyításban előnyt jelenthet.
Tartalmi követelmények
A feleknek meg kell állapodniuk az eladásra felkínált, saját előállítású termény fajtájában és mennyiségében, az ár meghatározásának módjában, valamint a teljesítés helyében és idejében. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezzük, hogy a termelő jogosult az előre kikötött idő előtt is teljesíteni, feltéve, hogy a felvásárlót a teljesítés megkezdéséről az átvételhez szükséges felkészülési idő biztosításával előzetesen értesíti.
A mezőgazdasági termelővel, mint eladóval betakarítás előtt, saját termelésű mezőgazdasági termény értékesítésére kötött adásvételi szerződésnek az alábbi elemeket kötelezően tartalmaznia kell:
a) az eladó nyilatkozatát arról, hogy a szerződés teljesítését szolgáló mezőgazdasági terményt mezőgazdasági termelőként saját nevében és saját kockázatára termeli;
b) a terményminőség meghatározásának, valamint a teljesítési és a minőségi vita rendezésének módját;
c) egyedi azonosításra alkalmas módon (pl. településnév, helyrajzi szám) azon mezőgazdasági földterületek megjelölését, amelyen megtermelt terménnyel az eladó a szerződésben foglaltakat teljesíti;
d) előre rögzített mennyiségű termény értékesítésének vállalása esetén az eladó nyilatkozatát arról, hogy mekkora a megjelölt területeken hektáronként megtermelhető szokásos terménymennyiség;
e) a szerződés teljesítését akadályozó, a termelő ellenőrzési körén kívül eső ok (pl. vis maior káresemény) vevő részére történő bejelentésének és igazolásának részletes feltételeit.
Amennyiben a szerződést a felek már a betakarítás után kötik, értelemszerűen a termelés folyamatát érintő kérdésekről /c)-e) pontok/ nyilatkozni nem kell.
A mennyiségi teljesítés kérdései
Mivel a szerződésben vállalt mennyiségi kikötés teljesítése a betakarítás előtt kötött termékértékesítési szerződések egyik legneuralgikusabb pontja, ezért ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozunk. A felek az adásvétel tárgyát képező termény mennyiségét meghatározhatják a mezőgazdasági termék sajátosságának megfelelő mértékegységben (kg, tonna), vagy adott terület teljes termésében (hektárban), illetőleg meghatározott állat(állomány) teljes hozamában vagy ezek valamely hányadrészében is.
A termelő számára a legkézenfekvőbb megoldást az jelentené, ha az általa használt termelési erőforrás (jellemzően a földterület) adott évi hozamára szerződne, külön mennyiségi kikötés nélkül. A felvásárlók azonban ragaszkodnak a mennyiségi meghatározáshoz, hiszen jellemzően nem ők lesznek a végső felhasználók, vagyis a megállapodásban rögzített mennyiségű terményt határidős szerződések formájában, jellemzően már annak betakarítása előtt továbbértékesítik.
A mennyiségi meghatározás azonban a termelő számára jelentős kockázatot jelent, ezért ezen a ponton egy háromlépcsős korlátot épített ki a jogalkotó a gazdák kiszolgáltatottságának mérséklésére.
a) Mivel a betakarítás előtt kötött szerződések esetében a pontos hozam nagysága még nem ismert, a termelő szerződésszerűen teljesít akkor is, ha a szerződésben kikötött mennyiségnél tíz százalékkal kevesebbet teljesít. Ehhez a termelő részéről semmiféle káreseményről szóló igazolás beszerzésére nincs szükség. A felvásárló a ténylegesen átadott termény ellenértékét köteles megfizetni, a különbözetet azonban nem követelheti.
Fontos azonban kiemelni, hogy ez a jogosultság – a felek ezirányú kölcsönös megállapodása hiányában – a terménytöbbletre már nem érvényesül, azaz a tervezettnél nagyobb hozam esetén a felvásárló a többletet nem köteles átvenni, azt visszautasíthatja. Ha azonban elfogadja, arányosan növelt ellenértéket köteles fizetni érte.
b) A gyakorlatban az adott területről betakarítható termésmennyiség „szokásos mértéktől” való eltérése, hullámzása – jelentősebb vis maior károk bekövetkezte nélkül is – meghaladja a tíz százalékot. Ezért a gazdálkodónak az új szabályozás szerint nyilatkoznia kell a szerződésben a teljesítés alapjául szolgáló terület(ek) szokásos hozamáról, és arról, hogy ehhez képest mekkora mennyiségű termény értékesítésére vállal kötelezettséget.
A NAK ajánlása a gazdákat ezen a ponton mértékletességre inti. Az állásfoglalás szerint a termelőknek a szokásos hozam egyharmadára célszerű betakarítás előtt szerződést kötnie, mert ennyi termény szinte bizonyosan megterem. Ha ugyanis a termelő „túlvállalja magát”, de ún. vis maior, azaz rajta kívülálló okból (pl. kedvezőtlen időjárási esemény) bekövetkezett kárt nem tud szabályszerűen igazolni, a felvásárló az elmaradt hozam miatt kártérítést, illetve a terménykülönbözet utólagos teljesítését követelheti a termelőtől.
A NAK álláspontja szerint, ha a szerződésben vállalt mennyiség eléri vagy meghaladja a jellemző átlagtermést, az adott esetben már felvetheti a felvásárló felelősségét is, hiszen az indokoltnál nagyobb kockázatot a szerződés aláírásával ő is tudomásul vette. Az ilyen túlzott kockázatvállalás pedig a kármegosztás kérdésének vizsgálatát eredményezheti. Előfordulhat tehát, hogy a termelő a keletkezett kár részleges megtérítésére lesz csak kötelezhető. Felhívjuk a figyelmet azonban arra, hogy amennyiben a termelő – a felvásárló(k) tudta nélkül – ugyanazt a területet, illetve annak hozamát több szerződés „fedezetéül” is felajánlja, ennek teljesíthetőségéért kizárólag ő tartozik felelősséggel.
c) Végül előfordulhat olyan eset is, amikor a felek a szerződött mennyiséget egy ténylegesen teljesíthető szintben állapítják meg ugyan, de igazoltan bekövetkezett vis maior káresemény miatt a termelő azt mégsem tudja teljesíteni. Ilyenkor az eladó részben vagy egészben mentesül a szerződésben rögzített mennyiségű mezőgazdasági termény értékesítésének kötelezettsége alól, és kártérítéssel sem tartozik a vevő irányába.
Ehhez azonban a termelőnek számos feltételt kell teljesítenie. Elsőként a vis maior okról köteles beszerezni az illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi főosztálya, mint agrárkár-megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítványt. Ezen túlmenően pedig köteles még a termény betakarítása előtt értesíteni a felvásárlót is, akinek így módjában áll személyesen is meggyőződnie a kár bekövetkeztéről.
A szerződő felek érvényesen megállapodhatnak arról, hogy a mezőgazdasági termelő a vis maior ok miatt kieső terménymennyiséget az általa használt másik, a szerződésben fel nem tüntetett földterületen megtermelt mezőgazdasági terménnyel pótolja. Ebben az esetben a mezőgazdasági termelő csak akkor mentesül a szerződésben rögzített mezőgazdasági termény értékesítésének kötelezettsége alól, ha a vis maior okot az általa használt összes földterületre nézve bejelentette és igazolta. A pótlási kötelezettség – megállapodástól függően – vonatkozhat ugyanarra a terményfajtára (pl. a gazdálkodó által másutt termelt kukoricára), vagy akár egy másik fajtájú, de szintén maga termelte terményre is.
Orlovits Zsolt
SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet, Gödöllő