Agrárközélet

GMO-mentes Magyarországért Egyesület: már az Erste Bank is a pártoló tagok sorában

Erste Bank

A magyar mezőgazdaság az előtte álló kihívásoknak csak az összefogás kiszélesítésével tud megfelelni. Az Erste Bank, mint a szektor meghatározó finanszírozója, odaáll minden olyan kezdeményezés mellé, amely ezt elősegíti. A GMO-mentes Magyarországért Egyesület az egyik legjobb példával szolgál arra, hogy közösségi célokat az egyéni célok elé helyezve hogyan lehet közös értéket előállítani.

Az Erste Bank értékrendjébe, az általa immár 200 éve képviselt elvek közé a GMO-mentes Magyarországért Egyesület célkitűzései pontosan illeszkednek. Szerdahelyi Róbert, az Erste kis- és középvállalatokkal foglalkozó területének igazgatója az esemény kapcsán elmondta: „A GMO-mentes Magyarországért Egyesülethez pártoló tagként való csatlakozásunkkal nemcsak az annak céljaival való azonosulásunknak szeretnénk formát adni, hanem piaci erőnket latba vetve azok megvalósulását is elő kívánjuk segíteni. Tisztelgünk a tagok, az összefogás előtt. Ahogy azt az elmúlt évek agrárpiaci sikerei is alátámasztják, az Erste Bank stratégiai, szakmai partnert lát az agrárium szereplőiben. A szakmaiság, a személyesség, és a munkánk szenvedélyes szeretete az, ami mentén ezt a kapcsolatot kölcsönös sikerekre váltjuk. Ha csak az elmúlt két évet nézzük, agrárpiaci portfóliónk 56 százalékkal bővült. Ehhez nemcsak kiváló csapatmunka kellett, hanem saját agrárszakmai műhelyünk, az Erste Agrár Kompetencia Központ támogatása is.”

Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezetője hozzátette: „Az Erste koncepciója alapvetően különbözik a versenytársakétól, hiszen egy agrártanácsadói banki modellt dolgoztunk ki és működtetünk. Ez azt jelenti, hogy a bank agrárszakértő csapata nemcsak a hitelezési folyamat minden fázisában közreműködik, hanem széles tanácsadói palettát kínál az ügyfelek számára. Elemzéseik, előrejelzéseik, személyes stratégiai tanácsadási munkájuk a bizalom, a partnerség fontos építőköve.

Szerdahelyi Róbert hangsúlyozta: Az Erste folyamatosan fejleszti agrárpiaci termékkínálatát, az utóbbi hetekben megújult a bank földhitel terméke, és a kamattámogatásos beruházási programban is aktív résztvevő.

A GMO-mentes Magyarországért Egyesület két alapító tagja, Zászlós Tibor, az egyesület elnöke és Kulik Zoltán örömét fejezte ki az Erste csatlakozása kapcsán. Céljuk világos, a GMO-mentes élelmiszerlánc minél teljesebb megvalósítása. Érdekképviselő-, szakmai koordináló-, lobbi és ismeretterjesztő tevékenységük során számítanak az Erste támogatására. A felek az együttműködés számos pontját érzékelik. Szakmai fórumaikon, kiadványaikban teret adnak egymásnak, közösen, egymást erősítve dolgoznak a magyar agrárium hozzáadott értékének növelésén, amely többek között a GMO-mentes termékekben is testet ölt. Együttműködnek a GMO-mentes élelmiszerlánc működtetésében rejlő lehetőségek kiaknázásában, eredet megjelölések-, tanúsító védjegyek védelmének és használatának elősegítésében, valamint a GMO-mentes élelmiszerek fogyasztásának népszerűsítésében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Fityiszt mutatnak a befektetők az afrikai mezőgazdaságnak

2018. december 2. 10:51

A kis családi farmoknak nagy szükségük lenne hitelre, azonban a befektetők húzódoznak, hiszen több államban nagyon bizonytalan a politikai helyzet, arról nem is beszélve, hogy a termények szállítása bonyolult, költséges és néha kockázatos.

BASF: A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás

2020. április 13. 06:36

A gazdálkodás a biztonságos élelmiszer-ellátás kulcsa. A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – főként mostanában.

Gutenberg megnyugodhat

2019. július 29. 08:33

Sokunk gyermekkorának kedves emléke, amint apa a reggeli kávéja mellett újságot olvas. Többünk életében apa már nincs jelen, de mi a helyzet az újságokkal?

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.