19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Gyanúsan sok az olcsó szlovák tej a boltok polcain

Agrofórum Online

Áfacsalást, illetve élelmiszer-hamisítást sejtve a hatóságokhoz fordult a napokban a Tej Terméktanács. 

Mélykuti Tibor, a szakmaközi szervezet elnöke a Magyar Időknek elmondta: míg az elmúlt évben sikerült minimális szintre csökkenteni a külföldi ultrahőkezelt (UHT) tejek mennyiségét a boltokban, ebben az évben ismét egyre több, irreálisan olcsón kínált áru jelent meg az áruházak polcain.

Az importtej főként Szlovákiából érkezik, 20-30 százalékkal alacsonyabb áron, mint a hazai termékek. – Nem életszerű, hogy miközben az európai piacon folyamatosan emelkedik a tej felvásárlási ára, ráadásul Szlovákiában a piaci válság hatására 8 százalékkal csökkent a tehénállomány, a magyar árszintnél jóval olcsóbban kerüljön szlovák tej a magyar boltokba – emelte ki a szakmaközi szervezet vezetője. A Tej Terméktanács tapasztalatai szerint a legtöbb importárut itthon a két legnagyobb piaci szereplő, a Tesco és az Auchan forgalmazza, ugyanakkor más üzletláncokban is rendre megjelenik az alacsony árú külföldi tej.

A földművelésügyi miniszter korábbi döntése értelmében a termelésben és feldolgozásban érintett szereplőknek – épp a szektor fehérítése céljából – havonta, illetve három havonta adatot kell szolgáltatniuk a terméktanács felé. Mélykuti Tibor szerint ennek a kötelezettségnek néhány hazai nagykereskedő rendszeresen nem tesz eleget, az adatok visszatartása pedig a csalás gyanúját veti fel. Ezért a szóban forgó viszonteladók ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál is bejelentést tett a szakmaközi szervezet.

Mélykuti szerint a túl olcsó szlovák tej mögött áfacsalás állhat, ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy víz és tejpor keverékét dobozolták be és adják el UHT tejként a magyar piacon. Amellett, hogy a terméktanács bízik a hazai hatóságok gyors reagálásában, az élelmiszer-hamisítás felderítésére a szakmaközi szervezet még az ősszel kísérletet tesz. Ennek érdekében független külföldi laboratóriumokban vizsgáltatják be az importárukból vett mintákat.

– Nagyon nehezen kimutatható, ha a tejet tejpor és víz keverékével hígítják, a magyar laboratóriumok nem mindegyike képes erre, ezért van szükség a külföldi intézmények bevonására – jegyezte meg.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Televíziós kampány indul a magyar tej fogyasztásának ösztönzésére

2019. szeptember 23. 13:38

A tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

A tejár elérhette a mélypontot

2018. július 24. 06:35

Az idén januárban még 99,37 forintos kilogrammonkénti tejár 90,47 forintra csökkent júniusra, ami a májusihoz képest egyszázalékos visszaesés, az egy évvel korábbihoz képest pedig szinten maradás.

Nem mindegy, milyen tejet iszunk

2020. május 26. 11:19

Sajnálatos módon a hazai egy főre vetített átlagos éves tejfogyasztás lényegesen alacsonyabb, mint az Európai Unió állampolgárai által elfogyasztott tej és tejtermékek.

Bivalytej: mitől más, és miért értékes alapanyag a tejfeldolgozásban?

2026. augusztus 7. 14:10

A bivalytej nemcsak összetételében tér el a tehéntejétől. A minőséget a tartás, a fejéstechnológia és a feldolgozás együtt alakítja.