Agrárközélet

Gyorsul a generációváltás üteme

Agrofórum Online

Tízből majdnem kilenc gazdaságban (87%) várható beruházás 2020-ig, a jelenleg futó európai uniós pályázati ciklus végéig.

Tízből majdnem kilenc gazdaságban (87%) várható beruházás 2020-ig, a jelenleg futó európai uniós pályázati ciklus végéig. A gazdálkodók döntő hányada tehát bizakodó a gazdaság középtávú jövőjét tekintve, amit a fejlesztési szándék magas aránya mutat. Közben évtizedek óta öregszik a gazdatársadalom, egyre több a nyugdíjaskorú gazdaságvezető. Felmerül tehát a kérdés: lesz-e kinek átadni a stafétabotot és mikor? 

A rendszerváltáskor létrehozott és ma is működő családi vállalkozások alapítói a közeljövőben kell, hogy átadják gazdaságuk irányítását a következő generációnak. Egyszerűen igazolható az előbbi kijelentés, hiszen bő negyedszázad telt el a politikai-gazdasági fordulópont óta, így aki akkor negyvenévesen kezdett vállalkozni, ma éppen nyugdíjaskorú gazdálkodó.

Az elmúlt négy évben végzett felméréseink során már szerény csökkenést tapasztaltunk a gazdaságvezetők átlagos életkorában (46 évről 44 évre, azaz évente átlagosan fél évvel), ami a generációváltás első jele lehet. Tavalyi kutatásunk válaszadóinak 16%-a hatvanéves vagy idősebb döntéshozó, az ötvenes korosztály pedig 21%-os arányt képvisel.

A gazdaság jövőképére vonatkozó kérdések között, mint a beruházási és fejlesztési szándék, szerepelt a gazdaság átadása, illetve átvétele is. A megkérdezettek 12%-a válaszolta, hogy az elmúlt öt évben történt gazdaság átadás-átvétel az általa képviselt gazdaságban. Ez önmagában is figyelemre méltó adat (minden nyolcadik gazdaság!), ám a jövőre vonatkozó válaszok még érdekesebbek. A következő öt évben ugyanis ugrásszerű növekedés várható ezen a területen. A felmérésben részt vevők 24%-a, azaz majdnem minden negyedik válaszadó tervezi a gazdaság átadását, illetve átvételét 2020-ig. Tehát az előttünk álló öt évben tervezett átadás-átvétel aránya éppen a duplája az elmúlt ötéves időszak tényadatának.

Az AgroStratéga 2015-ben már negyedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, amelynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza. Az országos felmérésnek tavaly is szakmai partnere volt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN Kft., a NUFARM Hungária Kft., a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a YARA Hungária Kft. is támogatta a kezdeményezést.

A kutatás 79–84%-ban a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében a döntéshozó, valamint 12–15%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók 14%-a gazdasági szervezetet képvisel, 15%-uk egyéni vállalkozó, többségük pedig őstermelő és családi gazdálkodó. A minta nagysága 1448 fő. A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát (közel 5 millió hektárt) művelő és területalapú, illetve zöldítési támogatásban részesülő több mint 174 ezer gazdaságot reprezentálja. A kérdőívkitöltők által művelt terület nagysága összesen több mint negyedmillió hektár, átlagos birtokméretük pedig 179 hektár.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető az alábbi linkről: http://agrostratega.hu/letoltesek.html

Pólya Árpád – Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé!

2023. július 27. 05:40

Akár a pálinkakészítés, akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy épp a méhészet tűnik vonzónak, a DEKRA Akademie számos kertészeti és mezőgazdasági képzést kínál azok számára, akik most vágnának bele valami újba, és azoknak is, akik meglévő ismereteiket szeretnék gyarapítani.

Nagy István: az agráriumban dolgozókra mindig számíthatunk

2020. szeptember 20. 10:39

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.

Farkas Sándor: az agrárszakképzésnek válaszolnia kell a kihívásokra

2019. szeptember 7. 15:32

Az államtitkár szerint Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárszakképzéseket.

Idén is árvíz fenyegeti a mezőgazdaságot Amerikában

2020. március 20. 13:47

Az Egyesült Államok 23 államában jósolnak jelentékeny tavaszi árvizeket az időjósok. Ezekre az északi sík területektől egészen a Mexikói-öbölig lehet számítani, különösen Észak-Dakota, Dél-Dakota és Minnesota egyes részein.